Kóka és Fodor már ismerik egymást

2007.03.20. 21:40
Kóka János sms-t küldött Orbán Viktornak, de megkapta-e? Fodor Gábor tárgyalóasztalhoz ültetné a Fideszt, és indokoltnak tartana egy strukturális átalakítást a kormányban a hitelesség visszaszerzéséhez. Kóka János SZDSZ-elnökként is gazdasági miniszter maradna, és nem örül neki, hogy autópályapénzek állhatnak a pártfinanszírozás mögött. Az SZDSZ két elnökjelöltje, Fodor Gábor és Kóka János nyilvános vitát tartottak. Videó.

„Tudják-e Orbán Viktor mobilszámának utolsó számjegyét?” – tette fel a kérdést Szombathy Pál újságíró, a Magyar Hírlap előző főszerkesztője, aki moderátorként vett részt Fodor Gábor és Kóka János, az SZDSZ két elnökjelöltje keddi nyilvános vitáján. Szombathy ezzel arra utalt, hogy a gazdasági miniszter március 15-én késő este sms-t küldött a Fidesz elnökének, melyben arra kérte őt, hívja vissza az utcáról embereit, Fodor Gábor pedig a sajtóban megjelent hírek szerint az utóbbi időben többször is beszélt az ellenzéki párt vezetőjével.

A két jelölt kapcsolata javulni látszik, több hónap után ugyanis ismerősnek jelölték egymást az iwiwen. Korábban arról írtunk, hogy a két jelölt bár sebesen gyűjti az ismerősöket a közösségépítő, ismerőskereső oldalon, egymást nem sikerült visszajelölniük. Fodor Gábor blogján arról számolt be, hogy már korábban bejelölte riválisát, aki azonban nem igazolta vissza ismerősnek.

"Orbán Viktor mellett Deutsch-Für Tamásnak is elküldtem az sms-t" - mondta el Kóka János. Hangsúlyozta, az Orbán Viktor vezette Fideszt nem tartja demokratikus erőnek, nem tudja velük elképzelni az együttműködést, az MDF viszont közeledik ahhoz a játéktérhez, melyben a demokrácia szabályszerűségei érvényesülnek.

„János, elárulok egy titkot, Orbánnak nincs mobiltelefonja, nem érdemes neki több sms-t küldeni” – kezdte válaszát Fodor. (Úgy tudjuk, Orbán Viktornak legutóbb miniszterelnöksége idején volt saját mobilja, azóta a közvetlen környezetében dolgozókon keresztül lehet vele telefonon kapcsolatot teremteni.)


Klikk!

Fodor Gábor a Fidesszel kapcsolatban leszögezte, az Orbán Viktor és Kövér László vezette párttal kizárt az együttműködés, azonban az SZDSZ feladatának tartja tárgyalóasztalhoz ültetni őket, hogy civilizálódhasson kapcsolatuk. „Ha hajlandó lesz mindenki elfogadni, hogy ugyanannak a demokráciának a részei vagyunk, akkor lehet érdemben változtatni” – fogalmazott Fodor Gábor.

Kóka miniszter marad

Elnökké választása esetén Kóka János a koalíciós szerződés áttekintésével kezdené a munkát. Tervei szerint tovább kell folytatni a kormányzati együttműködést, és a kormányátalakítást sem tartja szükségesnek, mindhárom liberális minisztériumot megtartaná, de személyi kérdésekkel nem akar foglalkozni. Kóka János a pártelnökség mellett továbbra is megtartaná a gazdasági miniszteri posztot, bár erről volt vita a pártban.

Fodor szerint abszurditás, ha a pártelnök a miniszterelnök beosztottja, különösen, mikor az SZDSZ önálló arculatának megteremtése a cél. Fodor Gábor ha megnyeri a március végi elnökválasztást, személyesen egyeztetne Gyurcsány Ferenccel a kormányátalakításról, melynek célja a kormány társadalmi hitelességének visszaszerzése. Fodor nem tenne javaslatot a kormány átalakítására, de úgy véli, a strukturális átalakítás személyi változásokat eredményezhetne.

Autópálya-építési pénzek a pártkasszába

A pártfinanszírozás témakörében egyetértés van a két jelölt között, ugyanakkor ellenzéki támogatásra van szüksége a kormánynak ahhoz, hogy át lehessen alakítani a jelenlegi törvényt. Fodor Gábor kiemelte, hogy az összeférhetetlenség kérdése szorosan kapcsolódik a pártfinanszírozáshoz, és megjegyezte, Kóka János ezt nem szokta megemlíteni. Fodor szerint a gazdasági élet és a politika összefonódása, valamint az önkormányzati tisztségek és a parlamenti képviselői feladatok összeférhetetlenek.

Kóka szerint a két terület összemérhetetlen, amit azzal indokolt, hogy még Csillag István minisztersége idején elkezdődött az a munka, melynek keretében le akarják csökkenteni az autópálya-építés költségeit 40 százalékkal. Ez pedig „kőkemény pártfinanszírozási ügy, ezt sejtem” – fogalmazott a gazdasági miniszter. Hozzátette, hogy bár a mély rétegekbe soha nem látott bele, de nagy valószínűséggel az a fajta környezet, amiben autópályát kell építeniük, összefüggésben van azokkal a pénzszerzési lehetőségekkel, amelyek a pártfinanszírozásban időről időre előkerülnek. Ezért szerinte Magyarország versenyképessége, tisztasága és akár a konvergenciaprogram véghezvitele miatt a közpénzügyek és a pártfinanszírozás sokkal fontosabbak, mint az összeférhetetlenség.

Statisztikai adatok

Az alábbi adatokat a vita alatt strigulázás módszerével vettük fel, így tekinthetőek akár becsült értékeknek is.

Döntetlenre végződött a tapsok száma, mindkét jelöltet 19 alkalommal tapsolták meg. Kóka János ötször, Fodor Gábor 20-szor nevettette meg a közönséget. A vita alatt Fodor Gábor 11-szer szólította keresztnevén ellenfelét, míg Kóka János ugyanezt ötször tette. Fodor Gábor háromszor nem hagyta, hogy a moderátor, Szombathy Pál beszéd közben megszakítsa, míg Kóka Jánost egyszer sem ellenkezett.