A miniszter az állami megrendelések felmondását kéri volt irodájától

2003.02.20. 17:30
Az állami cégekkel kötött szerződései felmondására kérte volt ügyvédi irodáját Kiss Elemér, miután kiderült, a cég állami vállalatoktól, köztük a Nemzeti Autópálya Rt.-től kapott milliós megbízásokat. A kancelláriaminiszter tövénymódosítást nyújtott be, mely megtiltaná, hogy a politikusi pályára lépő ügyvédek munkahelyei állami megbízásokat kaphassanak. Az NA Rt. igazgatósági elnöke, László András szintén a miniszter ügyvédi irodájában dolgozott. Mivel tudott a szerződésekről, csütörtöki hatállyal felmentették.
"Kérlek, tekintsd át az Iroda által kötött megbízási szerződéseket és tegyél lépéseket az állami tulajdonban álló cégekkel kötött megállapodások esetén tegyél lépéseket a megszüntetés érdekében" - fordult "kollegiális, baráti" kéréssel egykori üzlettársához, a Forgács & Kiss Ügyvédi Irodát vezetőjő Forgács Jánoshoz csütörtöki levelében Kiss Elemér. A Miniszterelnöki Hivatal minisztere hivatalba lépése előtt az ügyvédi iroda egyik vezetője volt.
KissElemér kedden még nem tudta
Kiss Elemérnek kedden még nem volt tudomása arról, hogy az az ügyvédi iroda, ahol korábban dolgozott, kötött-e állami szerződést. A miniszter akkor kifejtette, hogy kivált az ügyvédi irodából, jelenleg szünetelteti ügyvédi, szakmai tevékenységét. Hozzáfűzte: amiatt azonban az irodát nem érheti hátrány, hogy korábban ott dolgozott. "A többiek korábbi szakmai tevékenységüket - üzleti alapon - minden további nélkül folytathatják" - mondta Kiss kedden.

A baráti kérésen túl Kiss kezdeményezte az ügyvédi törvény módosítását is. A miniszter indítványa szerint az ügyvédi irodából politikusi pályára kerülő személyek korábbi munkahelye nem vállalhatna megbízást száz százalékos állami tulajdonú cégekben. "Egy összeférhetetlenségi szabály lehetővé tenné, hogy ne következhessen be olyan helyzet, ami egy kormányzati politikusra nézve kedvezőtlen következményekkel járhat" - mondta el a kancelláriaminiszter az MTI-nek.

A miniszter mellett a volt budapesti főkapitány cége is érintett

Az iroda végezte két állami tulajdonú vállalat, a Malév és a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. átvilágítását. A Malév átvilágításában Bodrácska János volt budapesti rendőr-főkapitány cége is részt vett - jelentette a HavariaPress. A Reál-Véd Kft. Kiss Elemér ügyvédi irodájának megbízásával egy időben kapott felkérést a légitársaság biztonsági igazgatóságának átvilágítására. Bodrácska 1994-ben alapított vagyonvédelmi, biztonságtechnikai cége három pályázó közül nyerte el a több tízmillió forintos szakértői megbízást.

Felmentették igazgatósági posztjáról a volt cégének munkát adó ügyvédet

A múlt év végén a Nemzeti Autópálya Rt. megbízást adott a Forgács és Kiss ügyvédi irodának az állami cég átvilágítására. A társaság igazgatóságának elnöki posztját ekkor már László András töltötte be, aki Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez hasonlóan résztulajdonos az átvilágítást végző ügyvédi irodában. Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentése szerint Lászlót csütörtöki hatállyal felmentették az NA Rt. igazgatósági elnöki posztjából. Az igazgatósági elnök felmentését Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezte.

László esete más, mint a kancelláriaminiszteré, hiszen ő az NA Rt vezetőjeként tudott a volt és a jelenlegi munkahelye között létrejött szerződésekről - mondta el a szóvivő. Az esetre reagálva Medgyessy Péter miniszterelnök közleményében elítélte az esetet, mint mondta, "a jog és az erkölcs normái közül mindig a szigorúbb követelményei szerint kell eljárni".

"Politikai vádaskodások célpontjává váltam"

"Ellenzéki politikai vádaskodások célpontjává váltam azáltal, hogy az általad vezetett Ügyvédi Iroda alapító tagja vagyok és ott dolgoztam a miniszteri tisztségem elnyeréséig" - írta Kiss Forgácsnak írt levelében. Bár úgy véli "senkit nem érhet hátrány azért, mert korábban együtt dolgozott egy jelenlegi miniszterrel" a támadások miatt az állami tulajdonú cégekkel kötött szerződések felbontását kérte üzlettársától.

Árthat a tiszta kezek politikájának

Az ügyvédi törvény módosítását javasolja Kiss Elemér kancelláriaminiszter annak érdekében, hogy az ügyvédi irodából politikusi pályára kerülő személyek korábbi munkahelye ne vállalhasson megbízást 100 százalékos állami tulajdonban lévő cégektől. Ezt a politikus csütörtökön Budapesten közölte újságírókkal. "Egy összeférhetetlenségi szabály lehetővé tenné, hogy ne következhessen be olyan helyzet, ami egy kormányzati politikusra nézve kedvezőtlen következményekkel járhat" - fogalmazott Kiss Elemér.

Arra a kérdésre, hogy ez az ügy árthat-e a kormány tekintélyének, illetve úgynevezett tiszta kezek politikájának, Kiss Elemér úgy válaszolt, abban az esetben, ha nem vonja le a megfelelő következtetést, igen. Hozzátette: most azonban erről nincs szó, mivel egyrészt ez megtörtént, másrészt szabályozni fogják a kérdést.

Az ügyvédi iroda részéről sem Forgács János, sem László András nem reagált megkeresésünkre.