Csak a radikális jobboldaliak nem ítélik el a sírrablást

2007.05.02. 18:37
A nemzeti radikális szervezeteken kívül tulajdonképpen az összes politikai szervezet Parlamenten belül és kívül elítélte a Kádár házaspár sírjának kifosztását. Gyurcsány gyáva tettnek minősítette a történteket, az antifasiszták határozottabb fellépést követelnek az utcai garázdák ellen.

Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke az Indexnek azt mondta a Kádár házaspár sírhelyének kifosztásról, a testület álláspontja ismert, főhajtás csak a diktatúra áldozatainak jár, de a diktatúra résztvevői sírjainak is jár az a tisztelet, mint bármelyik állampolgár nyughelyének.

"Így a kegyeleti bizottság csak elítélő hangnemben nyilatkozhat Kádár János és felesége sírjának feldúlásáról" - mondta Boross. Hozzátette, hogy a bizottság soha nem támogatta a diktatúra prominenseinek földi maradványait tároló sírhelyek eltávolítását.

Gyurcsány: Embertelen, gyáva tett

Az, amit Kádár János sírjával és földi maradványaival tettek, köztörvényes bűncselekmény, annak is a leggyalázatosabb és legembertelenebb formája. Ennek a szégyenteljes eseménynek semmi köze a politikához vagy a történelemhez, azt pártállástól és világnézettől függetlenül minden jóérzésű, civilizált ember elítéli" - áll Gyurcsány Ferenc közleményében.

A miniszterelnök szerint az emlékhely meggyalázásának elítélése független attól, hogy a harmadik Magyar Köztársaság hogyan viszonyul a Kádár-rendszerhez és Kádár János politikai örökségéhez. Ez a bűncselekmény nem Kádár Jánosról, hanem a sírját meggyalázókról szól.

"Azzal, ami történt, egy teendője van minden politikusnak: a lehető leghatározottabban elítélni. Így teszek a magam és a kormányom nevében én is: nincs olyan politikai, vagy egyéb szempont, amely menthetne, vagy magyarázhatna a szememben ilyen szörnyűséges, embertelen és gyáva tettet. A többi a rendőrség dolga" - írta a kormányfő.

A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége közleményben tudatta, a párt "mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot Kádár János sírjának meggyalázása miatt", és elítélik mindazokat, akik a sírgyalázást elkövették, vagy elősegítették. A párt azt követeli, hogy a kormány "azonnal és a leghatározottabban ítélje el az eseményt", a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség pedig találja meg a tetteseket.

Az antifasiszták határozott fellépést követelnek a barbár sötét erők ellen

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Antifasiszta Liga, a Kádár János Baráti Kör, a Marx Károly Társaság, a Május 1. Társaság, a Társadalmi Demokráciáért Mozgalom, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyarországi Munkáspárt 2006 közös közleményben tiltakozott a sírrongálás ellen.

Közleményükben felteszik a kérdést, meddig engedhető meg "a barbár sötét erők utcai garázdálkodása", az emlékművek megrongálása és a sírgyalázás? "Meddig kell még várni, hogy a hatalom a fasiszta háborús bűnösök rehabilitálása, az ordas eszmék terjesztőivel szemben tanúsított bátorító elnézés helyett végre határozottan fellépjen és megfékezze a sötét erőket?"

A közlemény aláírói követelik a gaztettek gyors kivizsgálását, a bűnösök szigorú felelősségre vonását és példás megbüntetését. "Lehetetlen nem észrevenni a kapcsolatot a Kádár János személye elleni gátlástalan mocskolódó hadjárat és a barbár sírgyalázás között. A sírgyalázásra válaszoljunk Kádár János 95. születésnapjának és temetése 18. évfordulójának méltó megünneplésével" - írják.

Ötpárti elítélés

"A Fidesz ezt az esetet nem politikai, hanem kegyeleti kérdésnek tekinti. A végső nyugalom mindenkinek jár" - olvasható Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében.

Az MSZP is kegyeleti kérdésnek tartja az esetet. "Európában sírt gyalázni és könyvet égetni nem illik, nem szokás, nem szabad" - fogalmazott Nyakó István, a párt szóvivője, hozzátéve, hogy az esetet "ugyanebbe a kategóriába" sorolják.

"Kádár János és felesége síremlékének meggyalázása egy tolerálhatatlan, ízléstelen tett volt. Mi, liberálisok elítéljük a diktátor cselekedeteit – de nem jobbak nála a temetői vandálok sem" - olvasható az SZDSZ közleményében. Elkeserítő, hogy a temetői fütyülés és ordibálás után rongálásba kezdett a politikai ostobaság, teszik hozzá a liberálisok.

A Kereszténydemokrata Néppárt csatlakozik mindazokhoz, akik elítélik Kádár János sírjának barbár meggyalázását, közölte Halász Zsuzsa, a Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője. Hozzátette, hogy egy ember életében elkövetett cselekedetei halála után csak istenre és őrá tartoznak, olvasható a közleményben.