Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Tóth Ferenc

A körülmények... A világjátékokon Antalyát szidtuk, mint a bokrot, mert nem tudtuk, hogy rosszabb is lehet. Salon de Provence-ban negyven fok körül volt a hőmérséklet, egy sivatagban voltunk, ha nem fújt a szél, a motoros gépek fújták a nyakunkba a homokot, ha fújt a szél, a természet. Mindenünk tiszta por volt, a gép, a hajunk, a ruhánk. A franciák nem nagyon tettek ki magukért. Egy-két hordozható vécé volt kirakva, tisztálkodási lehetőség semmi, az egyetlen vízcsaphoz háromszáz méteres fekete csővezetéken jött a víz, ha kinyitottad a csapot, leforráztad a kezed. Ennek ellenére ez volt az eddigi legsikeresebb verseny, mivel hét versenyszámot le tudtunk repülni, három ismeretlen kötelezőt, három szabadonválasztottat meg az egy ismert kötelezőt.

Mindjárt az elején meglepetések értek. Az első számban ötödik lettem, úgy gondoltam, nagyjából ott vagyok a helyemen, körülbelül ennyire számítottam összesítettben. Viszont az ismeretlen kötelezőben már a második helyet sikerült megszereznem, erre nem voltam felkészülve. Ami nagyon tetszett, az az volt, hogy az “ellenfelek” mennyire örültek és szurkoltak nekem. A harmadik szám után Makula dobott egy nullát, így az élre kerültem. Jerzy Makula hatszoros Európa- és ötszörös világbajnok, megszokott dolog, hogy mindig ő nyer, most viszont úgy láttam, mindenki annak örül, hogy végre másnak is - nekem - sikerül. Az utolsó versenyszám előtt, péntekre egy pihenőnapot szerveztek, viszont nem tudták befejezni a 6. számot, kilencen maradtunk még hátra.

Már készültünk lemenni a tengerpartra pihenni egy kicsit azzal, hogy majd szombaton lerepüljük a döntőt, mikor is jön a telefon, hogy ma kell döntőt repülni. Jó, ki a reptérre. Harminc pont volt Makula és köztem, jöttek hozzám a többiek, és mondták: elég ez, meg tudod csinálni, küzdjél és nyerhetsz! Jöttek a pozitív kisugárzások. Makula mindig 50-70 ponttal többet kap, mint a többiek, ennyit tesz a név. Egyszer, amikor bejöttek a bírók, Kovács Pali azt mondta, ha ma nem nyerek versenyszámot, akkor soha, mert az én repülésem volt a legjobb. Puff, Makula 40 ponttal többet kapott. Pali a földhöz csapta a sapkáját, hogy ilyen nincs, vagy én hülyültem meg, vagy a többi bíró...

Aztán elkezdtük volna a repülést négy órakor. Abszolút nyugodt voltam, a második helyen álltam, ami még az életben nem sikerült. Beerősödött a szél, hétig álltunk. A box 8-ig volt “nyitva”, mivel a marseille-i TMA-ban repültünk, az idő pedig múlt. Ez jó, gondoltam, ha nem tudjuk befejezni a versenyszámot, én vagyok az Európa-bajnok, titokban drukkoltam is, hogy maradjon erős a szél. De lecsendesedett. Legalábbis kihozták az eredményt: kilenc és feles, ez már jó. Elkezdtünk repülni. Elmúlt nyolc óra, eljött a félkilenc, még nem került rám a sor, tudtam, hogy valamikor 37-kor van napnyugta. Vártam, hogy most már azt mondják: állj. Mégis indulni kellett. Amikor engem felhúztak, már egész pici látszott csak a napból. Aggódtam, kérdeztem a többieket, mi van? Napnyugtakor szabály szerint már nem kell repülni.

