Egy nap után bezárt a jászladányi alapítványi iskola

2002.09.03. 18:01
Kedden újra egybenyitották Jászladányban a törvénytelenül létrejött alapítványi iskolát a községi oktatási intézményével, miután az alapítványi iskola egy napos működés után megszűnt. A két intézményt előzőleg egy pozdorjafal választotta el egymástól.
Mindössze egy napig létezett a roma gyerekek elkülönítésére törvénytelenül elindított alapítványi iskola Jászladányban. A község képviselőtestülete ugyanis tegnap úgy döntött: enged a hivatalos szervek akaratának, újra egybenyitotta a hétfőn még pozdorjafallal elrekesztett iskolaépületet, és ma már egy intézményben tanult a település valamennyi nebulója.

A településvezetés ragaszkodik a hétfői osztálybeosztáshoz, így próbálva fenntartani az eredeti struktúrát. A képviselők arra hivatkoznak, hogy a jogszabályok értelmében tanév közben nem lehet változtatni az osztályok összetételén. A helyi kisebbségi önkormányzat elnöke, Kállai László szerint még nem ért véget az elkülönítő akció a településen, és ragaszkodik ahhoz, hogy "vegyes" osztályok jöjjenek létre az iskolában.

Az oktatási tárca miniszteri biztosa, Mohácsi Viktória úgy tájékoztatott, hogy a magániskola törvénytelenül jött létre, ezért a tavalyi struktúra érvényes a tanintézményben. Ahogy arról a Roma Sajtóközpont többször is beszámolt, az alapítványi iskola ötlete a község polgármesterétől származik, aki az erről szóló előterjesztésében a következőkkel indokolta az intézmény megalapítását: "Népeket, amelyek kultúrákat hordoznak, nem lehet erőszakosan egybezárni".

Dankó István indítványának folyományaként a képviselő-testület idén nyáron úgy határozott, hogy a községi iskola épületének tantermeit megfelezi az újonnan indítandóű tanintézettel, a döntésben pedig - a kisebbségi ombudsman, az oktatási miniszter és a közigazgatási hivatal állásfoglalását figyelmen kívül hagyva - megkerülték a helyi cigány önkormányzatot. A közigazgatási hivatal végül a napokban bevonta az iskola törvénytelenül kiadott működési engedélyét, míg az oktatási tárca megtagadta az állami normatíva igényléséhez szükséges regisztrációs szám kiadását. A polgármester az ügyben nem volt hajlandó nyilatkozni.