veszhelyzet

Felesleges volt a start előtti alkatrészcsere?

Felszállás előtt fél órán át szerelték a Concorde-ot

2000. 07. 26., 14:11 | Frissítve: 2000. december 15., péntek 14:55

Az Air France légitársaság szerint a kedden szerencsétlenül járt Concorde azért indult el késve Párizsból, mert az egyik hajtóművén bizonyos munkálatokat kellett elvégezni. Az Air France kommunikációs igazgatója, Francois Brousse a BBC-nek elmondta: technikai beavatkozásra volt szükség, amit a személyzet kért, és ennek befejezése után szállt fel az – utóbb lezuhant – gép, amelynek következtében 113-an vesztették életüket.

Az Air France légitársaság szerint a kedden szerencsétlenül járt Concorde azért indult el késve Párizsból, mert az egyik hajtóművén bizonyos munkálatokat kellett elvégezni. Az Air France kommunikációs igazgatója, Francois Brousse a BBC-nek elmondta: technikai beavatkozásra volt szükség, amit a személyzet kért, és ennek befejezése után szállt fel az – utóbb lezuhant – gép, amelynek következtében 113-an vesztették életüket.

Francois Brousse nem közölte, hogy milyen munkákat végeztek a szerelők a szuperszonikus gépen, csupán annyit mondott, hogy csak néhány perces dolguk akadt. A társaság szerint egyelőre korai arról beszélni, hogy a beavatkozás közrejátszhatott-e a későbbi katasztrófában.

A BBC legfrissebb beszámolója szerint a Concorde pilótájának utolsó rádióüzenete nyugodt hangon arról szólt, hogy egy másik reptéren szeretne kényszerleszállást végrehajtani. Az angol hírforrás szerint a kapitány az utolsó pillanatokban még sikeresen manőverezve kikerült egy sűrűn lakott elővárosi övezetet, és azt is megakadályozta, hogy a közeli, forgalmas autópályára csapódjon be a gép.

Felesleges volt a start előtti alkatrészcsere?

A hajtómű meghibásodását jelezte a zuhanás előtt a Párizs mellett lezuhant Concorde pilótája – adta hírül a Der Spiegel. A német lap szerint a felszállás előtt még javítottak a Concorde-on, ezért - illetve néhány hiányzó csomag miatt - a tervezetthez képest több mint egy órával később szált fel a gép a francia fővárosból.

A lezuhant Concorde előző útjáról, New Yorkból visszatérve már hibásan érkezett Párizsba, ezért egy másik gépből szereltek ki egy alkatrészt, amelyet az utóbb lezuhant gépbe éppen a start előtt helyeztek be. A javítás harminc percig tartott. Állítólag a pilóta kérte a beavatkozást, jóllehet ez nem lett volna feltétlenül szükséges a műszaki előírások szerint – tudósított a Der Spiegel.

Az eddigi adatok szerint a Concorde személyzete és az irányítótorony között volt rádiókapcsolat. A torony 56 másodperccel a felszállási engedély után jelezte a gépnek, hogy a hajtómű hátsó részéből lángok törnek elő. A pilótafülkéből az a válasz érkezett, hogy ők is hibát észleltek a kettes számú hajtóműnél, azonban a pilóta szerint lehetetlen volna a start félbeszakítása.

Az áldozatok többsége német, egy túlélő angol

Akik lemaradtak a szerencsétlenül járt Concorde-ról…
Az Air France Párizs közelében kedden lezuhant Concorde gépére eredetileg további 33 utas is jelentkezett - közölte New Yorkban újságírókkal Christopher Korenke, a francia légitársaság egyesült államokbeli kirendeltségének alelnöke az MTI szerint. A chartergépet bérlő német utazási iroda közlése szerint a párizsi katasztrófában életüket vesztett turisták mellett további 413-an akartak két hetet eltölteni a Karib-tengeren az MS Deutschland luxushajó utasaiként. 133-an választották a hajóút-Concorde kombinációt, vagyis 33-mal többen, mint amennyi hely a bérelt Concorde gépen volt. Az utazási iroda, őket is Concorde-dal - de a korábban induló, menetrendszerű járattal - szállította. Ők öt órával a szerencsétlenül járt chartergép indulása előtt indultak Párizsból New Yorkba és rendben megérkeztek.

