Negligálja a Fidesz Gyurcsányt

2006.10.09. 11:33
Nem áll szóba a Fidesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Ha a kormányfő beszélni kezd a parlamentben, a fideszesek és a kereszténydemokraták kivonulnak, csak a frakcióvezetők maradnak az ülésteremben.

Navracsics Tibor a Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc nemkívánatos személy a magyar politikában, nemcsak azért, mert végighazudott másfél-két évet, hanem mert megteremtette Magyarországon a gyűlölet politikáját. Hétfőn tartott sajtótájékoztatóján példaként említette a 23 millió románnal való riogatást, amiről a miniszterelnök nem titkolja, hogy az ő ötlete volt.

Dehonesztáló arzenál
Az Index információi szerint a Fidesz elnöksége előtt már két hete felvetődött, hogy felvegyék a Gyurcsány-ellenes arzenálba a személyes negligáció fegyverét. A Navracsics frakcióvezető által bejelentett kivonulások mellett azt is fontolgatták, hogy a parlamentben vagy más hivatalos fórumokon a fideszes politikusok demonstratívan hátat fordítanak a miniszterelnöknek. Úgy tudjuk azonban, hogy a kormányfő elleni akcióban feladatot kapott Martonyi János is. A volt külügyminiszternek külföldön kell elhitetnie tárgyaló partnereivel, hogy a magyar miniszterelnökkel már nem érdemes számolni, mert politikai karrierje megpecsételődött.
Ezért a Fidesz és a KDNP úgy döntött, hogy megszakít minden politikai együttműködést Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Ez azt jelenti, hogy minden olyan esetben, amikor a miniszterelnök előre bejelentett szónoklatot tart az Országgyűlés plenáris ülésén, a képviselőcsoport tagjai elhagyják az üléstermet, és addig nem vesznek részt a munkában, ameddig a kormányfő beszél.

Semjén Zsolt hozzátette, a két képviselőcsoportot a frakcióvezetőt fogják képviselni ezekben az időkben az Országgyűlésben, és majd ők reagálnak a kormányfő szavaira. A két ellenzéki párt továbbra is élni akar a kormány ellenőrzésére rendelkezésre álló lehetőségekkel, vagyis interpellációkkal, azonnali kérdésekhez fordulnak a szakminiszterekhez, Gyurcsány Ferenccel azonban nem állnak ilyen módon sem szóba.


A Fidesz és a KDNP továbbra is részt vesz minden olyan politikai egyeztetésen, amit az államfő, a házelnök vagy a pártelnökök kezdeményeznek, de a miniszterelnök által összehívott találkozókra nem mennek el. Arra a kérdésre, hogy ha olyan egyeztetés lenne, amelyre a miniszterelnököt is meghívják, részt vesznek-e, Navracsics Tibor úgy reagált, ez nagyon nehézzé tenné a munkát, ellehetetlenítené a párbeszédet.