Hiller István február 14-én lemond miniszteri posztjáról

2005.01.16. 23:09
Február 14-ével távozik kultuszminiszteri posztjáról Hiller István, aki akkortól főállású pártelnökként folytatja a munkát. A Pár(t)-beszéd címmel rendezett szocialista konferencián a szocialista pártelnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormány első száz napját értékelte, illetve a jövőbeni feladatokról beszélt. A kormányfő februárra egyeztetésre hívja a parlamenti pártok elnökeit, az ország előtt álló feladatokról.

"Annak a lehetősége áll előttünk, hogy 2006-ban győzzünk.(...) Látom az esélyt a közös munka és a közös siker esélyét, ezért bejelentem, hogy a parlament tavaszi ülésszakának kezdetétől minden erőmmel és energiámmal ezt a közös sikert kívánom szolgálni" - fogalmazott az MSZP elnöke a párt évindító rendezvényén.

Esély a folytatásra

#alt# Hiller február 14-ével így megválik miniszteri posztjától, amelynek értékelésétől eltekintett, mivel úgy vélte az nem az ő dolga. Hiller István úgy vélte, '90 óta a mostani kormánynak van meg a legnagyobb esélye arra, hogy egymás után két választást nyerjen meg és folytathassa kormányzati szerepvállalását.

Átszervezték az MSZP-t

Közölte: 2005 a választási felkészülés éve lesz; hatékony, ütőképes pártot akarnak, amely 2006-ban megnyeri a választásokat. Hiller beszámolója szerint ennek érdekében átalakították a pártközpontot, újjászervezték a képzési rendszert, ami a pártelnök szerint lehetővé teszi például a fiatal politikusok külföldi terepgyakorlatait. De átszervezték a nemzetközi kapcsolatokért felelős részleget és a kommunikációs stábot is, a 2005-ös időközi választás előkészítéséért pedig Szekeres Imre elnökhelyettes felel. A jövő héten kerül a vezető testületek elé a párt 2006-os jelöltállítás rendje és ütemterve. Az egyértelmű és világos menetrend betartása pedig minden szervezet számára kötelező lesz - mondta.

Elnöki alap a jó programokért

Az MSZP-ben létrehoznak egy elnöki alapot, amelyhez a szervezetek pályázatokkal fordulhatnak. Minden olyan programot támogatni fognak, amely az emberekkel való kapcsolatteremtést szolgálja - közölte. "Az a cél, hogy működő szervezetek mellett minden ezer főt meghaladó településen legyen legalább egy olyan személy (...), aki biztosítja a kapcsolatot az MSZP-vel" - mondta el "az 1000 jó programról", amely szerinte a baloldali hálózatépítés alapjának kell lennie.

Hiller István azt mondta: nem engedhetik meg, hogy bárhol önmagába forduló szervezet legyen, ezért felkérte az Országos Etikai és Egyeztető Bizottságot, hogy vizsgálja meg mi történt Vas megyében. "Rendet kívánunk, erős szervezetet kívánunk Vas megyében" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a bizottság megkezdte munkáját.

Szükség van-e budapesti megbízottra?
A kormányfő kijelentette a rendezvényen, hogy "Budapestnek tempót kell váltani", számolt be az MTI. Szükségesnek nevezte, hogy a kormány az önkormányzatokkal közvetlenebb partnerkapcsolatot alakítson ki. Mint mondta, Budapesten már megindultak a tárgyalások, amelyekben a koordináló szereppel Molnár Gyula, XI. kerületi polgármestert, a szocialisták budapesti elnökét bízták meg.

Kuncze a TV2-nek nyilatkozva elmondta, szerinte a kormányfő egy légüres térbe nevezte ki Molnárt, akit egyébként a légüres tér betöltésére alkalmasnak tart.

"Nincs szükség ilyen funkcióra, hiszen a feladatot adott esetben el tudja látni a Belügyminisztérium, a politikai egyeztetéseket pedig nyilván a kormány valamelyik tagja és a főpolgármester együtt tudják lefolytatni, vagyis légüres térben van a megbízott" - mondta a szabad demokrata pártelnök az RTL Klub Híradójának nyilatkozva. A hírműsor emlékeztetett összeállításában arra, hogy a kormányfő megválasztása óta még nem találkozott Demszky Gábor főpolgármesterrel.

