Gyurcsány nemzeti kerekasztalt kezdeményez, hármat egyszerre

2007.01.30. 12:15
Hét és fél pontban egyetértett a kormányfő az MDF javalataival, amelyeket a középosztály érdekében ajánlottak Gyurcsány figyelmébe. Dávid Ibolya szerint az MDF reformpárti, és már maga mögött hagyta az üres oldalhűséget.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hét végére nemzeti szakmai kerekasztalt kezdeményez a nyugdíjrendszer, illetve a közoktatás jövőjéről, valamint a versenyképesség kérdéseiről. A kormányfő erről azután beszélt, hogy zárt ajtók mögött találkozott az MDF parlamenti frakciójával.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, az ország sorsát meghatározó három kérdésről a társadalmi partnerekkel és a parlamenti szakbizottsági elnökökkel szeretne egyeztetni a kerekasztal keretében. A három területet érintő hosszabb egyeztetés első felvonása szombaton lesz, amikor a miniszterelnök által felkért három elnök és az ellenvéleményt prezentáló szakértők megtartják nyitó előadásaikat. A kerekasztalok Gyurcsány állítása szerint a pártok direkt részvétele nélkül a területek szakmai szervezetinek bevonásával működnének.


Fotó: Barakonyi Szabolcs

A réteg és az egész

A bejelentés után a Dávid Ibolya MDF-elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón Gyurcsány azt mondta, hogy az egyeztetésen felvetett 10 kérdésből "hét és félben" nagyjából egyetértés alakult ki közte és az ellenzéki párt képviselői között. Mint mondta, az MDF által képviselt középosztály ügye egyfajta rétegpolitika, a kormányoldal liberális-szociáldemokrata koalíciójának viszont az egész társadalmat kell képviselnie.

Az MDF A középosztály 13 pontja című javaslatcsomaggal érkezett a decemberben kezdeményezett egyeztetésre. Köztük az adóterhek mérséklését tartalmazó javaslatok voltak többségben. Az MDF szerint ugyanis a középosztály érdekében kellene bevezetni az egykulcsos rendszert, megszüntetni a megtakarításokat büntető adókat, és eltörölni az árfolyamnyereség-adót. A kormányfő Szilvásy György kancellária miniszter valamint a PM és a gazdasági tárca államtitkárai kíséretében érkezett a találkozóra.


Oldalhűség helyett szakmai alap

Dávid Ibolya a megbeszélést követően azt hangoztatta, hogy pártja már a választási programjában is mélyreható reformok bevezetését tűzte ki célul. Véget kell vetni a szocialista álomvilágnak - jelentette ki a pártelnök, hozzátéve, hogy pártja ezért nem az "üres oldalhűség" alapján, hanem szakmai alapon dönt majd az egyes reformlépések támogatásáról. A válságkapkodás orvoslására az MDF azzal az ötlettel állt elő, hogy a kormány 25 milliárd forintos egyszeri ráfordítással hozzon létre egy "Agyelszívó alapot", amely finanszírozhatná a reformokban jártas nemzetközi szakértők, elemzők bevonását az átalakítások előkészítésébe.

Az MDF javasolta még a korrupció elleni küzdelem egy új intézményének, a Tiszta Kezek Testületének és Hivatalának felállítását, valamint a kampány- és a pártfinanszírozás átalakítását is. Dávid Ibolya bejelentette,hogy a közeljövőben újabb egyeztetésre is sor kerül a miniszterelnökkel, ahova meghívják Orbán Viktort, a Fidesz-elnökét is, hogy kiderüljön pártja milyen lépéseket támogat a középosztály helyzetének javítása érdekében.