A Hattyúházba költözik a MeH Területfejlesztési Hivatala

2002.12.07. 11:13
Négyezer négyzetmétert bérel a Moszkva tér közelében fekvő Hattyúházban a Miniszterelnöki Hivatal Területfejlesztési Hivatala. A Nagy Sándor vezette intézmény az első évben nettó 236 millió forintot költ az irodák bérletére - írja a HVG. Keller László nem akar vizsgálatot.
A Hattyúház
A nyílt pályázat mellőzésével, "tárgyalásos eljárás" keretében négyezer négyzetmétert bérel a MeH Területfejlesztési Hivatala a budapesti Hattyúházban. Az eljárásra egyedül az Első Budai Építő Rt. kapott meghívást, a cégnél a Magyar Nemzet értesülése szerint a Tocsik-üggyel összefüggésben ismertté vált Vektor Rt. meghatározó emberei töltenek be vezető posztokat.

A közbeszerzési törvény indokolt esetben megengedi a nyílt pályázat mellőzését. A sürgős megoldásra azért volt szükség, mert összevonták a hivatal eddig három helyen dolgozó részlegeit. A Hattyúház öt szintjén bérelt irodákért november 21-től egy éven át havi 83 ezer, majd 73 ezer eurót fizet a MeH. Az indoklás szerint azért esett a választás az - ingatlanszakértők szerint nem a legkeresettebb irodaházak közé tartozó - épületre, mert a Területfejlesztési Hivatalt mindenképpen az I. vagy a II. kerületben akarták elhelyezni.

Keller nem vizsgálódik

Keller László államtitkár a Népszabadságnak határozottan cáfolta, hogy hivatala vizsgálná az irodabérlés körülményeit. - Nem csak vizsgálatokkal lehet kérdésekre választ kapni - mondta Keller a napilapnak, hozzátéve: az üggyel kapcsolatban senki sem kereste meg eddig. Keller jelezte, amennyiben a helyzet "további tisztázást" kíván, kész felülvizsgálni álláspontját.