Filmforgatás helyszínén tartja nagygyűlését a Fidesz

2006.03.20. 13:45
Az MSZP már február közepén kijelölte az április 2-i nagygyűlésének helyszínét. A "nemzet orvosa" szerint viszont ők voltak a gyorsabbak, és ekkor már a rendőrségen is bejelentették, hogy aznap a Kossuth téren gyülekeznek. A rendőrség az MSZP elsőségét erősítette meg.

Hiller István szocialista pártelnök az MTV hétfő reggeli műsorában "udvariasan" arra kérte Orbán Viktor fideszes pártelnököt, hogy ne ugyanarra a napra szervezzék kampányzáró nagygyűlésüket, mint ők.

Mindketten jelezték

Mikola István hétfőn reggel, ugyanabban a műsorban nem cáfolta azt az információt, hogy ők már februárban bejelentették a rendőrségnek az április 2-i eseményt. Ezzel szemben a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint választási gyűlést nem szükséges bejelenteni, ugyanakkor az MSZP és a Fidesz is jelezte a rendőrségnek szándékukat. A Fidesz hivatalosan csak március 10-én fordult a hatósághoz.

A rendőrség a pártrendezvények szervezőihez irányította az Indexet, amikor azt tudakoltuk, hogy a két párt, mely helyszíneken akarja megtartani a gyűléseket. A beszélgetésből viszont kiderült, hogy a helyszínek megegyeznek a hétvégén bejelentettekkel. A Fidesz a Kossuth teret, az MSZP az Andrássy út Kodály köröndtől a Hősök teréig terjedő szakasztát foglalja el.

Elkerülnék a találkozást

A pontos időpont még nyitott kérdés. Annak érdekében, hogy lehetőleg elkerüljék a két tüntetés résztvevőinek találkozását, a rendőrségen jelenleg is egyeztetnek a szervezőkkel. "A rendőrség egésznapos rendezvényre számít" - mondta forrásunk. Mikola István nem lát biztonsági kockázatot abban, hogy a két nagy párt egy napon tart politikai rendezvényt. "A mi társaságunkat mindig fegyelmezettnek láttam, persze provokátorok mindig lehetnek" - mondta.

Az MDF és az SZDSZ távolmaradásra bíztat
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke nyílt levélben fordult a két nagy párthoz. Szerinte "a választások előtt egy héttel, egyazon napon, s majdnem egyazon helyen tartott nagygyűlések nem segítenek, hanem ártanak a választási kampánynak", ezért kérte ne április 2-án tartsák meg a rendezvényeket. Az MDF aznapra meghirdette a "tisztelet napját". Dávid Ibolya április 2-ra utalva azt mondta: "szóljon ez a nap a családról, töltse ezt a napot mindenki a családja körében".

Azt, hogy a naggyűléseket, ki találta ki előbb, arról megoszlanak az információk. Az Index úgy tudja, hogy a szocialisták az április 2-i időpontot február közepén vésték a naptárukba. Az MSZP vezérkarában ugyanakkor már januárban döntöttek, hogy a kampány lezárásaként, a választás előtti héten valamikor egy megmozdulást tartanak. A látványos nagygyűlésektől eddig tartózkodó szocialisták azért döntöttek a nagyszabású rendezvény megszervezése mellett, hogy megmutassák, ők is képesek sok szimpatizánst az utcára vinni.

Az utolsó héten csak vita

Forrásaink szerint az MSZP kampánystratégái az időpont kiválasztásánál arra helyezték a hangsúlyt, hogy a választás utolsó hetében Gyurcsánynak már csak a négypárti elnöki - április 3. -, illetve az Orbánnal folytatott vitára - április 5. - kelljen koncentrálnia. A rendezvény célját és hangnemét pedig csak azután "lőtték be", hogy Orbán Viktor másfél hete arról beszélt, hogy a test a nemzet, a köztársaság csak ruha. Ezután a kijelentés után lehetett a "köztársaság védelmére" felszólítani.

A politikai kampánymenetrendet váratlanul egy teljesen civil esemény is megbolygatta. Az Index értesülései szerint a Kosstuh teret hosszabb időszakra Andy Vajna foglalta le. A filmproducer legújabb filmjének, a Szabadság, szerelem című filmnek a forgatása zajlik ezekben a napokban. A film az '56-os eseményeket veszi sorra időrendben helyszín szerint, így a Kossuth téren éppen tankok vonulhatnak majd a Fidesz szimpatizánsaival szemben. A rendőrség egyelőre nem tudta megmondani, hogy április 2-án is forgatnak-e a Kossuth téren.

Az tűnik egyelőre biztosnak, hogy a filmesek hosszabb időre lefoglalták a Kossuth teret. A stáb sajtósa cikkünk megjelenése után sem tudta megmondani, mikor forgatnak, azt viszont biztosra vette, hogy vasárnaponként (tehát sem március 26-án, sem április 2-án) nem. A rendőrség hétfőn viszont azzal az indokkal gurított akadályt a Kendermag Egyesület vasárnapi, Kossuth térre szervezett tüntetése elé, hogy Vajnáék aznap forgatnak.

A Fidesz kommunikációs igazgatóját, Deutsch-Für Tamást eddig nem sikerült elérnünk. Orbán Viktor vasárnap viszont azzal hívta fel szimpatizánsait, hogy "mindenki, aki tud, legyen ott a Kossuth téren, hogy kiálljunk a béke, az egyetértés és a jóakarat értékei mellett.". A kormányfő szerint április 2-a legyen a magyar szolidaritás napja.