Százhúszmilliót fizethet a Fidesz a postának

2003.03.04. 12:01
A Fővárosi Bíróság nem jogerős döntése szerint 120 millió forintot kell fizetnie a Fidesznek azért a 3,6 millió levélért, melyeket a választások két fordulója között küldetett ki az akkori legnagyobb kormánypárt. A Fidesz azért nem akarta rendezni a kézbesítési díjat, mert azt állította: nem minden küldemény ért célba.
Összesen mintegy 120 millió forint megfizetésére kötelezte a Fideszt a Fővárosi Bíróság (FB), miután a tavalyi országgyűlési választások két fordulója között kézbesített 3,5 millió levél ellenértékeként járó díjat mindeddig nem fizette meg a párt a Magyar Postának.

A gazdasági perben hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint 2002. április 17-én állapodott meg az akkori legnagyobb kormánypárt az állami céggel arról, hogy 48 órán belül, még a 19-én 22 órakor beálló kampánycsend előtt kézbesít 3,6 millió küldeményt, mely Orbán Viktor akkori miniszterelnök levelét tartalmazta.

Két szerződés

Két szerződés született a párt és a posta között: az egyik 2,8 millió - Ausztriában készített - levél kézbesítésére vonatkozott. A másik megállapodás 800 ezer levél előállításáról és továbbításáról szólt. A párt mintegy 15 millió forintot kifizetett a postának a 800 ezer kampánylevél előállításáért és borítékolásáért. Az összesen 3,6 millió küldemény kiszállításának díját azonban már nem fizette ki a Fidesz. A posta mintegy 93 ezer küldeményt visszaadott a megrendelőnek, mert azokat különböző okokból - például hiányos címzés miatt - nem sikerült kézbesítenie.

Fellebbeznek
A Fidesz - Magyar Polgári Párt vitatja a Fővárosi Bíróságnak a Magyar Posta kontra Fidesz-perben hozott döntését, mert annak meghozatalára a tényállás megfelelő felderítése és tanúk meghallgatása nélkül, valamint a Fidesz által benyújtott bizonyítási indítványok mellőzésével került sor. A Fidesz közleményben tudatta: mindezek miatt megfellebbezi a bíróság elsőfokú, nem jogerős döntését.

Hatszáznegyven címzett nem kapta meg a levelet

Utóbb azonban a Fidesz többszöri felszólítás ellenére sem fizette ki a kézbesítésért járó 109 millió forintos díjat. Hónapokkal később a megrendelő azt vetette fel, hogy a posta hibásan, hiányosan teljesített, sok esetben nem kézbesítette a küldeményeket.

A posta dokumentumai

A posta a perben felhozott 640 esetben dokumentumokkal támasztotta alá, miért is maradhatott sikertelen a kézbesítés, a bíróság pedig elvetette a Fidesz e körben tett további bizonyítási indítványait, miután a törvény szerint a közönséges, nem könyvelt küldemények elvesztéséért, megsemmisüléséért a posta nem tartozik felelősséggel.

109 millió plusz a kamatok

Mindezek alapján az FB kedden kötelezte a Fideszt, hogy fizesse meg a Magyar Posta Rt.-nek a 109 millió forintos kézbesítési díjat és a kamatokat. Szalai Péter ügyvéd, a Fidesz jogi képviselője az MTI-nek elmondta: fellebbeznek, mert álláspontjuk szerint nem kellőképpen felderített az ügy. Emlékeztetett: a bíróság elutasította a párt tanúbizonyításra vonatkozó indítványát, így nem tisztázódhatott, hogy a posta mennyiben teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségét. Szalai Péter közölte: a megállapodás szerint ha a küldemények bizonyos hányadát nem kézbesítik, akkor díjmérséklésre, a fizetési kötelezettség elengedésére is sor kerülhet.