Gyurcsány találkozna a pártelnökökkel

A négy parlamenti párt elnökének konzultációjával szeretné elindítani az idei politikai évadot a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc február első hetében találkozóra hívják a négy parlamenti párt elnökét. Az Országgyűlés tavaszi ülésszaka február 14-ével indul.

"A mi történelmi felelősségünkké vált, hogy a következő 10-15 év Magyarországának programját megalkossuk" - közölte a miniszterelnök, hozzátéve: a döntések meghozatala előtt konzultálni kell a magyar közélet lényegében valamennyi fontos szereplőjével, s ezen tárgyalások részeként hívják meg a pártelnököket.

Mit gondolunk Magyarország jövőjéről

"Beszéljük meg közösen, együtt hogy mit gondolunk ennek a programnak az elkészítésében vállalható szerepről, mit gondolunk Magyarország jövőjéről" - mondta Gyurcsány Ferenc. "Csak reménykedni merek benne, hogy sem külföldi út, sem más személyes ok talán nem fogja megzavarni a találkozás lehetőségét" - fűzte hozzá.

"Magyarország jövőre vonatkozó céljai három egyszerű szóban írhatók le: munka, otthon, biztonság. Ha pedig valakinek nem tetszik, hogy ezeket használjuk, akkor ne használja" - mondta a miniszterelnök, akinek derültséget keltő kijelentését tapssal honorálta hallgatósága. Hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy e legegyszerűbb fogalmak is "politikai verekedés és vita tárgyai legyenek".

Csökkenő hiány, növekvő gazdaság

#alt# A kormányfő beszédében értékelte kormánya első száz napját is sorra véve, hogy amiket ígértek, teljesítették. A kormányfő ezek közé sorolta, hogy csökkentette a közepes és annál alacsonyabb jövedelműek adóterhelését, , a sorkatonaság megszüntetését, a fészekrakó program beindítását, a családi pótlék emelését. A kormányfő a teljesített ígéretek között említette a nyugdíjemelést és a rendszeres gyermekvédelmi támogatás növelését is.

A gazdaságról szólva úgy vélte, bár vannak akik azt mondják róla, hogy töpörödik, stabil négy százalékos növekedés tapasztalható, amiért nincs szégyenkeznivaló, hiszen ez éppen a kétszerese az európai átlagnak. Szerinte 2005-ben 4,5 százalék lesz az infláció és a bérek vásárlóértéke 3, a nyugdíjaké 4 százalékkal növekszik. Szerinte erős a forint, "talán túl erős is". Felhívta a figyelmet a kormányfő arra is, hogy javul a költségvetési egyensúly, miután egyre kisebb a hiány.

További adócsökkentés

Gyurcsány Ferenc szerint ugyanakkor az ÁFA magas volta rontja az ország versenyképességét, és túl magasaka a munkáltatói bérterhek is. A miniszterelnök szerint komolyan kell venni az adócsökkentésre vonatkozó igényeket, ezért már korábban több minisztertől kérte, vizsgálják meg, van-e lehetőség akár még az idei évben a terhek enyhítésére.

Magyarországon a magyar baloldal a nemzeti haladás legfőbb ereje - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. "Magyarország számára a jövő lehetőségét egy progresszív, egy haladó, ugyanakkor a hazafias progresszió lehetőségét ez a párt és ez a koalíció képes hosszú távon biztosítani" - mondta a kormányfő.

Hozzáfűzte: a magyar baloldal az elmúlt 15 év "mai szakaszában" kétség nélkül vállalhatja, hogy a nemzet előtt álló dilemmák versenyén túljutva "a Magyar Szocialista Párt, a magyar baloldal az, amely Magyarország számára egy nyitott, modern, nyugatos nemzetutat képzel el, erős, stabil, demokratikus keretben, olyan versengő piacgazdaság bázisán, amelyben magán és közösségi kezdeményezés egyaránt megfér, amelyben az emberek és közösségeik kapcsolatát a befogadó, megengedő, támogató jóhiszeműség és jóindulat táplál".