Francia és német szakemberek jelenleg is vizsgálják annak az okát, hogy miért zuhant le kedden délután Párizs mellett az Air France Concorde típusú gépe, amelyet egy német utazási iroda bérelt ki. A tragédia során 113-an (a Le Monde szerint 112-en) veszítették életüket: 96 német turista, két dán és egy-egy osztrák, illetve amerikai utas (az egyesült államokbeli áldozat egyébként korábban az Air France alkalmazottja volt a CNN szerint).

Rajtuk kívül meghalt a Concorde kilenc főből álló francia személyzete, és annak a szállodának a négy lakója, amelyre rázuhant a szuperszonikus gép. E típusnak egyébként ez volt az első, halálos áldozatokat követelő balesete.

A BBC szerint egy angol lány csak az első emeleti ablakból kiugorva tudott kimenekülni abból a szállodából, amelyre rázuhant a Concorde. A 21 éves Alice Brooking a karján szenvedett égési sérüléseket. A lány éppen telefonált, amikor a szálloda recepciósa körbejárt az épületben, s azt kiáltozta, hogy mindenki hagyja el a hotelt, amilyen gyorsan csak lehet.

Megtalálták a fekete dobozokat

Szerda reggelig a romeltakarítást végzők nyolcvan holttestet találtak, s a mentőalakulatok rábukkantak a gép mindkét fekete dobozára is. Jean-Claude Gayssot, francia közlekedési miniszter az MTI szerint elmondta: az adatok elemzése két-három napot vehet igénybe, addig semmi biztosat nem lehet mondani a tragédia okáról.

Egy helyszíni beszámoló
Több tucatnyi megcsonkított holttest szétszóródva a lezuhant Concorde feketévé vált, s még mindig füstölgő, jórészt alaktalan roncsai között - a helyszíni beszámolók szerint ez minden, ami megmaradt a kedden Párizs mellett lezuhant repülőgépből és utasaiból. Az MTI arról számol be, hogy a mentőalakulatok tagjai szerint a roncsok szinte egyáltalán nem szóródtak szét, a fából (ugyanis a lerombolt szálloda fából épült), fémből és betonból álló törmelékhalmaz egy harmincszor harminc méteres területen található. A repülőgép becsapódásakor keletkezett tüzet este hét óra körül sikerült eloltani, de a területről még sokáig füstoszlopok szálltak a magasba, s a szakértők attól tartanak, hogy ezek akár mérgezőek is lehetnek.

A CNN szerint viszont egy-két napon belül már eredményre vezethet az adatelemzés, megjegyezve, hogy felszállás után szemtanúk szerint a baloldali hajtóművek közül – legalább – egy kigyulladt. (Az égő hajtóműről készült fényképet – amely bejárta a világsajtót – egyébként magyar fotós készítette.) A Le Monde szerint hasonló értelemben nyilatkozott a katasztrófa után az Air France vezérigazgatója is. A BBC megjegyzi, hogy már a kifutópályán állítólag füstölni kezdett az egyik hajtómű.

A korábbi híradásokban egyébként felvetődött az is, hogy a szerencstélenséget egy a hajtóműbe bekerült madár okozhatta. A nemzetközi források egyelőre kizárják azt, hogy szándékosság, esetleg merénylet okozhatta volna a tragédiát.

A BBC emlékeztet arra, hogy a két fekete doboz közül az egyik a repülési adatokat (sebesség, magasság) rögzíti, a másik pedig a pilótafülkében elhangzottakat (beszélgetést és rádió-kommunikációt) veszi fel. A fekete dobozokat rendkívül ellenálló anyagokból készítik, például titánból, amely kibírja az ezer fokos hőmérsékletet, vagy a tengerfenék óriási nyomását egyaránt. Tesztelésüknél például ágyúból lövik ki egy falnak célozva ezeket a berendezéseket.

