Betiltatná a melegek felvonulását egy MDF-es képviselő

2004.06.30. 19:38
A gyermekek "káros hatások" elleni védelemhez való jogait sérti az idén kilencedik alkalommal megrendezendő melegtüntetés Bégány Attila, MDF-es képviselő szerint. A melegek jogaiért szervezett felvonulás rendelkezik a szükséges engedélyekkel. A szervező Szivárvány Misszió munkatársa szerint nem gyakori, hogy politikus tiltakozzon a rendezvény ellen.
Betiltatná a szombatra tervezett fővárosi melegfelvonulást Bégány Attila, az V. kerületi MDF képviselője. Az általa "szexuális tüntetésnek" nevezett rendezvény szerinte alkalmas arra, hogy veszélyeztesse a gyermekek jogait, márpedig a gyermekeknek joga van a védelemre a fejlődésüket rossz irányba befolyásoló környezeti hatások ellen. Mindezt az V. kerület keddi képviselőtestületi ülésén fejtette ki, ahol "exhibicionista honfitársaink magamutogatásáról" beszélt.

Bégány Attilának "nincs jogi lehetősége arra, hogy keresztbe tegyen a rendezvénynek, mivel minden szükséges engedélyt beszereztünk" - mondta az Indexnek Ferenczi István, a magyar Gay Pride-ot szervező Szivárvány Misszió tagja, aki szerint a rendezvény nem veszélyezteti a gyermekek jogait. Hozzátette, hetek óta készülnek a szombati felvonulásra, ezért az összes szükséges engedélyt beszerezték.

Az engedélyekkel kapcsolatban azért is kellett különösen körültekintőnek lenniük, mert rendezvényüket politikai demonstráció címén jelentették be. A Kendermag Egyesület májusi tüntetéséhez hasonlóan a menet Felvonulási téri kiindulópontját megerősített kordonnal veszik körül, és a menetet végig biztosítani fogják a rendőrök, illetve a karszalaggal vagy pólóval megkülönböztetett harminc-negyven önkéntes.

Általánosságban beszélt

Bégány a Klub rádió Kontra című műsorában szerdán elmondta, félreértelmezték az ülésen elhangzott szavait, mivel ő általánosságban a "szexuális tüntetésekről" és nem a homoszexuálisok megmozdulásáról beszélt. Hozzátette: "Zárt körben mindenki azt csinál, amit akar, de ahol gyerekek járnak, ott nem helyes ilyen típusú tüntetést tartani." A képviselő aggodalmát fejezte ki, hogy a transzparenseken szexuálisan explicit tartalmak jelenhetnek meg, amelyek sérthetik a gyermekek érdekeit, pedig a gyerekeknek joguk van a káros hatások elleni védelemre.

"Ma a demonstráicóknak egyetlen engedélyezési oka van, ez pedig a közlekedési rend" - mondta Takács Albert, az ombudsman általános helyettese a Kontrában. Bégány Attila ugyanakkor a gyülekezési törvényre hivatkozott, amely nem engedélyezi a tüntetést, ha az bűncselekményt valósít meg vagy mások jogait és szabadságát sérti.

Ritka a politikai ellenállás

A Szivárvány Misszió munkatársa az Indexnek elmondta, az utóbbi időben nem nagyon volt rá példa, hogy a politika szintjén próbálták volna megakadályozni az évente megrendezett felvonulást. A melegek belügyeibe politikusként utoljára Tarlós István, III. kerületi polgármester avatkozott bele, amikor 2001-ben nem adott engedélyt a Sziget melegsátrának felállítására.

Az utóbbi években lezajlott, Gay Pride elleni tiltakozóakciók legszélsőségesebb példája az a belgrádi eset volt, amikor feldühödött újfasiszta ellentüntetők rohanták meg és verték szét a felvonuló melegeket. Magyarországon a tavalyi, július 5-én tartott rendezvényen harminc köpködő és tojásdobáló ellentüntető jelent meg transzparensekkel, de ahogy a menet tovább haladt, lassan a provokátorok is lemaradoztak.