Elmegyógyintézetben bujkál Kabai Károly

2007.09.21. 21:34
Kameravégre akadt, és rendőrkézre kerüllhet Kabai Károly. A pénzügyminiszter börtönbüntetés elől menekülő egykori üzlettársába egy elmegyógyintézetben botlott bele a Hírtévé. A rendőrség háromórás vizsgálódás után őrizet alá helyezte. A kőrözést csak szombaton rendelte el a rendőrség.

"Nincs menekvés" - konferálta fel a Hír tévé, hogy megtalálta Veres János pénzügyminiszter egykori, több százmillió forintos áfacsalásért jogerősen három és fél évre ítélt üzlettársát, Kabai Károlyt. A férfi ellen elfogatóparancs van érvényben, mivel szökésben van, és nem vonult be a börtönbe.

A médium által színesfém-kereskedőként aposztrofált Kabaira a felszámolás alatt álló Országos Pszichiátriai és Neurológia Intézet 6-os számú pszichiátriai osztályának 8-as kórtermében bukkantak rá, ez egy egyszemélyes kórterem, ami tévével is felvan szerelve. Interjút kértek, Kabai nem adott, ezt követően 7 órakor jelezték a II. kerületi rendőrségnek, hogy hol tartózkodik a körözött férfi, ám a hatóság három órán át nem lépett.

A habozás oka az lehet, hogy a főszabály szerint ugyan a sima gyógykezelés nem hátráltatja a letartóztatást, ám egyes pszichiátriai betegségek eljárást és büntethetőséget akadályozó tényezők lehetnek.

A BRFK először sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta a Hír tévé értesüléseit, végül azonban intézkedtek Kabai őrzéséről. Tafferner Éva szóvivő szerint a BRFK-n nem volt nyilvántartva elfogató parancs. A BRFK megkeresésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság és az ügyészség megerősítette, hogy a férfi ellen országos elfogatóparancs van érvényben. Mint mondta, a BRFK mindaddig őrizni fogja Kabai Károlyt, amíg az elfogatóparancs hivatalosan is a tudomásukra jut. Ez szombaton reggel megtörtént, miután a bíróság által kibocsátott elfogatóparancs hieteles másolatát megkapta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság. A szabolcsi rendőrök budapesti kollégáikhoz is eljuttatták a dokumentumot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-nek megerősítette az országos körözés megjelenését. A rendőrség ennek megfelelően intézkedik Kabai Károly elszállításáról, közölte Bálint Gabriella sajtóügyeletes.

Kabai 2001-ben fél évig Nyírbogát polgármestere volt, a mostani ciklusban, tavaszi lemondásáig pedig az MSZP nyírbátori alelnöke volt. Az 1990-es években színesfém-kereskedéssel foglalkozott, a vádbeli cselekmények előtt több évvel a jelenlegi pénzügyminiszter, Veres János pénzügyminiszter üzlettársa volt.

Kabai az egészségi állapotára hivatkozva börtönbüntetése halasztását kérte, de ezt a bíróság augusztusban jogerősen elutasította. A vállalkozónak augusztus 21-én kellett volna jelentkeznie a nyíregyházi büntetés-végrehajtási intézetben, Kabai Károly azonban ennek nem tett eleget, ezért augusztus 22-én a bíró elrendelte az elítélt rendőri elővezetését, szeptember 10-ei határidővel.

Az elővezetés eredménytelen maradt, ezért a bíróság intézkedett az elítélt tartózkodási helyének felkutatására, hogy a később, szükség esetén kibocsátandó elfogatóparancs eredményes lehessen.