Nesze nektek kenderkötél!

2003.05.04. 20:46 Módosítva: 2003.05.05. 09:19
Szinte semmiről sem esett szó vasárnap, Budapesten a Vörösmarty téren. A kannabisz dekriminalizációéjáért küzdők ünnepe, a Kendernap kis híján botrányba fulladt. A nemzeti ill. polgári szervezetek által szervezett ellentüntetés miatt és kellő biztosítás híján a demonstrációt transzparenstépkedés, dobálás, kötelezés és kisebb verekedések árnyalták.

A Kendernap kezdetén, délután négy körül egy nyugati származású fiatalember ül a Vörösmarty tér jobboldali szektorában, a Gerbeaud kissé forgalmassá vált teraszán, és a masszív kataton füttyzajjal mit sem törődve, a tarkójának koccanó tarsolylemezekre rá sem rántva, és a magukból kikelve hazaárulózó nyugalmazott történelemtanárnőkre sem hederítve igyekszik kanalára gyűjteni a tejeskávéból megmaradt habot.

Till Attilla rögtön az elején felhívja a tüntetők figyelmét, hogy ne üljenek fel a provokációnak. Az ellentüntetők akadálytalanul és tömegesen sétálnak át a kordon mellett a tér legalizációpárti oldalára és beállnak a színpad elé. Egy lelkiismeretesnek és ittasnak is tűnő férfi verni kezd egy fotóst. Az eseményeket figyelő sípoló nénik elnézően mosolyognak az eseten. A provokációt kikerülni igen nehéz, az béközép arcú ellentüntetők nyomulnak a színpad környékén és transzparenseket tépnek ki a kenderpártiak kezéből, amelyet további tettlegességek követnek. A színpad áramellátását biztosító fő kábel mentén kötélhúzáshoz hasonló akció bontakozik ki.

Nesztek kötél

 
 Tekintse meg galériánkat Klikk a képre!

A polgári tömegben megmerítkezni, kisebb halláskárosodás okoz, ugyanis a Magyarok Világszövetsége, a Levegőt Polgári Kör, a Honfoglalás 2000 Egyesület, a Lelkiismeret 88 és a Trianon Társaság mérges asszonyainak hívó szavára megjelent emberek a véleményük kifejezéseként teli tüdőből fújták a magukkal hozott sípokat, ökörszarvkürtöket és más népies fúvós eszközöket.

De persze transzparenseken is kifejezik véleményüket: "Elvtársak! Drogot a birkáknak!", "SZabad Drogot SZívni!", "Korbácsot kenderből a kendermagosoknak", "Eltörölni bíróságilag egyesületüket!". "A nemzet rágcsálói: Konrád, Fodor, Jancsó", "Az EU-ban is élhetnek sehonnai bitang emberek?", "Kultúrnyikok, született vénások". És természetesen előkerül a magyar politikai vitakultúra Kövér László nevéhez fűződő végső argumentuma, a kötél is, amely a színpad előtt egy mini akasztófáról lóg a "Nesztek Kender!" felirat kíséretében.

A rendőrség - úgy tűnik - nincs a helyzet magaslatán, és egészen addig meg sem próbálja elválasztani a két tábort, amíg ki nem tört a fizikai erőszak, a harcosabb természetű jobboldali aktivisták bottal, sodrófával, üvegekkel, tojásokkal, "Kapd be!", és "Seggedbe!" kézjelekkel, valamint "Takarodjatok!" típusú tőmondatokkal felszerelkezve rövid idő alatt elfoglalták a színpad környékének nagy részét, hogy a demokratikus véleménykifejezési formák dicsőségére mindenkibe belefojtsák a szót.

Minimális beszéd

 
 Tekintse meg galériánkat Klikk a képre!

Rendőr, állítsa meg ezeket - üvölti Aczél Réka a mikrofonba, hiszen a hangszórók mellett a Lelkiismeret 88 Csoport hídfoglalásban is jártas ellentüntetői éppen verekedést provokáltak ki. Nehéz lesz így párbeszédet folytatni. Pedig a szervező Kendermag Egyesület még a színpadra is felhívta Kocsis Imrét, a csoport szervezőjét.

"Hallgassatok a lelkiismeretetekre" - közli Kocsis, akit a rendezvény fővédnöke, Jancsó Miklós követ a színpadon. Az öreg, mint mondja, nem szív, de kiáll mások szabadsága mellett. Éljetek a jövőnek, mondja.

Mindeközben szüntelenül záporoznak a tojások, főként Till Attilára, az egyik műsorvezetőre. A polgári körök nem szeretik a TV2-t, a kereskedelmi csatorna az egyik transzparensen a heroin, az LSD a marihuána, az SZDSZ és az MSZP után az előkelő hatodik helyet foglalja el a tudatmódosítók között.

Talán a katatón sípolás teszi, pontosabban az állandó kilégzéstől a vérben fellépő oxigénhiány, a marihuánafogyasztás dekriminalizálásáért tüntetők közé keveredett jobboldali aktivisták fokozatosan eksztázisba estek, így a tojások mellett lassan keményebb tárgyak is repülni kezdtek. A dobálás addig durvul, mígnem fejbe találnak egy gyereket. "Hát nem azért jöttetek, hogy a gyerekeitek megvédjétek" - kérdezi Aczél Réka.

"Legyünk együtt magyarok, vagy mi a fasz"

 
 Tekintse meg galériánkat Klikk a képre!

"Nem szeretnék az önök barátja lenni" - jelenti ki a színpadon Konrád György. A kenderszármazékok legalizálása melletti kiállásával már a kilencvenes években botrányt kavart író csak annyit kérdezett volna, bűnös-e az, aki másnak nem árt, de a masszív füttykoncert lehetetlenné tette a társadalmi párbeszédet. "Önök úgy látszik idegesek" - mondja az író, majd közli, hogy nem szeretne barátkozni az ellentáborral.

"Legyünk együtt magyarok, vagy mi a fasz" - ezt már egy színpadra felkeveredett demonstráló hirdeti. A tüntetés hátralevő részében kaotikus sorrendben váltogatják egymást a fellépők a színpadon, a tér egyik felén mosolygó tömeg táncol, a másik részén magukból kivetkőzött nagymamák és lecsúszott mindengyűlölők fújják eltorzult arccal sípjaikat.

"Rosszul volt ez kommunikálva"

 
 Tekintse meg galériánkat Klikk a képre!

A rendőrség hat óra körül unja meg. A "drogosok" tapsától kísérve egy őrmester a tér kiürítésére szólítja fel mindkét tábort, aminek a legalizációpártiak úgy-ahogy eleget is tesznek. Az ellentábor marad, ki tudja kitől, de még mindig óvják gyermekeiket. Mint egy békés családnak látszó csoporttal folytatott beszélgetésből kiderült, ők komolyan azt hitték, hogy itt anyáknapi spangliosztás lesz.

"Rosszul volt ez kommunikálva" - mondja az apukának látszó. Kérdésünkre, hogy nem lehet-e, hogy a rossz kommunikációért a lélek pestiséről beszélő Hende Csaba tehet, csak zavart csend a válasz. Abban megállapodunk, hogy belőve azért tényleg nem szabadna vezetni. Mint ahogy részegen sem.

Az ellentábor még egy órát időzik a téren. A rendőrség autóba ültet egy személyt. Ezt "ÁVH" skandálás követi. Majd - szinte egyszerre - mindenki hazamegy.