Az ENSZ raportőre szerint volt CIA-börtön Magyarországon

2005.11.12. 15:34
Az ENSZ egyik jelentéskészítője szerint volt CIA-börtön Magyarországon, a Külügyminisztérium tagad és tájékozódik. A szóvivő elmondta, hogy az olasz kommunista párt lapjában jelent meg az írás, és nem volt módjuk ellenőrizni, valóban így hangzott-e el az interjú vagy sem.

A Külügyminisztérium megpróbálja felvenni a kapcsolatot azzal a professzorral, aki egy lapinterjúban azt állította, mégis volt CIA-börtön Magyarországon, hogy megtudja, mire alapozta állítását a professzor; Magyarországon ugyanis nem volt, nincs és nem lesz ilyen tábor - közölte a Külügyminisztérium szóvivője szombaton az MTI-vel.

Olasz kommunista pártlapból

A Magyar Nemzet című napilap szombati számában számolt be arról, hogy az Il Manifesto című napilapnak nyilatkozva Cheriff Bassiouni, az ENSZ afganisztáni raportőre tényként említette: Románia, Lengyelország és Magyarország területén titkos CIA-fogolytáborokban kínzások történtek.

Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az olasz kommunista párt lapjában jelent meg az írás, és nem volt módjuk ellenőrizni, valóban így hangzott-e el az interjú vagy sem.

Nem tudjuk azt sem, hogy a neves professzor, az ENSZ raportőre mire alapozza a megállapításait, hiszen semmiféle tényt vagy adatot nem hoz fel az állításai igazolására - tette hozzá a szóvivő. Megerősítette: Magyarországon nem volt, nincs és nem is lesz ilyen jellegű börtön vagy tábor.

Sosem volt szerintük

Felvettük a kapcsolatot az újsággal, próbáljuk tisztázni a helyzetet, az ENSZ-missziónkon keresztül pedig magával a professzorral is kapcsolatba kívánunk lépni és vele is tudatni kívánjuk, hogy Magyarországon eddig sem volt és ezután sem lesz ilyen jellegű tábor - fűzte hozzá.

A The Washington Post című amerikai napilap november elején írt arról, hogy az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) több kelet-európai országban titkos börtönöket működtet. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, soha nem kapott kérést Washingtontól titkos börtönök létesítésére, de ha kapott volna, elutasította volna azt. Cáfolta a táborok létét Morber Ferenc, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatója is.

Ugyanakkor a CIA szerdán felkérte az amerikai igazságügyi minisztériumot, vizsgálja ki, hogyan történhetett, hogy a terrorizmussal gyanúsított külföldi foglyokat őrző kelet-európai titkos börtönök létezéséről szóló, feltehetően bizalmasnak minősülő információt törvénysértő módon kiadták a sajtónak.