Elsőfokon nyilvános a Hankook-szerződés

2007.09.04. 13:42
Elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság a Hankook-szerződés kiadására kötelezte a gazdasági tárcát. A minisztérium üzleti titokra hivatkozva tagadta meg a dokumentum kiadását, ezért indított az Index újságírója pert a GKM ellen, a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet segítségével. A GKM nem fellebbez és tárgyalásokat kezd a Hankook-kal a szerződés közzététele érdekében.

A gazdasági tárca nevében Kóka János még 2005. októberében kötött szerződést a Hankook nevű koreai gumigyártó céggel arról, hogy a társaság gyárat épít Dunaújvárosban. A megállapodás azóta is rendre közéleti viták tárgya, hiszen a magyar állam több mint 15 milliárd forintos támogatásban részesítette a gumióriást. Tényfeltáró cikkek sora jelent meg a Hankook magyarországi megjelenésének körülményeiről, ám ezek megakadtak ott, hogy a tárca nem hozta nyilvánosságra a szerződés részleteit.

Ezért kérte az Index munkatársa még áprilisban írásban a tárcát, hogy a szerződést bocsássa rendelkezésre, a minisztérium viszont arra hivatkozva, hogy a megállapodás üzleti titkokat tartalmaz, elutasította a kérést. Ezt követően fordult az Index munkatársa a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet segítségével a bírósághoz.

A Fővárosi Bíróság kedden elsőfokú, nem jogerős ítéletében a szerződés kiadására kötelezte a minisztériumot, nem fogadva el azt az érvelést, miszerint a minisztérium azzal eleget tett tájékoztatási kötelezettségének, hogy a Gazdasági Közlönyben megjelentette a támogatás összegét. Pataki Árpád bíró szóbeli indoklásában leszögezte, a megállapodás tartalmazhat üzleti titkokat, amit a hatályos jogszabályok szerint ki kell takarni, de a közpénzből történő támogatás részleteit taglaló pontokat ki kell adni.

Schiffer András, az Index munkatársának jogi képviselője, a TASZ ügyvédje a bíróság előtt azt emelte ki, hogy nem az alapadatokra, hanem magára a szerződésre kíváncsiak, az állami költségvetést érintő juttatások, kedvezmények pedig közérdekű adatnak minősülnek. A GKM ügyvédje azt hangoztatta: ők eleget tettek törvényi kötelezettségüknek, a szerződés többi részét pedig üzleti titoknak minősítette a Hankook magyarországi cége, így szerinte azokat csak ők adhatják ki.

A GKM jogi képviselője még az ítélethozatal előtt ismertette a Hankokk nyilatkozatát, amelyben a társaság leszögezte, hogy a támogatási szerződés egészét üzleti titokként kezelik, így annak titokban tartásáért megtették a szükséges lépéseket. A GKM által megbízott ügyvéd ennek ellenére időt kért arra hivatkozva, hogy a Hankokk-kal további egyeztetéseket folytatnak arról, milyen bizonyítási indítvánnyal éljenek. A bíró ezt a kezdeményezést elutasította, úgy ítélve meg, nincs miről egyeztetni, ha a gumimulti az egész szerződést üzleti titokként kezeli. A bíróság döntése alapján a szerződést 15 napon belül kell kiadnia tárcának, a nem jogerős ítélet szerint.

Az Indexnek sikerült utolérnie a Sanghaiban tartózkodó Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert, aki közölte tárcája várhatóan nem nyújt be fellebbezést, s egyúttal haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményeznek a Hankook-kal a szerződés üzleti titkokat nem tartalmazó részeinek mihamarabbi nyilvánosságra hozatala érdekében.

A tárcavezető hozzátette, e mellett arról is intézkedett, hogy a minisztérium belső szabályzatát módosítsák annak érdekében, hogy a jövőben valamennyi, hasonló állami támogatást kapó cég és az állam szerződését automatikusan közzétegyék, az üzleti titkokat tartalmazó részek mellőzésével.

A TASZ az információszabadság gyakorlati megvalósulásának tesztelésén kívül azért vállalta el az ügyet, mert meggyőződésük, hogy az adófizetők pénzének elköltése után nyomozó újságírók munkájához a lehető legjelentősebb jogi segítséget kell nyújtaniuk - közölte az ítélethirdetés után Dénes Balázs, a TASZ elnöke.

Elúszhat a támogatás

Kevesebb, mint egy hónappal a gyár ünnepélyes megnyitása után már munkaügyi vizsgálat indult a Hankook ellen, amely a szakhatóság keddi tájékoztatása szerint jelenleg is folyik. A céget a munkaügyi előírások súlyos megsértésével vádolják, a lista hosszasan sorolható a fizetésekkel kapcsolatos szabálytalanságoktól a ki nem fizetett túlórákon át az ünnepnapi munkavégzésig és a szakszervezet működésének akadályozásáig. .

A Hankook azonban csak akkor kaphatja meg a szerződésben foglalt, több tételben mintegy 26 milliárd forintnyi állami támogatást, ha igazolni tudja a rendezett munkaügyi kapcsolatokat. A folyósított támogatásokat, így az ötszázmilliós szakképzési és munkahelyteremtési támogatást már nem kell visszafizetni, az adókedvezményt és a 15 milliárdos készpénzes támogatást azonban elveszíthetik; igaz, a munkaügyi szabálytalanságokat 2011-ig rendezhetik..