Kamionosok tüntetnek Pesten hétfő reggeltől

2008.03.17. 06:34
Az Ajtósi Dürer sor és Damjanich utca között nagy kamionos és teherautós jelenlétre kell számítani hétfőn napközben: a fuvarozók a fővárosi tehergépjármű behajtási rendszer megváltoztatásának módja és a behajtási díj durva emelése ellen tiltakoznak.

A Közúti Fuvarozók Érdekvédelmi szervezete hétfőn reggeltől délutánig demonstrációt tart a fővárosi behajtási díjak elleni tiltakozásul a budapesti Ötvenhatosok terén az Ajtósi Dürer sor és Damjanich utca közötti szakaszán. Nyolc órára körülbelül nyolcvan tehergépjármű gyűlt már össze a demonstráció meghirdetett helyszínére.

Klikk!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén azt mondták a Független Hírügynökségnek, hogy a kamionok már reggel hat óra óta érkeznek a térre, a rendezvényt este 6-ig jelentették be, a bejelentés szerint körülbelül száz kamiont várnak a szervezők a helyszínre. Keddre nem jelentettek be demonstrációt a fővárosba.

A fuvarozók nehezményezik, hogy a főváros úgy fogadta el 2007 végén a behajtási díjak tízszeres emelését, illetve a behajtási engedélyek kiadásának módosítását, hogy nem végeztek kellő szakmai elemzést, és nem mutatták be a módosítás társadalmi hatásait.

Az érdekvédelmi szervezetek azt sem értik, hogy a főváros a szigorítással miért nem várta meg, amíg elkészül az M0-ás autópálya hiányzó keleti szakasza, és miért nem tesz különbséget például a gépjármű típusok között.

A fuvarozói szervezetek képviselői legutóbb március 12-én, szerdán egyeztettek a közgyűlési rendeletet végrehajtó, 100 százalékos fővárosi tulajdonú Parking Kft.-vel az ügyben, ahol a főpolgármester-helyettesi közlemény megfogalmazása szerint a résztevők között "finomhangolás" jött létre a rendelet módosításáról. Erről az érintett bizottságok jóváhagyása után a közgyűlés dönt.

Klikk!

A behajtási rendelet módosítása az idén lépett hatályba, kiváltva több fuvarozó szervezet azonnali tiltakozását. Az MTI korábbi híradása szerint a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ), az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Volán Egyesülés (VE) közösen lépett fel a főváros tehergépjármű behajtási rendszer megváltoztatásának módja és a behajtási díj mértékének drasztikus emelése ellen.