Belföld

A pannon puma ráugrott Kamillára

2007. január 4., -

Kóka János 2005-ben kitüntette csinos minisztériumi munkatársát, a 26 éves Szandrocha Kamillát, majd félénken udvarolni kezdett neki. Jött a tavasz, egy ebéd Szentendrén, aztán egy sms, aztán egy vacsora és azóta együtt vannak. Kóka János most azt hiszi, hogy szerelmes. Leleplezett a Blikk.

Ez most már akár trendnek is tekinthető, sőt új hullámnak politikusaink kommunikációs stratégiájában. Eddig főként a családos, pártelnöki vagy miniszterelnöki ambíciókat tápláló államférfiak nyitották meg lakásuk, konyhájuk ajtaját a bulvárlapok fotósainak és újságíróinak, s fényképeztették magukat kandalló és könyvespolc előtt, kanapén, áldozatos feleségük és szépen megfésült, boldog gyermekeik körében. Igaz, amikor a kampány durvult, egy egészen biztos véletlenül arra járó fotósnak sikerült Orbán Viktort egy benzinkút vécéjében is lencsevégre kapnia, amint éppen beretválkozott.


Fotó: Blikk

Az utóbbi időben azonban az elvált, ám még eladósorban és –korban lévő ifjú politikusok coming outolnak, elvégre nekik is van magánéletük, ők is emberek, férfiak, s miért is ne kezdhetnék újra. A sort Deutsch Tamás nyitotta, aki 2004–ben elvált, de egy év múlva gyorsan meg is nősült. Mint tudjuk, azóta Deutsch-Für Tamásnak hívják, és ő az első nevet váltó politikusunk.

Emlékszünk ugye Rogán Antal love story-jára is. A belvárosi polgármester egy nem éppen titokban készített fotósorozaton mosolyogva és kézen fogva korcsolyázik új csajával, akit aztán a következő képeken el is jegyez, az újság olvasói maguk is részesei lehetnek az intim pillanatnak.

És ezek után már értjük, mi is volt az a furcsa fény Kóka János ábrándos tekintetében, amikor a pannon puma újabb ugrásairól nyilatkozott a kamerák előtt.

„Azt hiszem, szerelmes vagyok”, vallotta meg Szulák Andrea showjában a 34 éves gazdasági miniszter, aki 13 évi házasság után két évvel ezelőtt költözött el feleségétől és gyermekétől. A Blikk szerint szerelmének tárgyát Szandrocha Kamillának hívják, 26 éves és hol máshol, mint Kóka minisztériumában dolgozik, ahol a befektetési kapcsolatok osztályát vezeti.

Kóka János kezdetben csak a választott hölgy szakmai munkájára figyelt fel, Szandrocha Kamillát ugyanis 2005 októberében miniszteri elismerésben részesítette. A miniszter bevallása szerint hosszú ideig kerülgette a forró kását, s azután is csak félénken mert közelíteni a lányhoz.

Először egy szentendrei étterembe hívta ebédre 2006 áprilisában, s a lány kérdésére - mire is ez a meghívás - a lendületes miniszter még nem mert előállni a farbával. Ezután azonban felgyorsultak az események, sms még aznap, vacsora, s azóta együtt vannak.

Kóka Jánost nagy nyilvánosság előtt elkövetett szerelmi vallomása szerint a csinos közgazdász finomsága, intellektusa, kedvessége és humora ejtette rabul. A miniszter a hölgyet már be is mutatta volt feleségének és 12 éves kislányának, akikkel mint köztudott nagyon jó viszonyban van.

Egy dolog a szerelem, de valamit valamiért. Úgy tűnik, Kamilla karrierjének ez a kapcsolat nem tesz túl jót, az osztályvezető ugyanis a félreértések és pletykák elkerülése érdekében hamarosan távozik a minisztériumból.

N;
hirdetés
N;