Irakiakkal utazott a lelőtt magyar egyetemista

2003.11.25. 12:16
A Magyar Televízió iraki tudósítója szerint négy irakival együtt ült kocsijában az a magyar fiatalember, akit még múlt hétfőn lőttek le Ramadi térségében amerikai katonák egy ellenőrzőpontnál. A Külügyminisztérium nem kívánta megerősíteni a Híradó értesüléseit, viszont két magyar diplomatát küldött Irakba, hogy tisztázza Varga-Balázs Péter halálának körülményeit.
Varga Balázs Péteren kívül állítólag még négy iraki tartózkodott a kocsiban, akik közül egy szintén meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült.

A Külügyminisztériumnak ezzel szemben nincsenek megerõsített, hivatalos információi arról, hogy az Irakban elhunyt magyar állampolgár mellett, az általa vezetett autóban utaztak-e mások is - mondta Tóth Tamás külügyi szóvivő a minisztérium keddi sajtótájékoztatóján. Pontosan ezért döntöttek úgy, hogy saját vizsgálóbizottságot, két diplomatát küldenek ki Irakba, hogy a lehetőségekhez, és a rendelkezésre álló keretekhez képest nem hivatalos és meg nem erősített forrásokból is tájékozódjanak.

A két magyar diplomata missziójáról Kovács László külügyminiszter is beszámolt az Országgyűlésben egy MDF-es képviselő kérdésére. Balogh László pártja nevében javasolta, hogy a kormány kezdeményezze magyar-amerikai vizsgálóbizottság felállítását. A külügyminisztérium felhívta az Irakban külföldi vállalatoknál dolgozó magyarokat, hogy saját érdekükben jelentkezzenek a bagdadi magyar nagykövetségen.

Sem megerősíteni, sem cáfolni

A sajtótájékoztatón a szóvivő hangsúlyozta: az Irakba kiküldött magyar bizottság hazaérkezéséig és jelentéséig a Külügyminisztérium "semmit nem tud sem megerősíteni, sem cáfolni". Tóth Tamás szólt arról, hogy a diplomaták néhány napos mandátumot kaptak, ami a helyi viszonyok függvényében változhat. A tárca a misszió pontos idõtartamáról, résztvevõirõl, a tájékozódás irányáról nem kíván részleteket elárulni, mert "Irak távol áll attól a helytől, amit biztonságosnak neveznénk" - jegyezte meg. Az Index érdeklődésére a szóvivő elmondta, hogy a holttest hazaszállításáról is csak a hivatalos vizsgálat lezárulta után tudnak gondoskodni.

A család esetleges kártérítési igényére vonatkozó újságírói érdeklődésre a szóvivő az 1949-es genfi egyezményekre utalva, annyit mondott, hogy mivel az Egyesült Államok a vonatkozó egyezménynek ("a polgári személyeknek a háborúban történő oltalmáról") nem tagja, ezért az USA belső jogszabályai az iránymutatóak. E szerint amennyiben bebizonyosodik a jogtalan fegyverhasználat ténye, akkor az amerikai hatóságok elismerhetik azt, és felelősségre vonhatják a vétkes katonákat.

Az Amnesty független nyomozást követel

Független nyomozás állapítsa meg az Irakban lelőtt magyar egyetemista halálának körülményeit - követeli az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében az Amnesty International Magyarország.

"Nem tartjuk elégségesnek az amerikai hadsereg jelentését, pártatlan és minden részletre kiterjedő nyomozást követelünk az amerikai hatóságoktól" - mondta Fodor Márk, az Amnesty International nemzetközi emberjogvédő szervezet magyarországi igazgatója.

Egy másik verzió - baleset történt?
Nem katonai ellenőrzőpontnál, hanem egy amerikai katonákat Ramádiban ért baleset helyszínén lőtték le azt a magyar fiatalembert, Varga-Balázs Pétert, aki november 17-én vesztette életét Irakban számolt be a helyszínről szerzett értesülései alapján Peremiczky Attila újságíró.

A ramádi központi kórház egy neve elhallgatását kérő biztonsági emberétől származó információk szerint a fiatalember furgonja, amelyben rajta kívül két iraki tartózkodott, Ramádiból Habbaníjába tartott, amikor Ramádi al-Haldíja kerületében egy előttük haladó Kia kisbusz tisztázatlan okból egy amerikai harci járműbe rohant, és a magyar fiatalember nem tudott megállni, autójával belerohant a kisbuszba. Az amerikai katonák az első csattanásra, felszólítás nélkül azonnal tüzet nyitottak mind a Kiára, mind a magyar férfi vezette furgonra.

Az amerikaiak lövései következtében a Kiában tartózkodó két iraki állampolgár - az iraki hadsereg két korábbi tisztje - azonnal életét vesztette, és ugyancsak nyomban meghalt a győri fiatalember. A sortűz következtében megsérült Varga-Balázs tolmácsa, Tarek Nadzsi, akinek azóta nyoma veszett.

A balesetet követően a kórház biztonsági személyzetének elmondása szerint az amerikai hadsereg azonnal a ramádi amerikai laktanyába szállította a holttesteket, és a két sérültet is. A kórház boncmesterének elmondása szerint a fiatalember halálát egy, a hátán kapott, s a szívén áthatolt lövés okozta.

Három nappal később, miután a balesetben megsérült és napokra eltűnt iraki tolmács beszámolt a vállalatnak a történtekről, a szülők a ramádi kórháztól azt a tájékoztatást kapták, hogy fiukat az amerikai hadsereg egy bagdadi katonai kórházba szállította. Hogy mi történt vele, s hol van, azt nem közölték.