Dávid Ibolyára utazott a volt NBH-s cége

2008.09.12. 13:09
Almássy Kornél is érintett abban az ügyben, amelyben egy biztonsági cég azt a megbízást kapta, hogy gyűjtsön terhelő adatokat a pártról és Dávid Ibolyáról, jelentette be egy rögzített telefonbeszélgetésre hivatkozva maga Dávid Ibolya. A beszélgetésben a hvg.hu szerint említik Tombor Andrást és Stumpf Istvánt is. A cég az Index információi szerint a szerdán az adatlopás gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda által átkutatott UD Zrt. volt. Almássy Kornél Dávid Ibolya bejelentése előtt fél órával azt mondta: meg akarták zsarolni, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől, sőt a pártból is.

Dávid Ibolya egy rögzített telefonbeszélgetés hanganyagára hivatkozva azt állította, hogy egy biztonsági cég Almássy Kornél érdekében megbízást kapott arra, hogy “dolgozzon az MDF-re”. Dávid Ibolya szerint a megbízás mögött egy korábbi kormányzati vezető csapata, S.-ék állnak.

A szóban forgó biztonsági cég az Index információi szerint az UD Vagyonvédelmi Zrt. volt, amelynél szerdán házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények gyanúja miatt. A céget Horváth József a Nemzetbiztonsági Hivatal volt műveleti főigazgató-helyettese vezeti. Az ügy összefüggésben állhat azzal az adatlopási üggyel, amely miatt pénteken a nemzetbiztonsági kabinetet is összehívták.

Azt, hogy kik között zajlott a telefonbeszélgetés, Dávid Ibolya személyiségi jogokra hivatkozva nem árulta el. A hanganyag kiosztott leiratában az egyik fél T.J., aki "elnök úrnak" szólítja a másik felet.

Részlet a beszélgetésből

- Elnök Úr: Halló.

- T. J.: Szervusz, elnök úr. T. J. vagyok.

- Elnök úr : Szia, mi újság van?

- T. J.: Zavarhatlak egy fél percre?

- Elnök úr: Igen elfelejtettelek felhívni.

- T. J.: Nem, semmi gond. Kerestelek: a Józsi találkozott a T. A.-val, és kaptam tőle egy munkát, ami elég érdekes. Igazából megosztanám veled. A T. azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve, és a T. azt mondja, hogy a S-ék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet. Valami alelnök van benne valami A. _vagy nem A.

- Elnök úr: A.

- T. J.: Az az, igen, igen. Ővele a Józsi találkozni fog a jövő héten, mert konkrétan ő adja meg az információigényét, hogy mit szeretne tőlünk.

- Elnök úr: Aha, aha.

A hvg.hu szerint T. J. Tóth János (az UD Zrt. egyik vezetője), T. A. Tombor András, Orbán Viktor egykori főtanácsadója, S. pedig Stumpf István, az Orbán kormány kancelláriaminisztere. A hvg.hu megkereste Tombor Andrást, aki elmondta: soha nem adott ilyen jellegű munkára megbízást, nem ismeri ezt az ügyet. Stumpf István ugyancsak tagadta a hvg.hu-nak, hogy bármilyen köze lenne az ügyhöz.

Dávid Ibolya szerint a hanganyagból kiderül, hogy az üggyel kapcsolatban a cég második számú vezetője találkozott is Almássy Kornéllal. Dávid Ibolya nem árulta el, hogy milyen forrásból jutott a telefonbeszélgetés hanganyagához.

Az MDF elnöke azt mondta, két napja jutatták el hozzá a hanganyagot, a beszélgetés tartalma azonban meggyőzte őt arról, hogy a már korábban beérkezett részinformációk alapján a cég emberei találkoztak az MDF fővárosi és vidéki politikusaival, akiknek különböző ajánlatokat is tettek. "Ebben az ügyben nevek és olyan személyek vannak, akik az elmúlt hetekben, hónapokban megfordultak többször az MDF különböző képviselőinél és különféle ajánlatokat tettek, hogy ha a kötőtűt a hátamba szúrják, előnyöket fognak élvezni" - fogalmazott.

Dávid Ibolya bejelentése előtt fél órával Almássy Kornél hívott össze rendkívüli sajtótájékoztatót. Itt azt mondta: pénteken reggel telefonon meg akarták zsarolni, hogy lépjen vissza az MDF-elnökjelöltségtől, sőt a pártból is lépjen ki. Sajnálom, hogy így elfajultak a dolgok az MDF-ben, kommentálta a történteket Almásy.

A hirtelen megtartott sajtótájékoztató valószínűleg megelőző csapás akart lenni az MDF elnökének bejelentésére. A pártban korábban is azt hangoztatták Dávid hívei, hogy Almássy Kornél megválasztása esetén a Fidesz felé tolná el a pártot, amely az elmúlt években markánsan Orbán-ellenes irányvonalat követett.

Dávid Ibolya felidézte: egy ismerősén keresztül arra kérte Almássy Kornélt, hogy vonuljon ki az MDF politikájából és a közéletből, mert méltatlan ember egy demokratikus parlamentben az, aki ilyen eszközöket maga igénybe vesz vagy támogat. "Ezt valóban kértem tőle, hogy tegye meg még péntek délelőtt, de ezt nem tette meg" - fogalmazott Dávid Ibolya.

Dávid Ibolya a hanganyagot elvitte a Legfőbb Ügyészségre, és a Nemzeti Nyomozó Irodához is eljuttatja, és soron kívüli vizsgálatot kér az ügyben. Az Index információi szerint az MDF elnöki posztját befolyásolni szándékozó akció érdekében bizonyos vállalkozói körök közel 2 milliárd forintot mozgattak meg. Dávid Ibolya szerint tisztázni kell az ügy gazdasági, politikai hátterét.

 

A két rivális sajtótájékoztatója után megkezdődött az MDF frakcióülése, ahol az ügyről tárgyalnak. A megbeszélésre érkező Almássy Kornél elismerte, hogy június végén vagy augusztus elején valóban találkozott a biztonsági cég egyik vezetőjével, de őt az állításokkal ellentétben csupán arra kérte, hogy a cég nézze át lakását a saját és a családja biztonsága érdekében.

Almássy leszögezte, hogy nem lép vissza az elnökjelöltségtől, és párttagságát is megtartja, mert szerinte ő ellenfeleivel ellentétben becsületes eszközökkel próbált az MDF sikeréért tevékenykedni.