A Romantikus Erőszak ellen tiltakoznak a fiatal baloldaliak

2005.07.22. 13:58
A Romantikus Erőszak ellen hívott fel összszegedi tiltakozásra a Fiatal Baloldal alelnöke, aki szerint nem lehet szó nélkül elmenni a zenekar társadalomra veszélyes megnyilvánulásai ellen.

Egy nemzeti rockegyüttes - a Romantikus Erőszak - együttes szegedi fellépése ellen tiltakozott H. Nagy László, a Fiatal Baloldal alelnöke, aki szerint a magyarországi szkinhead szubkultúrával kapcsolatba hozható együttes dalszövegei ugyan nem lépik át a közösség elleni izgatás büntetőjogi határait, ám nem hagynak kétséget a zenekar által hirdetett eszmék felől.

Azért szkinhead, mert
A távirati iroda az együttes zeneszámaiból két példát említ. "Cifra kaftánba bújt rablók fosztják ki a földedet", vagy a "A tömeg tapsol és éljenez/Úgy unom már/A holocaust lejárt lemez".
A Romantikus Erőszak adott koncertet 2003 júniusában, a hídlezárás első évfordulójára érkezetteknek a Szabadság téren.

A demokratikus elkötelezettségű közösség nem mehet el szó nélkül a büntetőjogot jelenleg nem sértő, ám szélsőségességében a társadalomra veszélyes megnyilvánulások mellett - mondta az ifjúsági szervezet alelnöke. A baloldali politikus felszólította a városban működő, magukat demokratikusnak valló társadalmi szervezeteket, hogy tiltakozzanak a Romantikus Erőszak szegedi fellépése ellen.

Kritikus

H. Nagy László kritikusnak nevezte, hogy az együttes koncertjének helyet adó Szögedi Gyepű Ünnepe című rendezvény társszervezője a Szögedi Védegylet, amelynek elnöke Szabó László szegedi önkormányzati képviselő.

Szabó László elmondta, a koncert szervezéshez semmi köze, a civil szervezet elnökeként csupán a rendezvényen elhangzó előadásokat, néptánc bemutatókat és sportvetélkedőket koordinálta.

Az Index kereste a Fiatal Baloldal elnökét is, hogy H. Nagy egyénileg tiltakozik-e, vagy a zenekar testületileg zavarja őket, de Szitka Péter eddig nem reagált megkeresésünkre.