Demszky kikelt a pékek ellen

2006.05.29. 15:03
Felújítják a kettes metrót, 43 milliárdért. Idén tízmilliárdot költenek a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakaszra, de a főpolgármesternek az a legfontosabb, hogy ne legyenek pékségek a föld alatt.
Felkértem a BKV vezetését, tegyenek meg mindent azért, hogy a cég területén, a metróállomásokon ne működjenek pékségek. Nincs szükség arra, hogy az utasok a metrószerelvényeken és a peronon fogyasszanak élelmiszert, mondta Demszky Gábor főpolgármester azon a sajtótájékoztatón, amelyen a piros metró felújításáról beszéltek. Meglepődött Demszky kijelentésén a metróállomásokon több boltot is működtető Princess pékség ügyvezető igazgatója, Michaeli Shabi. Az üzletember elmondta, hogy jó kapcsolatban vannak a főpolgármesterrel és a BKV-val is, szerinte alighanem más pékségekről beszélhetett Demszky Gábor. Shabi szerint ők együttműködnek a BKV-val, olyannyira, hogy a nemrég elkészült felúítások során ők is átalakították, korszerűsítették boltjaikat, méghozzá úgy, ahogyan azt kérték. Shabi így fogalmazott: a Princess része volt a felújításoknak, jó példa erre a Kossuth tér és a Blaha Lujza tér, ahol a pékségeket is átépítették.

Már megint jön a Budapest-arculat


Klikk a képre!

Demszky sajtótájékoztatóján kiderült az is, hogy idén tízmilliárdot költenek a felújításra, amely összesen 43 milliárdba kerül. Az új állomások már megint Budapest-arculatot kapnak, ami most nem feltétlenül valami silány műanyagot jelent a falon, hanem tűzzománc fedőréteget. Remélhetőleg nem lesz annyi hiba sem, mint amennyi a korábbi munkák során kiderült.

A peronok viszont így 20 centivel szélesebbek lesznek, ami a BKV szerint a közlekedést kényelmesebbé teszi majd.

Június 9-én három napra teljesen leáll a metró

A felújítás június 9-én, pénteken, este fél nyolckor kezdődik. Ezen a hétvégén a kelet-nyugati metrót teljes hosszában, tehát egészen az Örs vezér teréig lezárják, hogy a műszaki előkészületeket megtegyék.

Majd a következő hétfőn kezdődik az igazi rekonstrukció, vagyis a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakasz átépítése. Mindemellett felújítják a Déli pályaudvarnál az úgynevezett üzemi kihúzó vágányokat valamint a Deák Ferenc téri vonatfordító üzemi részét is.

Három állomást újítanak fel

Három állomás is megújul, ezek: a Deák Ferenc tér, a Moszkva tér és a Déli pályaudvar. Ha sikerül lezárni a közbeszerzést - amelyet a vesztes pályázó megtámadott -, akkor az új metrókocsik is meglesznek: a 2-es metróra 22-t vett a főváros, a 4-es metróhoz pedig 15-öt. Ha a szerelvények beszerzését is hozzászámítjuk, akkor nyolcvanmilliárdba kerül a piros metró megújítása - magyarázta Vajda Pál főpolgármester-helyettes.

A mozgássérülteknek készülő liftek beszerelése - ami Menyhért László BKV vezérhelyettes szerint 4-6 milliárdba kerülhet - ebben az összegben nem szerepel - tudtuk meg. A lifteket várhatóan nem a mostani felújításkor csinálják meg, egy próbaberendezés viszont a Blaha Lujza téren majd elkészülhet.

A rekonstrukció idei nagyobbik része augusztus 19-én fejeződik be, ám ezután még őszig hétvégenként ötször lezárják a piros metrót. A teljes felújítás öt évig tart, így várhatóan 2007-ben fejeződik be a kelet-nyugati vonal rekonstrukciója, amikor beszerelik az új biztonsági berendezéseket is.

