Lemond Budapest főépítésze

2006.05.31. 18:12
Schneller István távozását már egy éve is biztosra vették, akkor meglepő módon éppen az ellene fellépő polgármesterek mentették meg. A főépítész most megerősítette a lemondásáról keringő híreket.

Hamarosan távozik a posztjáról Budapest főépítésze, derül ki a Heti Válasz csütörtököön megjelenő számából. Schneller István lapunknak is megerősítette azt a hírt, ami az utóbbi években egyébként már többször felröppent, később azonban rendre alaptalannak bizonyult.

Bár a Városháza sajtósa, Czuk Dorottya úgy nyilatkozott, Schneller István most sem jelezte hivatalosan távozási szándékát, más városházi forrásokból úgy értesültünk: Demszky Gábort nem érte meglepetésként a főépítész távozása.

Információink szerint a főpolgármester elfogadta Schneller lemondását, mivel fiatal, dinamikus csapattal szeretné folytatni a munkát.

Önszántából távozott

A lemondás híre egyébként nem meglepő a főpolgármester legutóbbi nyilatkozatainak tükrében. "Az a legfontosabb, hogy azokon a területeken, ahol nem voltunk elég innovatívak, és amelyek ugyanakkor nagyon fontos várospolitikai területek, ott hozzunk új embereket, új iskolából. Az egyik ilyen terület az urbanisztika, városkép, építészet" - nyilatkozta Demszky Gábor múlt héten a Magyar Narancsnak, hiányolva a főépítészi iroda "proaktivitását".

"Önszántamból távozom" - mondta kérdésünkre Schneller István, cáfolva, hogy Demszky Gábor nyomására mondott volna le. Elmondta, hogy hivatalosan csütörtökön jelenti be lemondását, a Heti Válasznak pedig úgy nyilatkozott: "A 2006-2007-es tanévet már egyetemi oktatóként kezdem".

"A választási évek a legkevésbé sem kedveznek az olyan vezetőknek, akik szakmai döntések mentén szerveznék az életüket, mégis nap nap után politikai- gazdasági lobbiérdekekkel találják szemben magukat" - indokolta döntését a főépítész a hetilapnak.

Régóta téma

Schneller István távozásáról egyébként már többször szó volt, legutóbb tavaly januárban, amikor néhány külső kerületi, szocialista polgármester nyílt levélben követelte lemondását. Hajdú László XV. kerületi polgármester állította, a főépítész fejlesztésellenes és elsorvasztja a külvárosokat.

Elemzők viszont úgy tudják, a főépítész azért volt szálka a polgármesterek szemében, mert síkra szállt a zöldterületek beépítése ellen. Bár Demszky már akkor a poszt dinamizálásáról beszélt, végül éppen a nyílt levél mentette meg Schnellert. "A szocialista kezdeményezés után az ügy politikai színezetet kapott, így a polgármesterek levele most inkább megerősítette Schneller István pozícióját" - nyilatkozta akkor Bőhm András, a fővárosi SZDSZ-frakció vezetője.

Pályáztatás

Sokan állítják, a főépítészi pozíció várományosa Z. Halmágyi Judit, az Erick van Egeraat Építésziroda munkatársa. Az ő nevét emlegették már egy éve is, de városházi forrásaink állítják, senki neve nem merülhet fel, mivel az új főépítészt pályáztatás útján választják majd ki.