Belföld

Indul a Hiller István hangutánzóverseny

2006. március 3., -

"Ez a nemzeti politika!" - üvölti magán kívül az MSZP elnöke a mikrofonba. Vajon ön utána tudja csinálni?

Bizonyára önnel is előfordult már, hogy autójában ülve szájával képzett csikorgó hangot egy túl óvatosan bevett kanyarban, hogy Éles Istvántól elirigyelve Torgyán József hangjának utánzását, saját számokat adott elő ismerősei szórakoztatására, vagy hogy egész nap ismételgette egy bugyuta reklám szövegét.

Hangutánozni ugyanis jó szórakozás, ezért a Pufajkás Turul ezennel megrendezi az első magyar Hiller István hangutánzó-versenyt! Az ötletet az MSZP regionális fejlesztési programjait fényező, február 26. rendezvényen elmondott Hiller-beszéd adta.

A szocik elnökének rétori megnyilvánulásait eddig is kedveltük nemcsak a pártelnök beszédhibáiból származó furcsa hangzásuk, hanem azért az egyedülálló mozgalmi hevület, sőt fokozatos hevülés miatt, ami Hiller Istvánra beszéd közben rátör.

A SYMA-csarnokban azonban megismertük, milyen az, amikor Hiller a mozgalmi hevület 2.0 hatása alá kerül, és úgy elüvölti: "Ez a nemzeti politika!".

Hallgassák meg az InfoRádió felvételét a Hiller-beszédről (mp3, 39 másodperc), és árasszanak el minket Hillert utánzó hanganyagokkal. A szövegből tetszés szerint válogathat mondatokat, igény szerint külön kategóriában várjuk az "Ez a nemzeti politika!" üvöltéseket.

Parodizáljon szabadon, a hangfájlokat (wav, mp3, ogg stb.) március 15-ig várjuk a pufajkasturul@mail.index.hu címre.

N;
hirdetés
N;