Tojásdobálás és akasztófa

2003.05.04. 19:45
Miután az ellentüntetők folyamatosan akadályozták a marihuána legalizálásáért küzdők Engedd szabadon a kendert elnevezésű demonstrációját, és több alkalommal dulakodásra, verekedésre is sor került, délután hat óra körül a rendőrség feloszlatta a tüntetéseket a Vörösmarty téren.
Vasárnap délután négy órakor kezdődött az Engedd szabadon a kendert elnevezésű demonstráció, és a könnyűdrogok liberalizációját ellenzők ellentüntetése a kettéosztott budapesti Vörösmarty téren. Az Index helyszíni tudósítójának jelentése szerint a legalizációpártiak oldalán körülbelül ezren, míg az ellentüntetők térfelén mintegy ezerkétszázan jelentek meg.

Babzsák és tojás

A Kendermag Egyesület által életre hívott Kendernap műsorvezetői, Till Attila és Aczél Réka a Friss Levegőt polgári kör szervezte ellentüntetők bekiabálása ("Mocskos szemetek!") és babzsák- és tojásdobálása közepette nyitotta meg a demonstrációt. A műsorvezetők a tüntetés elején felhívták a demonstrálók figyelmét arra, hogy vélhetően provokátorok is lehetnek a tömegben. Erre utalt például a "Drogosok, most rúgtok anyátok sírjába" - feliratú transzparens a tér legalizációt követelő részén.

Az ellentüntetők stilizált akasztófákat és árpádsávos zászlókat lengettek. A téren több kisebb dulakodás is kitört, amikor a Lelkiismeret 88 csoport tagjai más ellentüntetőkkel együtt lökdösődni, kötözködni kezdtek a tér kendernapos felén. Az ellentüntetők egyébként többször próbálták áramtalanítani a színpadot, így akadályozván a demonstráció megtartását.

Miután a téren pár óra alatt teljes káosz alakult ki, a rendőrség délután hat óra körül feloszlatta a tüntetéseket, és békés elvonulásra szólította fel a tömeget, illetve figyelmeztetett arra, hogy amennyiben ez nem történik meg, a törvényeknek megfelelően járnak el.

Kontra és pro

A Friss Levegőt polgári kör a Kendernap megrendezésének bejelentése után hívta ellendemonstrációra híveit. A szervezet szerint a könnyű drogok legalizálása melletti kampány merénylet a fiatalok ellen és veszélyezteti a fiatal korosztályt. "Jogunk és kötelességünk tiltakozni az ilyen megmozdulások ellen" - áll a szervezet közleményében.

A Kendernap fővédnöke Jancsó Miklós filmrendező, aki beszédében elmondta: bár nem fogyaszt marihuánát, ahogy a megjelentek közül még sokan mások sem, de a könnyűdrogok liberalizációja szerinte a szabadság része. A demonstráción jelezte részvételét Fodor Gábor és Gusztos Péter szabad demokrata képviselő is.

"A társadalmi vita kezdetét reméli az első hazai kendernaptól a Kendermag Egyesület" - nyilatkozta az Indexnek korábban Felső László, a szervezet elnöke. Felső László szerint az eseményen nem fognak a jointszívás mellett kardoskodni, viszont szeretnék világossá tenni, hogy nem bűnözők a kenderszármazékok fogyasztói. A civil vezető üdvözölné, ha a parlament vitanapot tartana a kérdésről, véleménye szerint ugyanakkor legalább 4-5 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy elérjék céljaikat.

Friderikuszt becsmérlik az ellentüntetők

A demonstráció vége után egy órával a Vörösmarty tér mintegy harmadát megtöltő tömeg még mindig nem hagyta el a helyszínt. Az ellentüntetőket a kordon másik oldalára szorították vissza, akik ott folytatták a füttykoncertet és a kiabálást. Szemtanúk elmondása szerint a rendőrség egy férfit megbilincselt és betuszkolt egy rendőrautóba, amely később el is hajtott a helyszínről. Egy ellentüntető hangos beszélőn tudatta a tömeggel, hogy egy másik, a rendőrautó elé álló férfit is elvitt a rendőrség az V. kerületi rendőrkapitányságra.

A József nádor tér elejéről az este hét után már kissé megfogyatkozott ellentüntető tömeg visszatért a Vörösmarty térre, ahol az m1 Friderikusz - A szólás szabadsága című műsor munkatársait állták körbe, akik interjút készítettek a rendezvény szervezőivel. A szervezők mellett ott volt Almássy Kornél, az MDF elnökségi tagja és Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője is. A tömeg Friderikuszt becsmérlő szavakat kiabált, és "magyar médiát" követelt.

MDF: az MSZP és az SZDSZ határolódjon el!

Az MDF és ifjúsági szervezete, az IDF szintén vasárnapra, a József nádor térre szervezte fű-ellenes programját, amelynek a "Fű helyett virágot!" címet adták. "Ha a kormány enged a Vörösmarty téri Kendermag-demonstráció résztvevői követeléseinek, akkor törvénymódosítást terjesztek be a Parlamentbe annak érdekében, hogy a drogokat nagy nyilvánosság előtt népszerűsítők egy évig terjedő szabadságvesztéssel legyenek büntethetők" - jelentette be Pettkó András MDF-es országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten.

Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) József nádor téri Fű helyett virágot elnevezésű ellendemonstrációján a képviselő kijelentette azt is: nem ért egyet a Gusztos Péter SZDSZ-es képviselővel, hanem úgy gondolja, hogy a drogtesztet igenis lehet és kell használniuk a szülőknek gyermekük ellenőrzésére. Almássy Kornél, az MDF országos elnökségének tagja felszólalásában követelte, hogy az MSZP és az SZDSZ határolódjon el a rendezvénytől.

Kendernap
Május 4-e a kender felszabadításának világnapja. A kenderfelszabadítási mozgalom egyik leglátványosabb formája 1999-ben emelkedett nemzetközi szintre. Az első felvonulást a New Yorkban tevékenykedő Cures Not Wars civil szervezet indította 1998 májusában, meglehetősen ellenséges körülmények között. A polgárjogi csoportnak szövetségi bíróságon kellett megküzdenie a demonstrálás jogáért Rudolph Guilliani New York-i polgármesterrel. A megmozdulás önmagában nem volt túl eredeti ötlet, hiszen az elmúlt 30 évben, szinte minden évben voltak emberek ezreit megmozgató felvonulások Amerikában. Mégis, ez volt az első kísérlet, hogy összefogja a világ számos pontján felmerülő természetes igényt a marihuána legalizálására. A marihuána legalizációjáért küzdő csoportok az interneten találtak egymásra, és a Million Marijuana March név alatt egyesítették erőiket. Első körben mintegy 20 város csatlakozott a felvonuláshoz, majd ezek száma évről évre duplázódott. Idén világszerte több mint 200 városban tiltakoznak a marihuána fogyasztásának kriminalizálása ellen.