A köztévé Fidesz-párti volt a kampányban

2002.06.11. 07:20
Elkészült az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői jelentése, mely szerint megállapítható: a választási kampány ideje alatt Fidesz-párti volt a köztévé. A szervezet a bírálatok mellett javaslatokat is megfogalmaz. Itt szerepel, hogy a kormánynak nem lenne szabad a kampányban semmilyen hirdetést közzétennie. Az is aggályos, hogy a közbeszerzési eljárás nélkül milliárdos állami megrendelésekhez jutott Happy End Kft. fizette a Fidesz választási kampányának egy részét.
A Magyar Hírlap arról számol be, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) kiadta az idei magyar parlamenti választások megfigyelésének végső értékelését. Mivel ez a parlament fogja valószínűleg végigkísérni az ország EU-csatlakozását, ennek a választásnak kiemelt jelentősége volt - szögezi le a dokumentum.

A napilap kiemeli, hogy a jelentés szerint a választások teljes összhangban zajlottak a demokratikus nemzetközi normákkal, de aggodalomra ad okot, hogy az ellenzék jóváhagyása nélkül állították fel az OVB-t. A témát taglaló fejezetben ezt törvényesnek, ám a szokásjoggal ellentétesnek nevezi a jelentés.

Súlyos hibák

A megfigyelők úgy ítélik meg, káros, hogy az OVB hatáskör hiányában nem tud a helyi választási bizottsági döntésekre az egyöntetűség érdekében - például normatívák vagy utasítások formájában - hatni. Súlyosan sértette meg a közszolgálati tévé az elfogulatlanság követelményét, amikor egyértelműen a Fideszt és a kormányt támogatta. Ugyancsak vitatható volt a BM részvételre buzdító kampányának objektivitása, valamint a kormány és a vezető kormánypárt hirdetéseinek hasonlósága.

Hiányos a kampányfinanszírozás szabályozása, erőtlen a fellebbezési mechanizmus. Megemlíti a jelentés, hogy a roma lakosság a politikai életben is marginalizált helyzetben található.

Ajánlások

A Magyar Hírlap kiemeli, hogy az alapos és részletes dokumentum ajánlásokkal zárumelyek közül az első az OVB és a helyi bizottságok közötti hierarchiát javasolja erősíteni. A második fordulóbeli visszalépésekre be kellene vezetni egy határidőt. Módosítani kellene a választási eljárásról és a médiáról szóló törvényeket, többek között az OVB és az ORTT közötti hatáskörök tisztázása érdekében.

Főleg a kampánnyal és a média szerepével kapcsolatban javasol sok módosítást a jelentés. Ajánlja például a kampányidőszak és a finanszírozás sokkal pontosabb meghatározását, szabályozását. Javasolja az előzetes kampányköltési beszámoló közzétételét és a költségtúllépés büntethetőségét.

A kormány ne hirdessen

A kormánynak nem lenne szabad a kampányban semmilyen hirdetést közzétennie, és sokkal keményebben kellene megbüntetni bármilyen közmédium tendenciózus elhajlását. A médium felügyelőbizottságának tagjait személyre szólóan kellene felelősségre vonni - javasolja az EBESZ irodájának jelentése.

A választások után derült ki, hogy közbeszerzési eljárás nélkül milliárdos állami megrendelésekhez jutott Happy End Kft. fizette a Fidesz választási kampányának egy részét, és tízmillió forinttal támogatta a Fidesz kongresszusát is. A Legfőbb Ügyészség törvénysértőnek találta a Fidesz közeliként emlegetett, az elmúlt négy évben milliárdos állami támogatásokat elnyert Happy End Kft. és a kancellária között létrejött, úgynevezett eseti szerződéseket.