Hiller partizánakciói aggasztják az MSZP elnökségét

2005.05.18. 08:20
Előzetes egyeztetés nélkül jelentette be kedden Hiller István, hogy Mandur Lászlót jelölnék Szili Katalin esetleg megüresedő házelnöki posztjára. A párt vezetése kifogásolja, hogy Hiller már sokadszorra megkérdezésük nélkül nyilatkozik. Így jelentette be többek között azt is, hogy 2006-ban Gyurcsány lesz a párt kormányfőjelöltje.

Meglepte az MSZP elnökségét Hiller István kedden reggel tett tévényilatkozatával, írja a Népszabadság. A szocialisták elnöke az MTV Nap-kelte című műsorában nyilatkozott úgy, hogy amennyiben Szili Katalint államfővé választják, pártja Mandur Lászlót, a parlament alelnökét jelöli helyére a házelnöki posztra.

Előbb válaszol, aztán kérdez

A bejelentés nem csak Mandurt, de a párt elnökségét is meglepte, mivel Hiller nem egyeztetett velük kijelentése előtt. Az elnökség tagjai szerint ezzel kényszerpályára is állította a pártot, mert így aki esetleg mást jelölne, abban a színben tűnhet fel, mintha kifogása lenne Mandurral.

"Mi az újságokból tájékozódunk arról, hogy mit csinál az MSZP", nyilatkozta a Népszabadságnak a pártvezetés egy tagja. Hiller nem először nyilatkozott a pártot érintő ügyekről úgy, hogy nem egyeztetett előzetesen az elnökséggel. Így jelentette be többek között Gyurcsány miniszterelnök-jelöltségét, illetve azt is, hogy ő és Szekeres Imre felel a párt választási programjáért.

Más elvek szerint irányít

A pártvezetés a Népszabadságnak nyilatkozó tagjai szerint nem a bejelentések tartalmával van a baj, hanem hogy olyan súlyú ügyekben dönt önállóan a pártelnök, amihez az elnökség hozzájárulására is szükség lenne.

Mandur megnevezésével ráadásul többek szerint is alkupozíciókat vesztett a párt.

"Nem volt olyan felvetés, ami megkérdőjelezte volna Mandur alkalmasságát", nyilatkozta a Népszabadságnak Hiller. Egyeztetés nélküli bejelentésével kapcsolatban elmondta, hogy pártelnökké választásakor ismertette, milyen elvek szerint kívánja irányítani az elnökséget. Mandur a Népszabadságnak elismerte, hogy informálisan már a bejelentés előtt megkeresték a kérdéssel, és ő jelezte, hogy vállalná a felkérést.