Utcai fogócskába torkollottak a tüntetések

2008.04.11. 21:21
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök – Gerhard Schröder volt német kancellár társaságában – ígéretéhez híven megjelent a péntek délutáni Hollán Ernő utcai antifasiszta demonstráción, ahol körülbelül 2 ezer ember nézett farkasszemet a hasonló számban megjelent szélsőséges tüntetőkkel.

Rendzavarás nélkül ért véget a Hollán Ernő utcai jegyirodánál a szélsőjobboldal és az antifasiszták demonstrációja.

Csütörtökön derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is elmegy a pénteken arra az antifasiszta demonstrációra, amelyet azért szerveznek, mert radikális szervezetek egy jegyirodánál akarnak tiltakozni, amiért állítólag magyarsága miatt nem szolgáltak ki egy nőt. Hétfőn már lezajlott egy hasonló esemény, akkor az antifasiszták jóval többen voltak, mint a szélsőségesek. A miniszterelnök arra kérte a parlamenti pártok vezetőit, ők is jelenjenek meg a demonstráción.

A tüntetés előtt halálos fenyegetéseket kapott, ezért családjával a lakásából is el kellett költöznie Szabó György 13. kerületi fideszes önkormányzati képviselőnek, aki a hétfői ellentüntetést szervezte.

Az esemény előtt a környékbeliek már csak lakcímkártyával mehettek be otthonaikba, a jegyiroda környékét lekordonozták.

A demonstrációra az antifasiszták értek oda előbb, a negyed 5 felé megjelent Gyurcsány Ferencet és Gerhard Schröder volt német kancellárt vastaps fogadta. A miniszterelnök mellkasán egy fehér szalaggal átszőtt kokárdát viselt.

Antifasiszták

A szélsőjobbosok csak fél 5 felé indultak el a Jászai Mari térről a Hollán Ernő utcába. Mindkét táborban körülbelül két-kétezren lehettek.

Három szélsőjobbos tüntetőt beengedtek a kordonon belülre, hogy az esemény idején is végig nyitva tartó jegyirodában jegyet vehessenek az esti Hungarica koncertre.

Ők is sokan vannak

A demonstrációk után néhány száz szélsőséges a Kossuth tér és a Szabadság tér érintésével a Lánchídhoz vonult, majd Budára indult, mögöttük a rendőrök sorfalával, akik Pestre már senkit sem engedtek vissza. Budán egy idő után a rendőrök körbevették a Clark Ádám teret, és többeket őrizetbe vettek.

Kilenc óra után a tér kiürült, közben tüntetők kisebb csoportja megjelent az Erzsébet hídnál is, ahol viszonylag nagy volt a rendőri készültség. A tüntető csoportok 21 óra után nem sokkal már feloszlottak. Késő estig 19 embert állított elő a rendőrség.

Nézze meg képeinket!