Mit vizionált Demszky négy éve idénre?

Demszky Gábor a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy 2002-es kampányígéreteinek csupán 9 százaléka nem valósult meg. A főpolgármester a négy évvel ezelőtti kampányban 107 pontba foglalta össze a közeljövő feladatait, ezekből negyvenkilencet hajtott végre maradéktalanul, vagyis az ígéreteknek 9 helyett 55 százaléka nem valósult meg. A főpolgármester tömegközlekedési víziójából alig-alig öltött testet valami, az egészségügyben és a közbiztonságban viszont nagyon jó a megvalósulási arány.

TÖMEGKÖZLEKEDÉS

  • 1. Európa legkorszerűbb villamosát állítjuk forgalomba a 4-6-os vonalán.
    2006 közepén kezdtek el járni az első Siemens kocsik, de korlátlanul nem sikerült forgalomba állítani őket, a teljes állomány csak 2007-ben érkezik.
  • 2. 2003-ig 9 milliárd forintot fordítunk új villamosokra és a meglévők korszerűsítésére.
    2002-ben 6, 2003-ben 1, azaz összesen 7 milliárd forint jutott korszerűsítésre és a hannoveri villamosok vásárlására.
  • 3. Megépítjük a naponta több mint félmillió embert szállító 4-es metrót a Bosnyák tér és a Kelenföldi pályaudvar között.
    Nem építették meg.
  • 4. Felújítjuk a kettes metrót.
    Az állomások nagy részét felújították, de például a babakocsik és tolókocsik által használható lifteket későbbre ígérik.
  • 5. Hozzákezdünk az 5-ös metró építésének előkészítéséhez, amely a csepeli és szentendrei HÉV-vonalak Duna alatti összekötésével valósul meg.
    Nem kezdtek hozzá.
  • 6. Megújítjuk a szentendrei HÉV-et.
    Megújították.
  • 7. Az 1-es villamost átvezetjük Budára.
    Az 1-es villamos egy helyen (Árpád híd) évtizedek óta át van vezetve Budára, Demszkyék itt arra gondoltak, hogy a Lágymányosi hídon is átmenjenek a villamosok. A mai napig nem mennek át.
  • 8. Továbbépítjük a 3-as villamosgyűrűt.
    Nem építették tovább.
  • 9. Az 56-os villamost budai gyorsvillamossá fejlesztjük.
    Nem történt meg.
  • 10. 320 új környezetkímélő buszt vásárolunk.
    Nem ennyit, csak 150-et.
  • 11. Az elöregedett trolibuszparkot teljesen lecseréljük.
    Nem cserélték le.
  • 12. 11 helyen új buszsávokat létesítünk.
    Ezt betartották.
  • 13. A MÁV, a Volán és a BKV összefogásával közös bérletrendszert hozunk létre.
    Részben megvalósult, de teljesen csak 2010-ben kezd működni a Budapesti Közlekedési Szövetség.