A BKV-sok már csütörtökön vérüket adták

2008.04.18. 14:44
Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója szerint olyan felajánlást tett Nemes Gábor, a BKV sztrájkbizottság szóvivője, amiről pontosan tudta, nem lehet teljesíteni, mivel a vérellátó dolgozói pénteken nehezen tudnak eljutni munkahelyükre. Nemes Gábor szerint kommunikációs zavar történt, csütörtökön már a BKV sok dolgozója elment vért adni, de pénteken még többen értek volna rá.

Pontosan tudta Nemes Gábor, a BKV sztrájkbizottságának szóvivője, hogy teljesíthetetlen az a felajánlása, miszerint a pénteki munkabeszüntetés alatt a BKV dolgozói vért adnak, mondta Miskovits Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója pénteken. A főigazgató ugyanis még pár nappal ezelőtt beszélt a szakszervezeti vezetővel, akinek elmondta, hogy épp a sztrájk miatt kénytelen szabadságot adni a vérellátó dolgozóinak péntekre.

Miskovits Eszter elmondta, az OVSZ még januárban elkészített egy tervet, hogy mikor melyik nagyobb céghez szállnak ki vért venni. Teljesen véletlenül a BKV épp csütörtökre volt ütemezve. Azért beszélt pár nappal ezelőtt a szakszervezeti vezetővel, hogy megkérje, segítsen a szokásosnál több dolgozót toborozni a csütörtöki véradásra, hogy előre tartalékolhassanak.

Azt is közölte Nemes Gáborral, hogy a munkabeszüntetés miatt pénteken a vérellátó többségében vidékről bejáró munkatársai nem érnének be a munkahelyükre, ezért szabadnapot adott ki. Nemes Gábor akkor megígérte, hogy segít a csütörtöki véradás szervezésében, ehhez képest a szokásosnál 25 százalékkal kevesebben jelentek meg - tette hozzá a főigazgató.

Miskovits Eszter megérti, hogy csütörtökön a BKV dolgozói már mással voltak elfoglalva, ezért nem jöttek vért adni. Azt azonban nem tartja korrektnek, hogy a szakszervezeti vezető azután hozta nyilvánosságra felajánlását: készek a BKV dolgozók a munkabeszüntetés ideje alatt vért adni, hogy tudta, ez nem lehetséges. A főigazgató azt is közölte, az országos vérellátó teljesen független intézmény, ezért reklámhordozója sem akar lenni egyetlen szervezetnek sem.

Péntek helyett egyébként szombaton és vasárnap is dolgozni fognak az OVSZ munkatársai, mondta a főigazgató. Így próbálják meg pótolni majd a pénteki várható kiesést. A két héttel ezelőtti BKV sztrájk miatt a vérkészlet a szükségesnél 300 egységgel kevesebb lett és ezért egy-két transzfúziós műtétet el is kellett halasztani.

Kettős kommunikációs zavar van, reagált kérdésünkre Nemes Gábor. Elmondta, hogy szerdán valóban beszélt Miskovits Eszterrel a csütörtöki véradásról, így egy belső hírlevélben jelezte is a dolgozóknak a lehetőséget, egy nap alatt azonban csak ennyi embert sikerült mozgósítaniuk. Beszéltek arról is, hogy ha pénteken az OVSZ-nek van szabad kapacitása, kimehetnek vért venni, a BKV dolgozói ugyanis a sztrájk miatt ráérnek. Az OVSZ már akkor közölte, így tudták is, hogy a vérellátónak nem lesz szabad kapacitása. Nemes Gábor szerint félreértés lehet, hogy kiment a hír a pénteki véradásról.