Óriási felfordulás lesz

Ezen időszakok alatt elképesztő mértékben átszervezik a pesti közlekedést. Különböző pótlóbuszok indulnak be, amíg nem jár a metró, és a pótlás hétvégenként más lesz, mint hétköznap. Nyáron ugyanis néha le lesz zárva hét végén a Lánchíd, így szombat-vasárnap ezt az átkelőhelyet nem használhatják a pótlóbuszok. Hétköznap viszont három hídon, a Lánchíd mellett az Erzsébet és a Margit hidakon is mennek majd a pótlóbuszok.

A pótlás nehézsége nemcsak ez: be kell fejeződnie a nagykörúti villamosmegállók átépítésének is június 9-ig, és a közműberuházások és útépítéseknek is véget kell érniük erre a határidőre. A tavaszi árvíz miatt azonban a Fő utcán átmenetileg komoly torlódás várható, itt ugyanis csúsznak a beruházók a korábban megkezdett munkákkal, és 9 napig nem lehet elkülönített buszsávot kialakítani a metrópótláshoz.

Budán nem jár majd metró egy ideig

Szintén nehezíti a helyzetet, hogy Budán megszűnik júniustól a metróközlekedés augusztus 20-ig, a Deák téri állomást is lezárják.

Mindezek nyomán az Index megpróbálta áttekinteni a borzalmasan bonyolult pótlóbuszok menetrendjét.

Pótbuszok: M2, M2B és M2K néven


Nézze meg képeinket!

Június 9-én estétől 10-én át 11-éig például egyáltalán nem jár semmilyen szakaszon a kettes metró, ezért pótlóbuszok lesznek M2 néven a Moszkva tér és az Örs vezér tere között az Erzsébet hídon át. M2B néven egy másik járat a Moszkva tér és az Astoria között jár majd a Lánchídon.

Ugyanekkor elindulnak a meghosszabbított, de már most is létező buszjáratok, amelyek csak a metró átépítése miatt mennek át ideiglenesen Pestre. A gyors 56-os és a 22-es busz például bemegy majd az Astoriáig, a 60-as busz Óbudától nem a Batthyány tér, hanem a Nyugati pályaudvarhoz ér majd el. A gyors 239-es busz új járat lesz, amely a budaörsi úti elővárosi forgalmat viszi majd át Pestre, szintén az Astoriához.

Június 12-től augusztus 19 között megint változik a pótlás: ekkor már a metró járni fog az Örs vezér tere és az Astoria között, a pótbuszok így a Moszkva tér és az Astoria között járnak majd, az M2 nevű az Erzsébet hídon, az M2B pedig a Lánchídon illetve hétvégenként a Margit hídon. Az M2K pedig szintén elindul, ez Pesten, a Kossuth teret szolgálja ki, vagyis a Kossuth Lajos tér és az Astoria között közlekedik majd.

Szeptemberben hétvégenként lesz lezárás

Szeptemberben még tovább bonyolódik majd a helyzet: ekkor hétköznaponként jár majd a metró rendesen, de hétvégenként a teljes szakaszt zárják majd le. Öt hétvégén, szeptember 15-étől viszont "rásegítő jelleggel", "ingavonatos közlekedés" lesz a metrón, a Kossuth tér és a Moszkva tér között. Tehát öt szombaton és öt vasárnap egy vágányon jár majd a szerelvény, s ugyanez történik majd a Stadionok és az Örs vezér tere között is.

Szeptember 14-én és október 24-től december 10-ig viszont este 20 órától üzemzárásig a teljes vonalon metrópótlás lesz.

Az Indexnek ezzel kapcsolatban csak egy kérdése volt: hogyan tájékoztatják majd erről az utasokat. Menyhért László, a BKV vezérigazgató-helyettese erre azt mondta 70 millió forintot költenek erre. Szórólapokat, óriásplakátokat helyeznek ki, és "hangos" tájékoztatást is adnak az utazóknak.