Gumibottal és könnygázzal oszlatták fel a tömeget

2002.07.05. 00:10
Miután a szavazatok újraszámlálását követelő tömeg csütörtök délelőtt 4 órára megbénította a belváros forgalmát, átvonult a Kossuth térre, hogy ott folytassa tiltakozó akcióját. A helyszínen tartozkodó tudósítónk szerint a téren körülbelül 1-2000 ember volt jelen. Egy rövidebb közelharc után órákig farkasszemet nézett a tömeg és a térre vezényelt rohamrendőrökkel. Este nyolc után nem sokkal a rendőrök elkezdték kiszorítani a demonstrálókat a térről. A tömeg egy része a Nagykörútra, majd a Rákóczi útra vonult. Az Astoria környékén a rohamrendőrök megbontották a tábort. Délután és este a rendőrség összesen 25 embert állított elő, éjjel pedig több résztvevőt elszállított.
A Lelkiismeret '88 csoport csütörtök reggeli - be nem jelentett - Erzsébet hidi akciójának négy óra multán a rendőrség beavatkozása vetett véget. A forgalmat akadályozó tüntetőket a hídról a pesti és a budai oldalra szorították le a rendőrök. Az autókat trélerekkel elszállították, a forgalom 12 óra után néhány perccel indulhatott el újra. A híd két oldalára szorult tömeg ezt követően a Kossuth térre indult, hogy ott folytassa tiltakozó akcióját.

Gyülekező zászlókkal, táblákkal

Az Index helyszíni tudósítója szerint délután fél kettőre már mintegy 600 tüntető megérkezett a Kossuth térre. A levegőben egy rendőrségi helikopter köröz, a térre két óra körül megérkezett mintegy 15-20 rendőr - köztük a Készenléti Rendőrség tagjai -, akik a Parlament parkolójában megkezdték a rendőrségi kordonok felállítását.

A téren gyülekező tömeg már három óra körül elállták a 2-es villamos útját, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium előtti területet. Egyelőre egyetlen villamos várakozik. Az elhaladó autókból dudálnak és nemzeti színű zászlókat lógatnak ki. Többen '56-os zászlókat lengetnek, és azt kántálják, hogy "ria, ria, Hungária", valamint "komcsik haza".

A téren egyébként teljes tanácstalanság uralkodik. A tömeg nem tudja, hogy mit tegyen. Úgy tűnik, hogy a tiltakozóknak nincs vezetője, egyelőre senki nem mondott beszédet. A parlament előtti járdán egy személyautóból a Pannon Rádió adása szól. A térre megérkezett Bencsik András, a Demokrata című jobboldali hetilap főszerkesztője, valamint Wittner Mária, az '56-os szabadságharc hőse, aki már az Erzsébet hidi akciónál is jelen volt. A tömeg nagy éljenzéssel fogadta és köré gyülekezik. A téren álló kemény mag azt skandálja, hogy addig nem mennek haza, amíg nem számolják újra a szavazatokat.

"Aki nem megy, azt viszik"

Több mint két órás gyülekezés után 15 óra körül úgy tűnt, hogy magától oszlásnak indul a Kossuth téren összegyűlt tömeg, azonban nem sokkal később újabb csapatok érkeztek a metró felől. A téren most már több mint ezren lehetnek a szavazatok újraszámlálását követelő tüntetők.

A rendőrök 15.20 perc körül pajzsokkal felszerelkezve csatasorba álltak a téren, amely most már tele van rabomobillal. Az Index információi szerint, a rendőrség arra készül, hogy aki önként nem hagyja el a teret, azt elviszik. A rendőrök hangosbemondón keresztül azt üzenik a tüntetőknek, hogy "a Vértanúk tere irányába hagyják el a teret", valamint, hogy ha nem teszik, akkor kényszerítő eszközöket fognak alkalmazni. A demonstrálók virágokat próbáltak a rendőröknek adni és azt kiabálták: nem akarnak erőszakot.

Gumibot

Nem sokkal fél négy után az Alkotmány utca sarkán álló rendőrök megindultak és gumibotokkal kezdték ütni azokat, akik a többszöri felszólításra sem hajlandóak elhagyni a teret. Az Index helyszíni tudosítója arról számolt be, hogy gumibottal vertek egy földön fekvő tüntetőt.

15.40 perc körül egy időre leálltak a rendőrök. A tüntetők polgári engedelmetlenségi mozgalomról beszélnek, s azt mondják, addig nem mozdulnak a térről, amíg ki nem engedik a hidon őrizetbe vett társaikat. Vannak, akik új választások kiírását szorgalmazzák, s vannak olyanok is, akik szerint addig nem mozdul a tömeg a Kossuth térről, amíg nem számolják újra a szavazatokat. A térre háromnegyed négy körül megérkezett egy mentőautó és összesen 11 őrizetbe vett emberrel elindult az első rabomobil is. A tömeg a himnuszt és a szózatot énekli, valamint azt harsogja, hogy "éljen a magyar szabadság, éljen a haza".

Könnygáz?

