Morvai-jelentés: Gyurcsány az elsőrendű felelős

2007.02.22. 18:28
Gyurcsány Ferenc instruálta a rendőrséget arra, hogy brutálisan lépjenek fel, ezért a miniszterelnököt nevezi meg az őszi zavargások fő felelősének az ellenzéki vizsgáló bizottság pénteken megjelenő tanulmánya. A kormány által felállított Gönczöl-bizottság korábban azt állapította meg, minden politikai oldal és a rendőrség is felelőssé tehető.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt nevezi meg elsőrendű felelősnek a 2006 szeptemberi és októberi demonstrációkhoz kapcsolódó rendőri brutalitásért a Civil Jogász Bizottság jelentése, mondta el az MTI-nek Morvai Krisztina, a testület társelnöke csütörtökön, egy nappal azelőtt, hogy nyilvánosságra hozták az őszi eseményeket vizsgáló tanulmányt.

Gyurcsány miatt voltak brutálisak a rendőrök

"Gyurcsány Ferenc egyértelműen instruálta a rendőrséget, és ehhez joga is volt. (...) Ebben önmagában nem lett volna probléma, csak nem arra kellett volna instruálni őket, hogy tömeges rendőri brutalitást kövessenek el, és önkényes letartóztatásokat, hanem arra, hogy a nemzetközi emberi jogi normákat tartsák be" - hangsúlyozta a bizottság társelnöke.

A jelentés a kormányfőn kívül a felelősök között nevezi meg az igazságügyi és rendészeti minisztert, a kormány tagjait és a kormánypárti politikusokat, akik nem emelték fel szavukat a rendőri akciók ellen. A tanulmány a főpolgármester felelősségére is rámutat, mondta Morvai Krisztina.

Démonizálták a tüntetőket

A tanulmány kiemelten foglalkozik a tömeges rendőri brutalitással, az önkényes letartóztatásokkal, a jogszabályellenesen börtönbe vetett emberek ügyével. A vizsgálat felhívja a figyelmet arra, hogy a rendőrökről hiányzott az azonosítójel, sokan közülük maszkot viseltek, a gyorsbilincs használatának módja is jogellenes volt.

A jelentés arra is rámutat, hogy a kormányellenes demonstrálók "démonizálása" zajlott tavaly ősszel, a békés tüntetőket és a Fideszt összemosták a "frontvonalban garázdálkodókkal'. A jelentés javaslatot tesz arra, hogy peren kívül kártalanítsák az áldozatokat.

A 120-130 oldalas jelentés összeállításakor hatvan szemtanút és áldozatot hallgattak meg, 150-200 eset írásban jutott el hozzájuk. Emellett elemezték az Országos Rendőr-főkapitányság és a rendészeti minisztérium jelentéseit, kórházi adatokat és hírügynökségi beszámolókat.

Morvai Krisztina büntetőjogász mellett a bizottság tagjai között van Völgyesi Miklós, volt legfelsőbb bírósági büntetőbíró, Szöőr Anna ügyvéd és pszichológus, Kabódi Csaba, az ELTE Büntető-eljárásjogi tanszékének vezetője, Juhász Imre jogász, Horváth Attila jogtörténész és Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd.

A jelentést pénteken egy sajtóértekezleten mutatják be, a tanulmány a testület honlapján olvasható.

Morvai Krisztina 2006. november 26-án jelentette be az őszi eseményeket vizsgáló a bizottság megalakulását.

A Gönczöl-bizottság szerint is hibázott Gyurcsány

A miniszterelnök felkérésére hasonló céllal felállított Gönczöl-bizottság február 5-én nyilvánosságra hozott jelentése szerint a tavaly szeptember-októberi tüntetéssorozat kialakulásáért eltérő mértékben ugyan, de felelős az egész politikai osztály, a közszolgálati média, a társadalomtudományokkal foglalkozó értelmiség és a helyzet kezelésénél hibázott a rendőrség a miniszterelnök, illetve a köztársasági elnök is.

A tavaly őszi zavargások hátteréről, következményeiről készített Gönczöl-jelentés azt hangsúlyozza, hogy szükséges volt az október 23-án alkalmazott erőszak az utcakövekkel, vas- és fém rudakkal felszerelt támadó tömeg létszáma és ellenséges magatartása miatt, de egyes rendőrök túllépték a jogszerűen alkalmazható erőszak határát.

Az MTV szeptemberi ostrománál a budapesti rendőrfőkapitány és az ORFK helyszínen tartózkodó helyettes vezetőjének a szakmai felelősségét említette a jelentés.

A Gönczöl-bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnök azért hibázott, mert alábecsülte az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének lehetséges következményeit, nem ismerte fel időben a politikai válság kialakulásának lehetőségét, és így nem is tudott rá megfelelően reagálni.