Bakács lovat égetett a lovardáért

2005.12.09. 20:40
Lovasok, lovagló gyerekek és szüleik tiltakoztak pénteken Budapesten a Honvédelmi Minisztérium Hidász utcai lovardája előtt. Bakács Tibor arra szólította fel a politikusokat, hogy ne hagyják feláldozni napi anyagi érdekekért a magyar lovassport utolsó budapesti fellegvárát. A Honvédelmi Minisztérium a "nagy megalobbi show" után sem kívánja az adófizetők pénzéből tovább finanszírozni a "rózsadombi lovassport szerelmeseinek luxushobbiját".

Egy életnagyságú falovat gyújtott fel Bakács Tibor "Settenkedő", kritikus pénteken délután a Honvédelmi Minisztérium Hidász utcai lovardája előtt, tiltakozásul az ellen, hogy a HM be akarja zárni a lovardát. A lelkes lovasok, az itt lovagló gyerekek és szüleik, valamint a lángoló ló előtt az ismert kritikus kijelentette: az "uralkodó politikai osztálynak" azt üzeni, hogy az ő dolguk távolabbra látni az egyszerűbb embereknél, a jövőbe, és a múltba is, hogy ne hagyják feláldozni kicsinyes, napi anyagi érdekekért a magyar lovassport utolsó budapesti fellegvárát.

Hátrafelé nyilazó magyarok
"November 25-én megtörténik a tiltakozás első hulláma. Többségében gyerekek, óvodások, szellemileg sérültek, szülők és persze a Halász Juci is, mert nemcsak Szabó István filmjeiben lovagol szexisen s klasszul, hanem az életében is, pont itt, ezen a telepen. Ahogy Balczó András, Török Ferenc, Móna István, Mizsér... Minek folytassam, érdekel titeket, magyarok, az Olimpia? Vagy hogy lovas népként jöttünk ide, erre a telepre? Vagy csak a della? Karácsony környékén jó a kérdés."
Bakács Tibor jegyzete az Indexen

Az itt lovaglók - köztük intézeti és fogyatékos gyerekek - levélben fordultak a lovarda megmaradása érdekében Sólyom László államfőhöz és Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz, de választ nem kaptak, jegyezte meg sajnálattal Bakács. A lovarda közönsége egyébként egyesületként vállalná az üzemeltetést úgy, hogy eltartsa magát az intézmény, és ne kerüljön a minisztériumnak pénzbe.

A lovarda előtt megjelent Ráday Mihály, az ismert városvédő, aki arról beszélt, hogy miközben a magyar lovas nemzetnek tekinti magát, ő azt látja amerre csak jár, hogy a fedett lovardákat mindenütt elidegenítik eredeti céljuktól, és még a védett épületek sem menekülnek meg. Egyetlen jó példaként Kisbért említette, ahol a fedett lovardát felújították, és meghagyták eredeti funkciójában. Másutt, már szinte mindenütt bevásárlóközpontok állnak ott, ahol nem is olyan régen még lovagolni lehetett.

A HM nem hivatalos közlés szerint hajlandó megfontolni a lehetőségeket, a legutóbbi hivatalos közlés értelmében azonban jövő szerdán elviszik a lovakat, ami általános nézet szerint a lovarda végét jelenti. A jelenlévők újabb tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba.

A HM nem akar luxushobbit finanszírozni

A Honvédelmi Minisztérium a "nagy megalobbi show" után sem kívánja az adófizetők pénzéből tovább finanszírozni a rózsadombi lovassport szerelmeseinek luxushobbiját - közölte a tárca szóvivője pénteken este az MTI-vel, azután hogy Bakáts Tibor fából készített életnagyságú lovat gyújtott fel a HM Hidász utcai lovardája előtt.

Bocskai István közleményében rámutatott, hogy a tárca az ingatlan bérleti jogát már korábban felajánlotta - egyforintos jelképes összegért - a fővárosi és II. kerületi önkormányzatnak, de azok nem kívántak élni a lehetőséggel. A létesítmény megtartásához szükséges évi 80-100 millió forintos fenntartási költséget a jelenleg a bezárás ellen tiltakozók sem kívánják átvállalni, közölte Bocskai István, aki szerint a hírekkel ellentétben a HM az ingatlant nem akarja értékesíteni, hanem más, a honvédelmet szolgáló célokra kívánja hasznosítani.