Kóka épülő budai villájának bevallását hiányolja a Heti Válasz

2007.01.24. 18:55
Vagyonnyilatkozatában nyoma sincs annak, hogy Kóka János gazdasági miniszter 300 millió forintra becsült 600 négyzetméteres házat épít a Normafán, írja a Heti Válasz. A milliárdos miniszter egyetlen cége által épített villa után fizetendő illetékről egyelőre mindenki hallgat.

Kóka János tavaly tavasszal elkezdtett, a Normafa út 45. alatti, több mint négyezer négyzetméteres telken épülő házáról ír a Heti Válasz csütörtökön standokra kerülő számában. A milliárdos miniszter 51 százalékos tulajdonában lévő Rumed 2000 Kft. a telket 2003 szeptemberében vásárolta. A lap megállapítja, hogy Kóka legutóbbi, tavaly nyáron készült vagyonnyilatkozatában nem (és a kiegészítésben sem) szerepel ez a tétel, ami egy klikkeléssel le is ellenőrizhető.

Mije van a Rumed Kft.-nek?


Kóka csupán a Rumed Kft.-ben meglévő részesedéséről számolt be, de hogy a cég milyen vagyonnal rendelkezik, arról már hallgat. A lap felidézi Kóka 2004-ben a HVG-nek adott nyilatkozatát, amelyben a politikába frissen érkező szabad demokrata politikus kijelenti, ha a vagyonbevallásából "kifelejtenék akár csak egy biciklit is, rögtön megvádolnának, hogy el akartam titkolni". Ennek megfelelően bevallásában még egy alig négy négyzetméteres folyosórészletet is feltüntetett, nem úgy a helikopterét, amelyről alább még lesz szó.

A Heti Válasz nem vádol, de érezteti, Kóka építkezése körül nincs minden rendben. "A kerület, sőt egész Budapest egyik legdrágább utcájában vagyunk. A helyi városrendezési szabályzat szerint ez hegyvidéki, kertvárosias övezet, melyben (közel három tucat fa - engedélyezett - kivágása árán) Kóka birtoka párját ritkító módon harap bele a Hegyvidéknek nevezett városrész erdősorába."

Új barátnő, új ház

Kóka telkének elkerített részén épül az új ház, amelybe a miniszter minden valószínűség szerint korábbi beosztottjával, Szandrocha Kamillával együtt költözik majd be. Az építkezés előrehaladott állapotban van, és talán már az idén kulcsrakész lesz. Az építkezés kétszáz négyzetméteren, három szinten folyik, így a hasznos alapterületet a lap 600 négyzetméteresre becsüli.

Az adóhatóság által megállapított övezeti besorolás alapján a Heti Válasz úgy saccolja, a ház majdani piaci értéke a 300 millió forintot is elérheti. Az építkezés szerintük legkevesebb 70-80 millió forintot emészt fel. "A több száz milliós ingatlan eltitkolásával nem kevesebb, mint a vagyonnyilatkozat szelleme sérült" - állapítja meg a lap.

Homályos részletek

Az SZDSZ elítéli a rágalomhadjáratot
Az SZDSZ minden politikusát meg fogja védeni a nemtelen támadásokkal szemben - áll a párt közleményében. Az SZDSZ szerint a Fidesz a következő hetekben heves politikai támadásokat intéz majd a gazdasági miniszter ellen.
Az SZDSZ az egyetlen olyan párt, amelynek küldöttei a tavaszi tisztújításon a magyar politikai életben egyedülálló módon, valódi demokratikus pártként várhatóan több jelölt közül választhatnak majd új elnököt a leköszönő Kuncze Gábor helyére. A demokratikus múltját rég elfelejtő Fidesz támadásai éppen e nyílt és tisztességes, értékalapú küzdelmet akarják eltüntetni a magyar közéletből - olvasható az SZDSZ közleményében.
Az SZDSZ ezért közleményében felszólítja a legnagyobb ellenzéki pártot, hogy hagyjon fel a 17 éve stabilan működő többpárti magyar demokrácia módszeres szétverésével, az ország további megosztására irányuló politizálással.

Nemcsak az építkezés, de annak illeték- és adóvonzata is kérdéseket vet fel. Kóka János cége, a Rumed Kft. 2005-ben 28 millió forintos adózott eredményt ért el, de a lap úgy véli, a cég nem kizárólag tevékenysége miatt fontos, hanem "a valóságban a Kóka család értékesebb vagyonelemeinek gyűjtőhelye" (a miniszter helikoptere is a kft. nevén volt, és Kóka 2004-ig a Rumed 2000-en keresztül (rész)tulajdonolta az állami Sulinet-program haszonélvezőjeként ismert Elender Üzleti Kommunikációs és Szolgáltató Rt.-t is).

A lap által megkérdezett pécsi Schvertfőgel és Társa Ügyvédi Iroda szakértői szerint a miniszter a kft.-n keresztül vásárolt ingatlan után fizetendő illeték megfizetése alól mentesül. Az ingatlanforgalmazó cégeknek (amivel a Rumed is foglalkozik) a magánszemélyekre vonatkozó, általában tízszázalékos vagyonszerzési illeték helyett csak két százalékot kell fizetniük, ha a telket két éven belül "továbbszármaztatják", de forgalmazásnak csak akkor minősül, ha nem építkeznek rajta. Esetünkben éppen ez történt, így a lap valószínűsíti, hogy a miniszter építkezésekor a kedvezményt érvényesíti, "amely szerint aki egy megvásárolt telken négy éven belül házat létesít, mentesül az illeték alól".

Kóka további lépéseken gondolkodik

Arról a lapnak nem sikerült tényeket megtudnia, hogy Kóka a családi házát - a költségek leírása érdekében - a kft. mögé bújva építteti-e, és hogy a kft. székhelyét a jövőben a házba bejelenti-e, továbbá azt sem, hogy Kóka célja a kft. bevonásával pusztán ügyeskedésnek minősül-e.

A fenntebbi kérdésekről próbáltuk megkérdezni Kóka János minisztert, aki egyelőre nem akart reagálni, és a "további lépéseket" is csak a cikk megjelenése utánra ígérte.