Kiválasztották a 4-es metró állomásterveit

2004.03.29. 19:31
Befejeződött a 4-es metró állomásaira kiírt pályázat, ahol a zsűri a Kelenföldi pályaudvart a Keletivel összekötő vonal tíz állomásának terveiről, illetve tervezőjéről döntött.
Hétfőn átadták a 4-es metró állomásainak megtervezésére kiírt építészeti pályázat díjait. A nyolc pályázó részvételével zárult pályázaton eldőlt az is, melyik pályázó építészcsapat lesz a 4-es metró vezető építésze.

Utazzon velünk!
Klikk a képre!
A tenderre nyolc csapat adott be munkát, a zsűri végül - rendhagyó módon - három díjat, és négy megvételt osztott ki. A hatmillió forintos fődíjat a Palatium Studio Kft. nyerte meg.

Egységes állomások

A pályázat lezárását követő hétfői sajtótájékoztatón Schneller István Budapest főépítésze elmondta, eleinte nem tudtak dönteni arról, hogy inkább azokat a pályamunkákat részesítsék előnyben, ahol a tíz állomás egységes képet mutat, vagy azokat, ahol a metróállomások különböznek, a felettük lévő közterek képét mutatják. Végül - mondta a főépítész - a pályázók döntöttek: mind a nyolc pályamű az állomások egységessége mellett döntött.

A nyertes cég feladata lesz az új budapesti földalatti vasút első szakaszának tíz állomását megtervezni. A nyertest kötelezni fogják arra, hogy a tervezésbe vonja be a második, illetve a harmadik helyezettet is - mondta el az Indexnek Gulyás László a 4-es metró létrejöttéért felelős DBR Metró Projekt Igazgatóság vezetője.

Helyi ízek, visszafogottság

"Úgy éreztük ennek a tervnek van helyi íze - indokolta a zsűri döntését az Indexnek Schneller István - az első két helyezett között csak egy hajszál döntött, mindkét pályázat érdeme az volt, hogy nem volt déja vu érzésünk, nem láttuk máshol, más városokban."

Utazzon velünk!
Klikk a képre!

A főépítész elmondta, a két nyertes pályamű között végül az döntött az első helyezett javára, hogy a második pályázat "túl erősnek" bizonyult a hatalmas, "fürdőszerű" boltozataival, amíg a Palatium munkája nem volt "annyira harsány".

A Kelenföldi pályaudvart a Keleti pályaudvarral összekötő 4-es metró tíz állomását megtervező Palatium elképzelése "nagyon kemény építészetet alkalmazva, kissé hűvös, high-tech, acél, beton, üveg formációt ötvöz" - fűzte hozzá.

A díjazottak, illetve a megvétellel jutalmazott pályázatok legjobb ötleteit is meg szeretnék valósítani a kivitelezés során, amibe így a vezető építész mellett, többen is bekapcsolódnak majd. Erre azért is szükség van, mivel nincs az az építész, aki tíz állomást ugyanolyan magas színvonalon meg tudna tervezni - mondta el Schneller István.