Huszonhárom emberről jelentett Krakus

2005.01.28. 08:08
Számos hasonlóság fedezhető fel Szita Károly kaposvári polgármester életrajzi adatai és "Krakus Péter" fedőnevű egykori ügynök jelentésének információi között. A Népszava úgy tudja, hogy "Krakus" és Szita adott időpontban ugyanazon a munkahelyen dolgozott, valamint "mindkettőjüknek" 1987-ben született gyermekük. A Krakus-dossziéból kiderül, hogy a titkos megbízott 23 emberről "jelentett".
Az Index kaposvári forrásai szerint a 897-es számra végződő M (munka) dossziét, amelynek titkosságát már feloldották, 1980 július 2-án nyitották, és 1989 április elsején zárták le. A gyűjtő tartalmazza a Krakus Péter fedőnevű titkos megbízott jelentéseit, az őt tartó tisztek feljegyzéseit és az iratnyilvántartással kapcsolatos kimutatásokat. Az akta összesen mintegy 150 lapból áll. Az 1989-es kigyűjtés szerint a tmb több mint 40 darab kézírásos jelentést írt Krakus álnéven. A dossziéban található egy olyan kigyűjtés is, amely tartalamazza a jelentésekben szereplő személyek nevét ábécésorrendben. A kilenc éves működés alatt 23 személy neve került az iratgyűjtőbe, a róluk szóló jelentések operatív feldolgozásában pedig részt vett a III/III-as osztály is.

A Népszava információi szerint több ponton is egybevágnak Szita Károly, fideszes kaposvári polgármester életrajzával azok az információk, amelyeket a "Krakus Péter" fedőnevű egykori ügynök tevékenységével kapcsolatosak.

Kiderült, "Krakus" - az egykori titkos megbízott - a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II-es osztályán dolgozott, s rendszeresen adott jelentéseket a megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomáson történtekről is. Szita Károly 1981 és 1988 között éppen ezen az állomáson dolgozott, de jelzésértékű az is, hogy "Krakus" egyik 1987-es jelentése kislánya születéséről számolt be. Szitának - nyilvános életrajza szerint - éppen abban az évben született gyermeke.

A Krakus Péter fedőnevű titkos megbízottat 1980. július 2-án szervezte be a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II-es osztálya. Az öt csoportfőnökségből álló hálózati rendszert a megyei rendőr-főkapitányságok mellett a Belügyminisztérium, a Budapesti és az Országos Rendőr-főkapitányság III. Főcsoportfőnöksége egy hálózati parancs szerint működtette.

Az Index egyik fórumán Szita Károly kaposvári polgármesterrel azonosított Krakus Péternek 1989-ben azt ígérhették, hogy aktáját megsemmisítik és a későbbiekben csak szóban kell jelentést tennie.

Szita 1980 és 1989 között keletkezett, rá vonatkozó adatokat tartalmazó kevesebb mint hat irat másolatát kapta meg a szaklevéltártól. Erről a polgármester a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy "sejtésem beigazolódott, velem összefüggésébe hozható iratok érkeztek a levéltárba. Ezeket részlegesen áttanulmányoztam, álláspontom változatlan, a rólam szóló híresztelések nem igazak, és a jogi lépéseket megtettem".

"Krakus" munkája

A Népszava úgy tudja, "Krakus Péter" valóban a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság III/II-es osztályának titkos megbízottja volt. Feladatai közé tartozott a laktanyák környezetében megjelenő nyugati állampolgárok tevékenységének figyelemmel kísérése, a katonai objektumok környezetében élő és nyugati állampolgárokat fogadó magyar állampolgárok külföldiekkel fenntartott kapcsolatainak a felderítése. Tevékenysége kiterjedt a laktanyák környezetében megjelenő nyugati diplomaták, állampolgárok mozgásának nyomon követésére, indokolt esetben zavarására is.

A dosszié olyan típusú jelentéseket rögzített, hogy kinek a háza előtt, mikor, milyen külföldi rendszámú autó állt, ki vezette, mit csinált és meddig tartózkodott ott, egyben jellemezte a szomszédokat is. Gyakoriak voltak a jelzések a kaposvári Kőszeg utcában, a Komáromi utcában és a Füredi úton megálló külföldi kocsikról. Állítólag visszatérő téma a jelentésekben az olasz, jugoszláv, osztrák és NSZK-beli autók mozgásának jelzése.