Három miniszter dolgozza ki Gyurcsány hat pontját

2008.11.19. 17:22
Három miniszter kapott feladatot Gyurcsány Ferenc hat pontjának kidolgozására, melyeket a szombati szlovák-magyar találkozó után jelentett be a magyar miniszterelnök. Az igazságügy-miniszter a radikálisok elleni küzdelem alapvető eszközeire tesz javaslatot, az oktatási miniszter a hazai kisebbségek tankönyveit vizsgálja felül, a pénzügyminiszter pedig a kisebbségek számára keres fejlesztési lehetőségeket.

Gyurcsány Ferenc az igazságügyi, az oktatási illetve a pénzügyminiszternek adott feladatot azzal a hat ponttal kapcsolatban, amelyeket szombaton a magyar-szlovák kormányfői találkozó után jelentett be. Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elmondta azt is, hogy a tárcavezetőknek egy hónapjuk van a feladatok elvégzésére.

Draskovics Tibornak jelentést kell készítenie arról, hogy melyek a radikális megnyilvánulások elleni küzdelem alapvető eszközei, mondta a kormányszóvivő. Hozzátette, a tárcavezető feladata, hogy megvizsgálja, miként kellene módosítani a hazai jogalkalmazást - és szükség szerint a szabályozást - annak érdekében, hogy a magyarországi nacionalizmus és radikalizmus ne rontsa meg a két ország kapcsolatát.

Szintén az igazságügy-miniszter feladata, hogy politikai nyilatkozattervezet formájában tegyen javaslatot egy nemzeti, nemzetiségi magatartáskódexre. Ez azt a célt szolgálná, hogy a politika világából kiszoruljon a szélsőséges nacionalista szóhasználat, a szenvedélykeltés, sértegetés gyakorlata, hangoztatta. Mint mondta, a tárcavezetőnek ehhez kapcsolódóan egy kvázi becsületbíróság létrehozására is javaslatot kell tennie.

Szintén az igazságügyi és rendészeti minisztertől vár a kormányfő egy olyan javaslatot, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy bármelyik állam közös vizsgálatot kezdeményezhessen, ha úgy ítéli meg, hogy a másik állam területén a kisebbségi jogok megsértésnek gyanúja merül fel, mondta a kormányszóvivő.

Budai Bernadett kitért arra, a pénzügyminiszternek olyan javaslatot kell tennie, amely jogszabályokban biztosítja, hogy kiemelt támogatásban és fejlesztési lehetőségekben részesüljenek a kisebbségi kultúra és oktatás intézményei.

Az oktatási és kulturális miniszternek jelentésben kell bemutatnia, hogy Magyarországon milyen lehetőség van arra, hogy a kisebbségi oktatásban más országok tankönyveit használják, és amennyiben ez bármilyen akadályba ütközne, a tárcának meg kell vizsgálnia, mit lehet tenni annak elhárítására, közölte.

Nem kaptunk a szlovák féltől indoklást arra, hogy a hatból négy pontot miért nem támogat, lehet, hogy erről is csak tovább kell egyeztetni. Nem az a lényeg, hogy kizárólag a magyar fél álláspontja érvényesüljön, fogalmazott a kormányszóvivő.

A szlovák álláspontról bővebben itt olvashat >>>

Gyurcsány Ferenc a szombati magyar-szlovák kormányfői találkozó utáni sajtótájékoztatón jelentette be hatpontos javaslatcsomagját, majd később közölte azt is, hogy a magyar kormány mindenképpen meghozza ezeket az intézkedéseket, függetlenül attól, hogy a szlovákok megteszik-e ugyanezt.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta, Gyurcsány Ferenc ötpárti találkozók összehívásában és feladatkiosztásban már jól teljesít, de a baj az, hogy ezeknek semmifajta jótékony hatásuk nincsen a szlovákiai magyar kisebbség helyzetére. Semmilyen összefüggés nincs aközött, hogy Magyarországon milyen jogszabályok vannak a rendbontásokat illetően, és aközött, hogy hogyan bánnak a határokon túl a magyar kisebbséggel, tette hozzá.

A Fidesz szerint nem ötpárti találkozók összehívására és feladatkiosztásra lenne szükség, hanem arra, hogy a kormány végre határozottan és eredményesen lépjen fel a határon túli magyarok érdekeinek érvényesítéséért.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar-szlovák kormányfői találkozón Magyarország számára nagyon fontos dolgok maradtak ki a közös nyilatkozatból. Szerinte az elmúlt hetekben világossá vált, hogy a szlovákok "fittyet hánynak a magyar követelésekre, és kedvükre szórakoznak Magyarországgal" és a magyar kormánnyal, hiszen mind a mai napig semmiféle előrelépés nem történt a "dunaszerdahelyi magyarverés" vagy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ügyében.

Mint mondta, két ország és két nép egymás közötti jó viszonyának alapvető feltétele, hogy meg kell adni egymásnak a kölcsönös tiszteletet, azonban úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormány képtelen ennek a tiszteletnek a kivívására.