Felszálljak? Vívódtam: ha azt mondom: nem, én vagyok az Európa-bajnok, viszont nem vagyok sportszerű. Döntöttem: maximum második leszek, őszintén szólva olyan nagyon nem is érdekelt. Vontatás közben aztán megbántam, mert nem volt horizont. Mit fogok nézni taucherban? Jobbra minden szürke, összefolyik, csak balra látszik még egy halvány csík a horizonton. De hát én mindig jobbra nézek ki, most nem tehetem át a fejemet balra, mert el fogom szúrni. Hunyorogtam, a boxot is alig láttam. Aztán lerepültem félig érzésből, félig látva, belülről is jónak éreztem, a földről is azt mondták a fiúk, hogy jó volt. Amikor leszálltam, az összes csapat ott várt és megtapsoltak. Még sose szálltam le tapsviharban... Az eredményt még nem tudtuk, de mind azzal jöttek oda, hogy biztos megvolt, jó volt, sikerült! Makula többször kilépett a boxból, mert erős volt a szél, kapott mínusz 76 pontot, így végül 100 ponttal sikerült őt leverni.

Az új Európa-bajnok

Makula igazi sportember. Amikor este borozgattunk, beszélgettünk, első dolga az volt, hogy megköszönte az esélyt, amit adtam neki azzal, hogy mégis felszálltam. A második dolog az volt, hogy gratulált, és azt mondta: “Ez jó volt, de jövőre ilyet ne csinálj! Abban a pillanatban le kell állni, ahogy valami a szabályokon túlmegy.”

A legnagyobb élményem az volt, ahogy az ellenfelek támogattak, az orosz csapattagok például azt mondták, nagyon örülnek, hogy én nyertem, és nem Makula, de mondták ezt mások is. A másik, amit élveztem, a csapat hangulata. Jól összeszokott a csapatunk, nagyon jó volt a hangulat, pedig komoly teher volt mindhármunk nyakán, Matuz Istvánnak, Szilágyi Jánosnak meg nekem, miután a második számban már eldőlt, hogy Lujó (Imreh Lajos) és Katona Sanyi nem tudnak beleszólni a csapat eredményébe, mert mindketten nullát dobtak. Tudtuk, hogy nekünk hármunknak hibátlanul kell repülni ahhoz, hogy valamit elérhessünk. A kötelezőben nagyon látszott már az izgulás rajtunk. Sziszinek egy taucher borult ki, István pedig felkapott egy tauchert “fí” szögön; szép, meredek csörlés, ahogy szoktuk mondani, de biztonságos... Viszont az előző repülések olyan jól sikerültek, hogy még így is 20-25 ponttal az oroszok előtt tudtunk végezni. Hihetetlen volt számunkra a csapat ezüstérem, ilyen még soha nem volt, mint ahogy összetett Eb-arany sem. Ez a legek Eb-je lett.

Újságok, tévéadók már jövögetnek, ennek nagyon örülök, nem magam miatt, hanem a sportunk miatt, vegyék észre, hogy VAN. Besenyei Peti nagyon rendes, mindent megtesz azért, hogy a vitorlázó műrepülést “nyomassa”, pont úgy, ahogy ezt tőle megszoktam. Le a kalappal.

Az ezüstérmes csapat: Szilágyi János, Tóth Ferenc, Matuz István

Nagyon sok tapasztalatot leszűrtem magam is, meg azt hiszem, a csapattagok is, hogy mik azok a figurák, amik nem mennek, amit még gyakorolni kell, és hogyan szervezzük meg a felkészülést. Tavaly például rengeteget repültem, 160-170 felszállást, mégsem jött be igazán, nagyon fáradt voltam, nem volt kedvem repülni, nulláztam is. Idén sokkal kevesebb, úgy 100 felszállásom volt, de módszeresen beosztva... bár az is igaz lehet, amit mondanak: a rengeteg felszállás a következő évben csapódik le.

Még igazából fel sem fogom, hogy ez az aranyérem mit jelent. Időm se volt rá. Mindenhonnan jönnek a telefonok, ismerősök, barátok, osztálytársak, akikkel rég nem beszéltem, gratulálnak, úgyhogy akkor ez biztos nagy dolog lehet...