Kit menesztenek Nagy Sándor helyett?

2002.12.10. 17:56
Az Index információi szerint az MSZP-frakció hétfői ülésén elhangzottak után utasította a közpénzügyekért felelős államtitkárságot vizsgálatra a kormányfő a hattyúházi ingatlanbérlés kapcsán. Az Index úgy tudja: bár a képviselőcsoport ülésén résztvevők egyértelműen Nagy Sándort tették felelőssé a történtekért, elképzelhető, hogy mégsem őt, hanem a Kormányzati Elhelyezési iroda vezetőjét vagy a Területfejlesztési Hivatal elnökét menesztik a szocialisták számára egyre kellemetlenebb botrány miatt. Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes lapunknak azt is cáfolta, hogy az ügy egyáltalán szóba került volna.
Az Index úgy tudja, hogy az "MSZP fideszesedését" emlegették az MSZP hétfői frakcióülésének résztvevői annak kapcsán, hogy nyilvánosságra került: Nagy Sándor, a kancellária területfejlesztésért felelős politikai államtitkárának hivatalát a piaci árnál drágábban helyezik el a budai Hattyúházban, ráadásul az ingatlan kiválasztása is verseny nélkül történt. Értesüléseink szerint egyébként a Miniszterelnöki Hivatalban már a hivatalos döntés előtt nyílt titok volt, hogy a különböző átszervezések miatt a Hattyúházba költözik több osztály. Az ottani irodák átalakítása pedig már szintén a közbeszerzési eljárás befejeződése előtt megkezdődött. Amint arról az Index is beszámolt, a 136 fős hivatalt négyezer négyzetméteren helyeznék el, az irodák bérleti díja pedig havonta 83 ezer, később pedig 73 ezer euró lenne.

Az Index információi szerint a szocialisták hétfői frakcióülésén a képviselőcsoport tagjai szorgalmazták az ügy kivizsgálását, illetve szükség esetén a politikai államtitkár felelősségre vonását. Nagy Sándor szemére vetették, hogy az általa vezetett államtitkárság érdemi munkát eddig nem végzett, mégis már a második nagyobb botrány tör ki a hivatal működésével kapcsolatban.

Több felszólaló emlékeztetett a kistérségi megbízottak körüli visszásságokra, illetve felhívták a figyelmet arra, hogy "nem szabad támadási felületet hagyni". Információink szerint a képviselőcsoport ülésén elhangzottak miatt utasította Medgyessy Péter miniszterelnök a közpénzügyi államtitkárságot a vizsgálat lefolytatására.

A szocialisták frakcióvezető-helyettese ugyanakkor cáfolta értesüléseinket. Juhász Gábor azt hangsúlyozta: sem az ügy, sem annak esetleges személyi következményei nem kerültek szóba a képviselőcsoport hétfői ülésén.

Az Index úgy tudja, hogy bár a hattyúházi ingatlanbérlés Nagy Sándor nevéhez köthető, várhatóan mégsem őt vonják felelősségre a visszásságok miatt, hanem a Területfejlesztési Hivatal elnökét, a Kormányzati Elhelyezési Iroda vezetőjét, vagy a közbeszerzési igazgatóság illetékesét.

A kormányszóvivő az Indexnek kora délután úgy nyilatkozott, hogy záros határidőn belül befejezi a közpénzügyi államtitkárság a vizsgálatát, délután viszont már munkatársai útján azt üzente: az ügyben Keller László az illetékes. A MeH politikai államtitkárának munkatársai pedig azt közölték, hogy közleményben tájékoztatják a sajtót a fejleményekről.