A Fidesz be akarta perelni Dávid Ibolyát

2004.03.25. 14:47
Az Index információi szerint a Fidesz vezetésében komolyan felvetődött, hogy a párt beperli Dávid Ibolyát amiért azt mondta: az állami beruházások túlszámlázásából 70-30 százalékban osztozik a két nagy párt. A bírósági eljárás lehet hogy elmarad, de Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke látványos támadást indított az MDF elnöke ellen. Az MDF szerint akkor tisztázódhat az ügy, ha a két nagy párt közli: nem igaz, hogy volna ilyen megegyezés.
Dávid Ibolya a két nagy párt zsákmányszerzési kiegyezéséről tett megjegyzései miatt a Fidesz vezetésében komolyan felmerült, hogy a nagyobbik ellenzéki párt beperli az MDF elnökét - tudta meg az Index. Információink szerint a bírósági eljárás lehetőségét elvetették, jóllehet a Fidesz-támogatók között is nagy feltűnést keltettek a volt igazságügyminiszter állításai, amelyeket egy, a K&H-botrányról írott könyvben szereplő feltételezésekre alapozott. Dávid több tévés interjújában azt állította, hogy "kézfogás történt a két nagy párt között azzal a céllal, hogy az állami beruházásokat felülértékeljék, és az így nyert összeg 30-70 százalékát visszajuttassák pártközeli cégeknek."

Egyszer-egyszer

Kövér László az elmúlt héten többször is keményen bírálta Dávidot. A Fidesz országos választmányának elnöke először egy balmazújvárosi sajtótájékoztatón, majd egy szegedi fórumon tért ki a Fórum elnökének politikájára. Kövér kedden azt mondta, hogy a rá "egyszer-egyszer jellemző erőteljesebb megfogalmazást" csak azért mellőzi, "mert mégis csak egy hölgyről, s mégis csak egy olyan párt elnökéről van szó, amellyel stratégiai együttműködésre törekszünk". Szegeden viszont azt mondta, hogy Dávid kifejezetten durva, rágalmazásszámba menő állításokat tett, amit azzal hozott összefüggésbe, hogy az MDF népszerűsége nem akar emelkedni, és egyre fogy az esélye, hogy "még egyszer önálló párt lesz".

Továbbra is potenciális

Megértem Dávid Ibolya kétségbeesését, hiszen a közvélemény-kutatások semmi elmozdulást nem mutatnak pártja népszerűségében, de van egy határ, amit nem léphet át, még akkor sem, ha az EU-választáson elért eredménye miatt rossz helyzetbe kerülhet - kommentálta a Fidesz és az MDF elnökének kapcsolatát Révész Máriusz. A párt szóvivője szerint Dávid Ibolyának, mint jogásznak tudnia kell, hogy amennyiben a Fidesz jogorvoslatot kér az ügyben, akkor nem tudná bizonyítani "légből kapott" állításait. A barátságtalan lépések ellenére azonban a Fidesz továbbra is potenciális szövetségesként tekint az MDF-re - mondta az Indexnek Révész.

Az MSZP szerint Dávid konkrét információk birtokában lehet a Fideszről

Az MSZP-ben nem gondoltak arra, hogy bepereljék Dávid Ibolyát, mondta Nyakó István szóvivő. A szocialistákról ugyanis nem, viszont a Fideszről már lehetnek konkrét információi a Demokrata Fórum elnökének, aki 1998 és 2002 között "egy gyékényen árult a Fidesszel", mondta Nyakó.

MDF: A kérdés az, igaz-e a két nagy párt osztozkodása

Az MDF nevében a pártelnök helyett Csáky András választmányi elnök reagált. Szerinte "a Mong Attila és György Bence A brókerbotrány titkai című könyvében említett 70-30 százalékos közpénzen történő osztozás ügye csak addig ügy, amíg a szerzők által megnevezett két nagy párt, az MSZP és a Fidesz azt nem mondja, hogy: ez nem igaz, visszautasítjuk! Nem igaz az autópálya építéssel összefüggő vádaskodás sem, nem igaz, hogy a Fidesz-hez és az MSZP-hez közelálló cégek haszonszerzés reményében építik az autópályát." A demokrata fórum számára számára továbbra is az a kérdés, hogy ez az állítás igaz-e?

"Nem keressük a helyünket"

Kövér László nyilatkozatával szemben az MDF nem keresi a helyét a politikai palettán, megalakulásával 1987-ben azt már megtalálta - tartalmazza a kommüniké, leszögezve: az MDF nem vett igénybe politikai marketinget, nem változtatott politikai családot, értékrendet, mindig is a jobboldal középre húzó erőinek adott otthont. "Sajnálatos, hogy hónapok óta senki sem a nyilatkozatról, hanem a nyilatkozóról beszél. Sajnálatos, hogy hónapok óta senki sem cáfolta a két nagy párt megegyezésére vonatkozó kijelentést, amely az egész közéletet sérti" - zárul a közlemény.