nagygépes

Tu-134-esek élete és halála

Kis Tuskó, az első magyar utasszállító jet

2002. 01. 10., 12:09 | Frissítve: 2002. január 10., csütörtök 12:41

A típus első gépe, a HA-LBA 1968. december 22-én érkezett meg Ferihegyre, még ebben a hónapban másik két gép követte.

1969 áprilisában az Elemérrel négy gépre nőtt flotta már menetrendszerűen szállította az utasokat.

A 8350604-es gyári számú HA-LBA Ferihegyen a műszaki előtéren

Az Aladár sajnos nem volt szerencsés, mert 1969. november 19-én egy isztambuli leszállása során túlfutott a vizes futópályán. Orr- és bal főfutója kitört, és olyan mérvű sérüléseket szenvedett, hogy selejtezni kellett. A balesetben szerencsére senki nem halt meg.

HA-LBA kitört futóval Isztambulban

A még egy éve sem üzemelő gép alig több mint 1100 órát töltött a levegőben. Szétdarabolták, orr-részét hazaszállították, ez még évekig ott volt Ferihegyen a hangár egyik sarkában. Tervezték, hogy szimulátort készítenek belőle, de végül a repülőtér északi részében lévő bányagödörben végezte.

A HA-LBC december 28-án szállt le először a ferihegyi betonra. Az "ő" pályafutása sem túl szerencsésen kezdődött, mert 1969-ben Amszterdamban a jobb futója az állóhelyen becsukódott, de a meghibásodás kijavítása után újra repült. A hajózók véleménye szerint ennek a gépnek volt a legjobban sikerült sárkánya, és valamivel gyorsabb is volt a többinél.

A 8350605-es gyári számú HA-LBC útra indul

1977. szeptember 21-én az Isztambul felől érkező gép a bukaresti repülőtér megközelítése során Urziceinél a földnek ütközött. Az eddig alig több mint 10500 órát repült gépen tartózkodó 53 személyből 21 utas és a gép nyolctagú személyzete életét vesztette.

A HA-LBD a harmadik alapváltozatú gép. A "Kis Tuskó"-nak becézett típus e képviselője december 31-én érkezett meg.

A 8350801-es gyári számú HA-LBD érkezése után Ferihegyen

Ennek sem volt szerencsés a pályafutása, mert még a 3000 repült órát sem érte meg, amikor 1971. szeptember 16-án Kijev közelében a repülőtér megközelítése során katasztrófát szenvedett. A gépen tartózkodó 40 utas és a 8 főnyi személyzet életét vesztette.

A Tu-134-es földetérés előtt kibocsátott fékszárnnyal és törzsféklappal

1970-től újabb gépek érkeztek ebből a típusból a Malévhoz. A 14 gépből álló flotta életében a decembernek mindig nagy jelentősége volt, hiszen a kezdet és a vég is ehhez a hónaphoz kötődött.

A Tu-134-es jellegzetes orrkiképzése az üvegezett navigátorkabinnal, alatta az időjárásradarral

A típus első gépét 1987. december 18-án az utolsót pedig 1997. december 31-én vonták ki a forgalomból. Jellegzetes alakja, hajtóműveinek dübörgése még sokáig élni fog az azt kedvelők emlékezetében.

hirdetés
hirdetés