Ráeresztették a déli kerületekre a repülőforgalmat

2007.07.24. 12:12
Nem ért egyet Csepel főépítésze a ferihegyi repülők elterelésével. A Budapest Airport szerint ésszerű döntésről van szó, és nem arról, hogy a gazdag budai kerületeknek akarnának kedvezni. Mindeközben Dél-Budáról és Dél-Pestről is érkeztek panaszok a repülőgépek zaja miatt.

Néhány hete az a szóbeszéd kezdett el terjedni néhány dél-budai kerületben, hogy azért nőtt meg felettük a repülőforgalom, mert a repülésirányítók a gazdagabb budai kerületek nyomására odaterelték a légifolyosókat. Ezt a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) cáfolta, a repülésirányító HungaroControl Zrt. (HC) pedig nem tudta megerősíteni. Tény azonban, hogy Csepel és a dél-budai kerületek felett jóval nagyobb lett a forgalom, a XI., a XII., és a III. kerületet pedig némileg mentesítették a zajterheléstől.

A budapesti légiforgalmat pár hete szervezték át, a hivatalos indoklás szerint azért, mert így kevesebb embert zavar majd a gépek zaja.

Polinszky: Indokolatlan és ésszerűtlen

A csepeli főépítész indokolatlannak és ésszerűtlennek tartja a döntést. A HC és a BA döntése alapján a HC javaslatát a hatóság, a Polgári Légiközlekedési Igazgatóság (PLI) hagyta jóvá. Így a nyugatra induló repülők egy része nem nyugat felé, vagyis nem Budapest központja és a III. kerület fölött áthaladva hagyja el a város légterét (mellékelt képünkön ez a TORNO3X irány), hanem előbb délre kanyarodnak, és Csepel fölött elhaladva, Dél-Budától délnyugatra, Százhalombatta környékén érik el utazómagasságukat (BOKOD3D irány).

Felszálláskor az új, BOKOD3D irány dühíti a csepelieket és a dél-budaiakat - Kattintson!

A csepeli főépítész hangsúlyozta, nem konzultáltak velük, mielőtt a döntést meghozták az illetékese, és utána sem konzultáltak velük. Polinszky szerint a fővárossal lehet, hogy tárgyaltak, de ez véleménye szerint nem elég.

Kinek kellett volna szólnia Csepelnek?

A kerületi polgármester feladata - többek között - a zajvédelmi szempontok érvényesítése a szabályozási tervek elkészítésekor, magyarázta a főépítész, ezért elvárták volna, hogy értesíti őket a HungaroControl, vagy ha a fővárost tájékoztatták, akkor pedig onnan kellett volna tájékoztatást kapniuk. (A HungaroControltól később megtudtuk, hogy a társadalmi konzultációkat a Budapest Airport Zrt. folytatta.)

Mindezek miatt a csepeli jegyző titkársága - továbbítva a lakosság panaszait - levelet írt a légiforgalmat irányító HungaroControlnak, és a XXI. kerületi önkormányzat most azt várja, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot az illetékesek.

A nyugodtabb részeket zavarja a gépzaj

A főépítész felhívta a figyelmet, hogy a XXI. kerület csendesebb, nyugodtabb részén, a kertvárosi övezetben okozza a legtöbb problémát a megnövekedett zaj. Különösen este és éjszaka, illetve a hétvégi napokon zavaró a gépek felszállásából, pontosabban az utazási magasságuk eléréséből adódó zajhatás.

Úgy tudjuk, a megnövekedett repülőforgalom miatt nemcsak a csepeliek tiltakoznak, hanem például a Nagytétényben, Budatétényben lakók is. Az itt élők jelezték panaszaikat a HungaroControlnak és a XXII. kerületi egyéni helyi körzeti képviselőiknek is. (A HC-nál egyébként a csepeli és dél-pesti panaszokról értesültek, a dél-budaiakról kevesebb az információjuk.)

A HC szerint a Budapestet dél-nyugat felé kerülő útvonal (BOKOD3D) az évek óta meglévő nyomvonalat követi Tököl repülőtérig, ahol már 3000-4000 méter magasságban van. 2000 méter felett a repülőgépek már csak elenyésző zajterhelést okoznak a földfelszínen, még éjszaka is, közölte a légiforgalmat irányító szervezet. A változások miatt zajpanasz az új útvonalra nem is érkezett, csak a korábbi útvonalszakaszon megnövekedett forgalom miatt, tették hozzá.


Levágták a XI-XII. kerület fölé belógó leszállás előtti hurkot

Nem lobbizott senki

Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője szerint senki nem lobbizott náluk az útvonal módosításáért, és az Index eredeti információját, miszerint a XII. kerületiek próbálták őket befolyásolni, kifejezetten tagadta. Szerinte a XII. kerület fölött sosem vezetett légifolyosó, így az itteniek igen keveset észlelhettek a repülőforgalomból. A mostani intézkedések lényege éppen az, hogy csak kevés embert érintsen a zaj (Dél-Pesten és Dél-Budán), és "ne szórják szét" a zajszennyezést a város egész területén.

Azt a BA és a HC is elismerte ugyanakkor, hogy a mostani intézkedések Budapest belvárosát, illetve a XIII., a XIV., a budai I., II., III. és XII. kerületet érintik kedvezően. E városrészek felett kevesebb gép repül most, Csepelen viszont az eddig is meglévő útvonalon kicsit tényleg több gép halad.

