Gyurcsány az egész magyar demokrácia tragédiájáról

2006.09.24. 16:23
Ellentámadásba ment át, ha csak verbálisan is, a kormánykoalíció vasárnap. Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor egyaránt azt hangsúlyozta: példátlan Európában, hogy a jobbközép együttműködik a szélsőjobb irányzatokkal. Demszky elhatárolódást vár Orbán Viktortól, Gyurcsány pedig a Fideszre utalva azt mondta: nem lehet a szélsőjobb szónokok mellé odaküldeni egy jobbközép párt második emberét.

"Nem lehet és nem szabad együttműködni azokkal, akik ma vitatják és tagadják a III. Magyar Köztársaság demokratikus berendezkedésének alapját" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután aláírta az úgynevezett Budapesti Nyilatkozatot a rend és a nyugalom helyreállításáról Demszky Gábor főpolgármesterrel és Molnár Gyula fővárosi MSZP-elnökkel a szocialista párt Intercontinental szállodában tartott rendezvényén.

Se szóval, se hallgatással

A nyilatkozat értelmét alighanem a bölcsészkar grammatikusai még évtizedekig elemezni fogják, ugyanis szerepel benne egyebek közt az a mondat, hogy "Egyben kérjük Budapest és az ország minden polgárát, hogy a rendbontásokat és a demokrácia intézményei elleni támadásokat se szóval, se hallgatással, se tettel, se tétlenséggel ne támogassák, és tegyenek meg mindent a rend és a nyugalom megteremtése érdekében."

Ha se szóval, se hallgatással, akkor mivel? - kérdezgették egymástól az újságírók, és azon tanakodtak, hogy a futballhuligánok ellen hogyan "tegyenek meg mindent" a budapestiek.

Minden alkotmányos eszközzel

A Gyurcsány-Demszky-Molnár-féle Budapesti Nyilatkozat azt is hangsúlyozza, hogy "Minden alkotmányos eszközzel készek vagyunk a köztársaság intézményeit, a főváros békéjét és a budapestiek biztonságát megvédeni".

A miniszterelnök ezután arról beszélt, hogy Európában egy jobb- vagy balközép pártnak soha nem jutna eszébe, hogy saját radikálisaival egy követ fújjon. Ez nem csupán a magyar jobboldal, de az egész magyar demokrácia tragédiája. Gyurcsánynak fogalma sincs, mit keresnek a magyar jobbközép politikusai a Kossuth téren, ahol a szónokok szélsőséges, radikális, alkotmányellenes és idegengyűlölő beszédeket tartanak.

Nem lehet magánemberként odaküldeni Schmittet

Azt is megjegyezte a miniszterelnök - Orbán Viktorra, a Fideszre utalva -, hogy a szélsőségesek közé nem lehet "odaküldeni magánemberként a pártom második emberét". (Ismeretes, Schmitt Pál is felszólalt a Kossuth téri gyűlésen szombaton.) Gyurcsány hozzátette, az ő őszödi beszédét sem mint magánemberét értelmezték.


Demszky Gábor, Gyurcsány Ferenc és Molnár Gyula

Demszky Gábor ezután felszólította Orbán Viktort, hívja haza az embereket az utcáról. A főpolgármester felidézte Orbán 1999-es nyilatkozatát, miszerint csak az vigye ki az utcára az embereket, aki haza is tudja vinni őket. Demszky szerint a Fidesz most nem tudja ezt megtenni, hiszen a Kossuth térről rombolni mennek tovább a vandálok.

Demszky: Orbán határolódjon el!

Demszky azt is kérte Orbántól, hogy határolódjon el a szélsőjobbtól. A Kossuth téren ugyanis szerint az árpádsávos zászlók alatt felolvasták például 50, a tüntetők által zsidónak tartott politikus nevét (ezen a listán egyébként Orbán Viktor is szerepelt). Demszky szerint ez nem a demokratikus politizálás jele.

A főpolgármester azt is szeretné Orbántól: bélyegezze meg a vandálokat, ítélje el őket, méghozzá ezeket a szavakat használva. Demszky negyedik követelése az, hogy Orbán kérjen bocsánatot Budapesttől. Amíg ezt nem teszi meg, addig esélye sincs a nyerésre Budapesten.

Gyurcsány Ferenc előzőleg beszélt arról, hogy most mondhatnánk azt: összenőtt az, aminek össze kell nőnie. Ez azonban nem így van: a szélsőjobb és a jobbközép máshol nem nő össze. Chirac elnök nem fog össze sosem Le Pennel - mondta Gyurcsány.

Hol Thürmerék, hol a 64 Vármegye

Gyurcsány arról is szót ejtett: nem lehet közös népszavazást kezdeményezni egyszer a Thürmer-féle kommunistákkal, aztán a 64 Vármegye Mozgalommal közösen szónokolni. A jobbközepet szerinte nem árnyékolhatja be az idegengyűlölet.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy meg kell hallgatnia Kossuth téri tüntetők hangját, de nem szabad elfelejteni, hogy húszezer emberről van szó. Ez azt jelenti szerinte, hogy Budapesten 100-ból 99 ember otthon maradt, és az ő szavukra is figyelni kell. A miniszterelnök hozzátette: nem mindig a többségnek van igaza, de érdemes mérlegelni ilyenkor, miért maradt otthon ennyi ember.

A valódit mondják a politikusok

Gyurcsány szerint Magyarországon ma nincsenek egyszerű, egymondatos igazságok: hosszú, szenvedélyes szembenézéseknek van itt a helyük. Ezzel saját őszödi kiszivárgott beszédére utalt. Aztán arról beszélt, hogy a politikusoknak a valódit kell mondania. Valószínűleg rosszul emlékezett József Attila Thomas Mann üdvözlése című versére: "Az igazat mondd, ne csak a valódit!"

Gyurcsány figyelmeztetett, hogy vannak manapság igazmondók, akik egy másik választás előtt metrót ígértek Budapestnek, aztán amikor elvesztették azt az önkormányzati voksolást, gyorsan elfelejtették.