Nem kap végkielégítést a menesztett Aba Botond

2006.12.20. 18:06
A várakozásoknak megfelelően menesztette Aba Botondot a fővárosi közgyűlés a Budapesti Közlekedési Vállalat éléről. Utódja száz napot kapott a cég jövőjét meghatározó tervek kidolgozására.

A fővárosi közgyűlés ellenzéki frakciója is támogatta Aba Botond leváltását és Antal Attila kinevezését a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt élére, jelentették az Index tudósítói a szerdai ülésről. A közgyűlés 56 igen szavazattal választotta meg a tömegközlekedési vállalat vezérigazgatójának a Főtaxi és a Nógrád Volán korábbi vezetőjét.

Mint Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szavaiból kiderült, a korábbi - több tízmilliós bánatpénzről szóló - hírekkel ellentétben Aba Botond nagy valószínűséggel nem kap végkielégítést, mivel nem bocsátják el a cégtől, csupán vezetői kinevezését vonják vissza. Az Antal Attila feladata lesz, hogy kitalálja, milyen pozícióban számít a jövőben Aba Botondra.

Aba Botond szerdán úgy fogalmazott az Indexnek, januárban ül le Antallal tárgyalni arról, hogy milyen posztot kap a cégnél. Mint mondta, szívesen maradna a BKV-nál, de nem főportásként. Valami elhatárolt területen dolgozna, ahol megfelelő kompetenciával, saját hatáskörben tevékenykedhet.

Demszky Gábor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy jelenleg a BKV-nak 78 milliárd forintnyi adóssága van, miután a társaság folyamatosan veszteséges. A főpolgármester szerint 2008-ig új állami normatívát kell kidolgozni a tömegközlekedés finanszírozására. Demszky azt szeretné, ha teljesítményarányosan részesülnének állami támogatásban a tömegközlekedési cégek, így a BKV is.

A főpolgármester kijelentette: még egyszer biztosan szanálni kell államilag a BKV-t, a céget 2008-ig mindenképp meg kell újítani. Antal Attila száz napot kap a belső szervezeti átalakításokra, a bértárgyalásokra és hogy kidolgozza az új tarifarendszer terveit. Antal elmondta, hogy előbb átnézi a Combíno-ügy iratait és azután ítéli meg a villamos körüli botrányos helyzetet.

Érdekes, hogy a főpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy változtatni kell a BKV kommunikációján is, mert az lehetetlen állapot, hogy a civil szervezetek előbb tájékoztatják sokszor a Városházát a tömegközlekedés ügyeiről, mint a BKV. Demszky megemlítette a VEKE, vagyis a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület nevét is, ami elismerésnek tekinthető a szervezet számára.

Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője üdvözölte a Fővárosi Közgyűlés döntését, Antal Attila kinevezését. A VEKE a BKV átalakítását várja az új vezérigazgatótól - mondta a szóvivő, aki nemrégiben bekerült a cég felügyelőbizottságába is.