Nem tartják be az előírásokat a repülők

Szollár a dél-budai panaszokról elmondta, hogy azok is összefügghetnek a most meghozott intézkedésekkel. A Csepel felé, majd Tököl irányába terelt gépek közül sok ugyanis nem tartja be az előírásokat, és akár 3-4 kilométerrel eltérhetnek a kijelölt útvonaltól. Ezt hallják a dél-budaiak. A BA ezért zajbírság kiszabását tervezi azokra a légitársaságokra, amelyek túl közel repülnek a dél-budai lakott területekhez.

A leszállás előtti teljes hurkok Budapest térségében - Kattintson!

Az Indexet megkereső panaszosok felhívják a figyelmet arra, hogy a központi kerületekben a meglévő közúti zaj mellett a repülők kevésbé okoznának problémát, viszont a külső kerületekben a gyér autóforgalom miatt sokkal zavaróbb a repülők fel- és leszállását hallgatni, és jelentősen romlik az életminőség Budapest eddig nyugodtnak minősíthető környékein, miközben a belváros zajszintjét nem csökkenti érdemlegesen a HC és a BA intézkedése.

Elvileg az M0-st követi a repülők útvonala

Szollár válaszul elmondta, éppen a közúti zajhoz igazodva jelölték ki a BOKOD3D irányt, amely lehetőleg az M0-s körgyűrű nyomvonalát követve kerüli el Budapestet. Csakhogy a gépek egy nagyobb sávban repülnek, ezért okozhat komolyabb problémákat a környéken a délnyugati kerülő.

Az Indexnek egy budatétényi lakó elmondta, hogy értesítést kaptak a légiforgalmi hatóságtól. Eszerint a XXII. kerület felett 2700-2900 méter magasan repülnek a gépek. A hatóság, a Polgári Légiközlekedési Igazgatóság arról tájékoztatta a lakókat, hogy konkrét időpont, hely és az őket zavaró gép lajstromszáma alapján tudják csak kivizsgálni az eseteket.

Azért néhány kerületnek jobb a mostani átszervezés

A HungaroControl azt közölte az Indexszel: a zajvédelmi programban szereplő, a forgalmi rend változtatását célzó javaslatokat a HungaroControl Zrt., a Budapest Airport előzetes tervezetének és a repülésbiztonsági követelmények figyelembevételével elkészítette és azt PLI jóváhagyta és közzétette. A HC szerint az útvonalakat környezetvédelmi, forgalomkezelési és repülésbiztonsági szempontok és észrevételek alapján rendszeresen felülvizsgálják.

Átalakították a leszállási útvonalakat is

Dél-Budán egy másik intézkedést is életbe léptetett a HC és a BA, mondta Szollár. Eszerint a leszálló gépek útvonalát módosították, és a forgalomszervezési okokból kijelölt hurkokat az eddiginél kijjebb tolták, nem a város, nem a XI. kerület, hanem Biatorbágy felett keringenek így a beérkező gépek. Ez elsősorban a XI., a XII. és a XXII. kerület számára előnyösebb. A hurkok kialakítására azért van szükség, hogy a sok leszálló gép ne torlódjon fel, így Budapest előtt a levegőben tesznek jókora kerülőket a gépek, mielőtt leszállási engedély kapnak.

Nemrégiben pártállástól függetlenül több helyi országgyűlési és önkormányzati képviselő és frakcióvezető is tiltakozott a XVIII. kerületből (Pestszentlőrinc, Pestszentimre) a HC-nál, a BA-nál és más szervezeteknél a ferihegyi zaj ellen.

Mások a földi zaj miatt tiltakoznak

Szollár elmondta: a dél-pestiek a repülőtéren keletkező földi zaj miatt tiltakoznak elsősorban. E zajforrások igen különbözőek, és ezért sokféle intézkedéssel lehet rajtuk segíteni, de ebben is igyekszik a BA eleget tenni az igényeknek.

A gyorsabban megvalósítható intézkedések közé sorolta Szollár a zajvédő falak építését és a működő hajtóművel parkoló repülőgépek épületek közötti elhelyezését (így az épületek felfogják a zajt). Szollár szerint az is előrelépés lesz, ha a repülőgépek elektromos rendszerét nem saját turbináikkal, hanem egy csendesebb, a földi kiszolgáló személyzet által működtetett akkumulátorral töltenék fel.

Szollár mindezen intézkedéseket egy 17 pontból álló zajvédelmi javaslatcsomag részeként ismertette. A két légtérszervezési intézkedést már bevezették, mert ezekhez csak a HC és a BA döntése után csak a légiforgalmi hatóság jóváhagyása volt szükséges. Ez a két intézkedés az, amelyek miatt a csepeliek és néhány budai érintett tiltakozott. Szollár szerint a földi zaj csökkentésére az intézkedéseket saját hatáskörben hozhatja meg a BA.

Nemzetgazdasági károk lehetnek

A 2006 márciusa óta zajló programban van azonban olyan kérdés, amelyet kormányrendelettel vagy esetleg törvénymódosítással lehet megoldani. Kormányrendelettel lehetne csak módosítani például a ferihegyi repülőtéren az éjszakai repülés korlátozását, amelyet a XVIII. kerületiek szeretnének elérni.

Szollár szerint ez azonban az egész magyar gazdaságot hátrányosan érintené, hiszen a nemzetközi áruszállító gépek így elkerülnék Budapestet, a charter- és a tengerentúli járatok sem tudnának leszállni, és mindez nagyon sok munkahely elvesztését jelentené. Áttételesen ezek az intézkedések a bécsi és a pozsonyi repülőteret hoznák előnyösebb helyzetbe, és ennek a kárát az egész nemzetgazdaság látná, hiszen megnehezedne az export és az import is, különösen a sürgős szállítmányok esetében, vélekedett a szóvivő.