Gyurcsány az olimpia végéig marad, Hiller nem is akar távozni

2004.08.02. 20:47
Medgyessy Péter miniszterelnök az olimpia végéig biztos, hogy posztján hagyja Gyurcsány Ferenc ifjúsági- és sportminisztert. A lemondás gondolatával foglalkozó igazságügy-miniszterrel kedden tárgyal a tárca által felügyelt reformokról. Gál J. Zoltán kormányszóvivő távozásáról elmondta: reaktív helyett proaktív kommunikációra van szükség. Az ellenzék ostobának nézett választókról, háttérbe szoruló kormányzásról beszél.
"Kormányválság nincsen, nagyon jól vagyunk, nagyon szeretjük a munkánkat, nagyon szeretjük a társadalmat" - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök hétfőn este tartott sajtótájékoztatóján.

Megtalálni a megoldást

Medgyessy és Kovács László külügyminiszter azt követően állt az újságírók elé, hogy csaknem három órán keresztül egyeztetést folytattak több vezető szocialista politikussal a kabinet jövőjéről. (A tanácskozáson részt vett a kormányfő és a pártelnök mellett Szekeres Imre és Hiller István alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Lamperth Mónika, Jánosi György, Juhász Ferenc és Burány Sándor.) Hétfőn délelőtt felmerült annak a lehetősége, hogy a kormányfő az MSZP vezetőitől szükség esetén a bizalom megerősítését kéri. Este viszont Medgyessy Péter az esetleges bizalmi válságra vonatkozó kérdésre mosolyogva visszakérdezett: "úgy nézünk mi ki?".

az egyeztetes resztvevoi
A kormányfő és a szocialista politikusok
fotók: Barakonyi Szabolcs

"Stabil, világosan irányított, kormányzott országra van szükség" - mondta a kormányfő, aki szerint "a kormánynak 2006-ig egyértelmű mandátuma van, a parlamenti többség jól működik, legitim kormány, legitim miniszterelnök van és ezt senki nem kérdőjelezheti meg".

A miniszterelnök kitért a személyi kérdésekre is és kijelentette, hogy Hiller István kulturális miniszternek eszébe sem jutott a távozás, és ez benne sem merült fel. Az esetleges távozását a hét végén meglebegtető Bárándy Péter igazságügy-miniszterrel kedden találkozik és megbeszéli az általa fontosnak tartott reformokat. "Meg fogjuk találni a megoldást" - közölte Medgyessy.

Amiről nem tud, az nincs

Gyurcsány Ferenc sportminiszter vasárnap felajánlott lemondásával kapcsolatban a kormányfő azt mondta: a tárca vezetőjének most az olimpiai részvétel előkészítése az elsődleges dolga. Medgyessy megerősítette, hogy augusztus végén a kormányátalakítási tervek ismertetésekor számol be arról, hogy elfogadja-e a sportminiszter lemondását. Medgyessy Péter szerint túlzott elvárások fogalmazódtak meg a kormányátalakítással összefüggésben, de - mint mondta - lesznek érdemi változások.

Gulyas Erika
Gulyás Erika
Gál J. Zoltán kormányszóvivő hétfői menesztését a csatlakozásból adódó feladatokkal indokolta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az eddigi "reaktív" helyett "proaktív" kommunikációra van szükség. Arra a kérdésre, hogy az augusztus végére tervezett kormányátalakítás előtt várhatóak-e további személycserék a kormányfő azt felelte: "Nem tudok róla, és amiről nem tudok, az nincs".

Kérdésre válaszolva elmondta, az EU-biztosi posztról kedden folytat megbeszélést a parlamenti pártokkal és ezt követően, legkésőbb szerdán hozzák nyilvánosságra a jelölt nevét. Ez ügyben Medgyessy Péter Horn Gyula volt kormányfővel is egyeztetni fog.

Gergényi Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője lesz Salgó László utódja az országos rendőrkapitány posztján. A kormányfő hétfőn kora este be is jelentette Gergényi kinevezését, aki szeptember 15-ével foglalja el hivatalát.

Áttekintik a költségvetés prioritásait

Medgyessy Péter beszámolt arról, hogy a tanácskozáson áttekintették a jövő évi költségvetés prioritásait, amelyek közé a munkahelyteremtést, az uniós források kihasználását, a társadalmi igazságosság érvényesítését, és az olcsóbb állam megteremtését sorolta.

"Ezekben kell a szocialista párt és a kormány programját összehangolni" - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: arra kell koncentrálni, hogy a jövő évi büdzsét elő tudják készíteni. Fontosnak nevezte az "erős, világos irányú" kormányzást, amely mögé a kormány, az MSZP és a koalíciós partner is egységesen feláll.

Az MSZP októberi tisztújító kongresszusával kapcsolatban kiemelte, hogy a pártnak úgy kell a megújulás lehetőségével élnie, hogy baloldali válaszokat tudjanak adni a hétköznapi kérdésekre.

Nem országos vita tárgya

Gergenyi Peter
Medgyessy és Kovács
Kovács László, az MSZP elnöke a kongresszus előkészítéséről elmondta. Négy vitaanyagról folyik a párt országos pártvita. Ezek közt említette a Hiller István által kidolgozott, az új magyar szociáldemokráciáról szóló programot, a Szili Katalin féle szerkezeti átalakításra vonatkozó dokumentumot, a Lamperth Mónika fémjelezte alapszabály-módosítási javaslatot és a párt 2004-2006 közti politikai irányvonalát rögzítő dolgozatot.

"A többi nem az országos vita tárgya" - jelentette ki a pártelnök, aki kitért arra, hogy eddig öt-hat személy neve merült fel elnökjelöltként. Részletek azonban nem árult el, csupán annyit közölt, hogy augusztus végére zárul le a jelölési procedúra.

Ostobának nézett választók, háttérbe szoruló kormányzás
Ismét ostobának nézték a választókat, és nem tájékoztatták a nyilvánosságot arról, hogy valójában mi történt a kormányfő és miniszterei háromórás megbeszélésén, mondta a Fidesz szóvivője hétfőn az MTI-nek. A Fidesz azt várja, hogy a kormányon belül hagyják végre abba a személyes küzdelmeket, és koncentráljanak az országot sújtó gondokra, az árvízre, a mezőgazdaság problémáira, az inflációra és a költségvetési hiányra, jelentette ki Révész Máriusz.

Az MSZP belső hatalmi harcai nem kerülik el a kormányt, ennek eredményeként már látszik, hogy a miniszterelnök egyre kevésbé tud foglalkozni a kormányzással, mondta Gémesi György MDF-es alelnök hétfőn az MTI-nek. "Olyan súlyos problémák megoldása késik, mint az egészségügy helyzetének rendezése, a mezőgazdaság versenyképessé tétele, az autópálya-építést érintő korrupciós botrányok elkerülése" - közölte Gémesi.