Újpest kipellengérezi a fővárost

2005.04.28. 10:48
Útszéli táblák jelentek meg két újpesti út melett; a feliratok azt tudatják, hogy a kátyúk kijavítása a fővárosi önkormányzat feladata lenne. A kerület független polgármestere elmondta, többször jelentette, hogy egyes fővárosi kezelésű újpesti utak szinte életveszélyessé váltak, de nem történt semmi. A felelős főpolgármester-helyettes szerint van, aki táblákat fest, hogy bekerüljön az újságokba.

"Ennek az útnak a karbantartására a Magyar Országgyűlés a fővárosi önkormányzatnak biztosított pénzt" - olvasható az újpesti Leiningen és Templom utcák szélén felállított táblákon. A kerületi vezetés szeretné tudatni a közlekedőkkel, hogy az utak nem az ő hibájukból váltak szinte életveszélyessé, a kérdéses utak karbantartása a fővárosi önkormányzat kötelessége lenne, adta hírül a Népszabadság. A táblák felállításáról szóló utasítást Derce Tamás, Újpest független polgármestere adta ki.

Derce a napilapnak elmondta, az utak katasztrofális állapotáról már többször beszámolt a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.-nek, de nem történt semmi. Mint mondta, a tábla addig marad, amíg ki nem javítják a Leiningen utcát, sőt, könnyen lehet, hogy más utcákat is feltábláznak. Derce elismerte, hogy így akarnak "lelki pressziót" gyakorolni a városvezetésre.

A Leiningen utca folytatását, a Kiss Ernő utcát saját költségén javította ki a kerületi önkormányzat; a macskaköveket aszfaltra cserélték. Ezt a munkát szintén a fővárosnak kellett volna elvégeznie.

Táblafestéssel az újságba

Van aki táblákat fest, hogy bekerüljön az újságokba, és van olyan polgármester, aki együttműködik a fővárosi önkormányzattal, fogalmazta meg véleményét Vajda Pál, MSZP-s városüzemeltetési főpolgármester-helyettes. Az idei útfelújítási programot minden kerületi polgármesterrel egyeztették, tette hozzá.

Vajda megígérte, hogy májusra elviselhető szintre, kétszáz alá csökkentik a kátyúk számát városszerte. Mint mondta, nem tud róla, hogy a kérdéses újpesti utak balesetveszélyesek, de ha valóban így van, a főváros rövid időn belül feltölti a gödröket.

A XI. kerületben 48 órás határidővel javítanak

Újbuda önkormányzata márciusban hirdette ki, a területükön bejelentett kátyúkat 48 órán belül kijavítják, függetlenül attól, hogy fővárosi vagy kerületi kezelésű útról van szó. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a regisztrált úthibák egyharmada a fővárosi fennhatóságú utakon volt.

Idén nyárra sosem látott útrekonstrukciós programot ígért a fővárosi önkormányzat. Demszky Gábor főpolgármester azt ígérte, hogy hatvan kilométernyi utat újítanak fel városszerte.