Néhány perccel négy előtt a hangosbemondón a rendőrök azt üzenték a tüntetőknek, hogy azok ellen, akik akadályozzák a rendőrök munkáját, kényszerítő eszközöket alkalmaznak, valamint, hogy aki ellenszegül a rendőri beavatkozásnak hivatalos személy elleni erőszakot követ el. A tüntetők válaszul a rendőröknek azt üvöltik, hogy "hazaárulók", valamint, hogy "Vesszen Medgyessy". A csatasorban álló mintegy 20-30 rohamrendőr farkasszemet néz a tüntetőkkel.

A Kossuth térre negyed öt tájban három teherautónyi rohamrendőr érkezett, gázálarccal felszerelve. A tér két oldalán felsorakoztak a rendőri erők és hangosbemondón újra felszólították a tömeget, hogy hagyják el a teret. Információk szerint elképzelhető, hogy könnygáz bevetésére is sor kerül.

Parancsra várva

Helyszíni tudósítónk jelentése szerint fél ötkor újabb 50 rendőr érkezett a térre, majd bementek a Parlament épületébe. A rendőrök parancsra várnak. A Vatikánban tartozkodó Medgyessy Péter miniszterelnök kemény fellépést sürgetett a rendbontók ellen.

A rohamrendőrök öt órakor - egyelőre ismeretlen okokból - a földre helyezték pajzsaikat, a tömeg erre tapsolásba és éljenzésbe kezdett. Negyed hatkor a hatóságok lezárták a Kossuth teret a Kossuth szobor felőli oldalon, de az Alkotmány utca és a Vértanúk tere felől megközelíthető. Azóta állóháború folyik a mozdulatlan rendőrök és a fujjoló tömeg között.

Kiszorítás

Este hét óra után nem sokkal a rendőrök ismét felvették a pajzsokat. A rendőrkordon kettéosztotta a Kossuth teret, majd elkezdték kiszorítani a tömeget a térről. A rendőrök egy részén gázálarc van.

A tér Kossuth szobor felőli oldalán több embert őrizetbe vettek. A Vértanúk tere felé lassan, percenként mintegy 5-6 métert előrehaladva "tolják" ki az embereket. Az Alkotmány utcát kordonnal lezárták. A Kossuth tér közepén ragadt néhány száz ember. Őket mindkét oldalról rendőrök veszik körül.

A Vértanúk tere felől a Báthory utca irányába tolják a pár száz fős tömeget. Itt nem sokkal nyolc óra után két embert őrizetbe vettek a rendőrök.

A Báthory utcából a Batthyány-örökmécses felé szorítják a rendőrök az embereket. A tömeg kukákkal próbálja elzárni magát a rohamrendőröktől.

Kilenc óra körül a Báthory utcán haladó több száz fős tömeg úgy határozott, elindul a körút felé.

Az Index helyszínen tartózkodó munkatársát egy kisebb csoport provokátornak titulálta, rángatta, lökdöste.

Az útvonal: Bajcsy, Nagykörút, Rákóczi út, Károly körút

Negyed tízkor már a Bajcsy-Zsilinszky úton, az autók között haladnak a Nyugati felé. A rendőrség leállította a forgalom egy részét a Bajcsy-Zsilinszky úton.

Fél tízkor leállt a körút közlekedése a Nyugati és az Oktogon közötti részen. Az emberek az autók között, a síneken gyalogolnak.

Garamvölgyi László az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kevéssel este tíz óra előtt az MTI-nek beszámolt arról, hogy a Kossuth téren feloszlatták a tömeget, kisebb, 40-50 tagú csoport tartózkodik még a közelben, a Batthyány-örökmécsesnél. Közölte, hogy a gyalogosok elől lezárt Lánchíd mellett a többi hídnál is megerősített rendőri készenlét van.

A Lánchídon csak a gépjárműveket engedik át, a többi hídon nincs forgalomkorlátozás.

A Nagykörútról a Rákóczi útra fordultak a demonstrálók, ám az Astoria környékén több busznyi rohamrendőr érkezett a tömeg elé. A rendőrök kettéválasztották a gépjárművek között haladó demonstrálókat, többüket pedig az aluljáróba kényszerítették. A helyszínen tartózkodó tudosítónk jelentése szerint az újonnan érkezett rohamrendőrök több személyt elszállítottak.

Végül könnygáz és gumibot használatával éjjel fél tizenkettőre a rendőrség feloszlatta a tömeget.

Három sérült a Rákóczi úton

A mentők három könnyű sérültet szállítottak kórházba az este során Rákóczi útról, ahol tüntetők legnagyobb csoportja haladt. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a Rákóczi út 24. szám előtt valószínűleg egy autó kereke átment egy nő lábfején, nem sokkal később ugyanazon a helyszínen egy kezén megsérült embert is felvettek a mentők. A Rákóczi út 7. szám előtt a Népszabadság fotóriportere szenvedett - valószínűleg a rendőröktől - fejsérülést, őt agyrázkódás gyanújával szállították kórházba. Győrfi Pál közölte: "Mindkét helyszínt könnyen meg tudták közelíteni, a mentoszolgálat munkatársait nem érte atrocitás."