Döntött a kormány: 2005-től nem lesz sorkatonaság

2003.02.14. 17:19
A kormány mai ülésén arról döntött, hogy 2005 első féléve után megszünteti a sorkötelezettséget. Az átállás 62 milliárdba kerül, de a miniszter szerint az új hadsereg fenntartása jelentősen olcsóbb lesz, mint a jelenlegi sorkatonaságé. A miniszter a katonákat akarja a legjobban fizetett állami alkalmazottá tenni. A kormány nevében Csillag miniszter liberális gazdaságtámogató programot hírdetett.

Három pilléres liberális gazdaság

Az Európa Terv legfontosabb elemi között szerepel a gazdasági tárca által meghirdetett a magyar gazdaság szereplői csatlakozás utáni versenyképességét erősítő 23 pályázat. Csillag István gazdasági miniszter elmondta, hogy a kormány az adókedvezményekkel együtt összességében mintegy 350 milliárd forintot használ fel a felzárkóztatás szolgálatában. A most meghirdetett kis- és középvállalkozók, önkormányzatok, háztartások számára elérhető pályázatokban 16 milliárdról dönt a GKM. Ebből az összegből 8 milliárd jut a Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Programra, 5 a SMART Hungary beruházás-ösztönzési, 2 az energiatakarékossági és 1,5 a helyi közúthálózat fejlesztési programra. Csillag szerint ez a gazdasági támogatás alapfilozófiájában, az ország gazdasági miniszteréhez hasonlóan liberális, és három elemre épülnek: a szabad hozzáférésre, a tiszta versenyre és az átlátható beavatkozásra.

Én meg szoci vagyok

A Csillagot követően a pulpitushoz lépő honvédelmi miniszter első mondatában sajnálatát fejezte ki, hogy kollégája addigra elhagyta a termet, mert "így nem értesülhet róla, hogy én meg szoci vagyok". Juhász Ferenc a kormány döntésére térve bejelentette: "olyan megoldást keresnek, amely békeidőben jogszerűen felfüggeszti a sorkötelezettséget". A kabinet egyelőre nem hozott döntést arról, hogy 25, vagy 35 ezres állománnyal hozzák-e létre az új szerződéses állományú hadsereget, ám mint kiderült az SZDSZ korábbi különvéleménye ellenére a kabinet együttes állásfoglalása értelmében 2005 augusztusáig az utolsó sorkatona is elhagyja a laktanyákat.

Bakancs nélkül menetelve

Juhász az Európa-terv egyik, eddig nem kommunikált részének nevezte a sorköteles katonai szolgálat eltörlését. A miniszter szerint a magyar fiatalok ezzel esélyt kapnak arra, hogy tanuljanak, családot alapítsanak és "bakancs nélkül meneteljenek Európába". A tervek szerint ez a haderő a katonákkal megkötött szerződések alapján már külföldön is bevethető lesz. Juhász elmondta, hogy a külföldön missziók alkotmányos tilalma erre a haderőre már nem vonatkozik majd , ezért egyszerűbb és könnyebb lesz a nemzetközi feladatokban való gyors, intakt csapatokkal való részvétel.

A legjobban fizetett állás

A tárca nyárig pontosítandó költségtervezete szerint az áttérés 62 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek. A miniszter szerint azonban a profi hadsereg fenntartása a bérek és a növekvő szociális kiadások ellenére jelentősen olcsóbb lesz, mint a jelenlegi sorkatonaságé. Juhász hangsúlyozta azt is, hogy a 100 ezer forintos kezdő bérekkel arra törekszik majd, hogy a "magyar katona legyen a legjobban fizetett állami alkalmazott". A miniszter bejelentette azt is, hogy a jövő héten Lamperth Mónika belügyminiszterrel a pécsi Gandhi Gimnáziumba látogat azzal a céllal, hogy a rendőrség és katonaság számára roma fiatalokat toborozzanak. Juhász hozzátette, ehhez a programhoz igyekeznek megnyerni "emblematikus roma értelmiségieket" is.