Külön váróterem az áldozatok hozzátartozóinak

Az Air France mindenesetre egyelőre szerdáig minden Concorde-járatát törölte. A British Airways (BA) – amely a francia légitársaságon kívül az egyetlen cég, amely e típust közlekedteti - viszont bejelentette, hogy a francia Concorde keddi katasztrófája után az ő gépeik újra felszállnak. A BA kedden egyébként felfüggesztette a Concorde-ok repülését.

A Malév gépek fedélzetén olvashatók a szerdai újságok
A Malévnél az Index kérdésére elmondták: a szerdai újságok - amelyek a Concorde katasztrófájáról tudósítottak első oldalukon - fenn voltak a légitársaság járatain, utasaik tehát tájékozódhattak a franciaországi balesetről. A Malév és a Mai Nap között a napokban konfliktus bontakozott ki mert a bulvárlap hétfői számát levették a fedélzetről. A társaság lépését azzal indokolta, hogy a lap az utasokat nyugtalanító híreket közölt.

A párizsi Charles de Gaulle repülőtéren különleges biztonsági intézkedések közepette várják a hozzátartozókat. A számítások szerint szerda reggel 9 órától érkeznek tömegesen a családtagok. A légikikötőben külön várótermet alakítottak ki számukra, és nagyszámú egészségügyi személyzetet is mozgósítottak. A gyászolókat fogadó francia orvosok, nővérek és pszichológusok többsége folyékonyan beszél németül.

Két szuperszonikus tragédia csaknem ugyanott

Egy szomorú, ámbár furcsa egybeesésre emlékeztet az orosz sajtó a Concorde keddi katasztrófája kapcsán: a baleset alig néhány kilométerre történt attól a helytől, ahol 1973-ban lezuhant az angol-francia gyártmányú szuperszonikus gép hajdani egyetlen versenytársa, a szovjet Tu-144-es.

Egy morbid ötlet Bécsben
A Concorde lezuhanása után morbid ötletet gondolt ki a bécsi repülőtér illetékese: állítólag a reptér megvásárolná a nemrégiben az osztrák fővárosban kényszerleszállást végrehajtó, a Hapag-Lloyd cég tulajdonában lévő, súlyosan sérült Airbus típusú repülőt. A repülőtér ezután kiállítaná a gépet a Kurier osztrák lap szerint, hogy a nagyközönség is megtekinthesse a csaknem szerencsétlenül járt járművet. A bécsi kényszerlandolásnál a 143 utas közül egyébként 11 szenvedett könnyebb sérüléseket.

A szovjet szuperszonikus repülőgép balesete bemutató repülés közben történt a Le Bourget nemzetközi repülőszalon idején - írja az MTI. A Tu-144-es ugyancsak lakott területre zuhant a Párizs melletti Gosenville településnél, mindössze három-négy kilométerre a keddi katasztrófa helyszínétől.

Az 1973-ban történt balesetben életét vesztette a szovjet szuperszonikus repülőgép nyolcfős legénysége, illetve kilenc gosenville-i lakos, további hatvan személy megsebesült. A Tu-144-es katasztrófájának okéról több feltételezés létezik, kezdve a hajtómű meghibásodásától egészen a legénység hibájáig.

Az akkori politikai ellentétek idején Moszkvában a leginkább felkapott magyarázat az volt (amit mára a franciák hivatalosan is elismerne), hogy a tragédiát annak a francia Mirage vadászgépnek a pilótája okozta, amely kísérte a "Tupoljevet". A francia pilóta - állították - túl közel ment az utasszállítóhoz, s emiatt a Tu-144-es pilótájának meredek zuhanásba kellett vinnie a gépet, ami aztán a katasztrófához vezetett.

A Concorde és a Tu-144-es konkurensnek számított, de a gosenville-i baleset végleg megpecsételte a szovjet gép sorsát, és a versenyből a brit-francia gép került ki győztesen.

hirdetés
hirdetés