Szécsényben Fidesz-győzelem, Sopronban érvénytelen választás

2004.11.28. 21:47
Szécsényben és Sopronban is nagy különbséggel győzött a Fidesz, de a nyugat-magyarországi városban 25 százalék alatt maradt a részvétel az időközi parlamenti választás második fordulójában, így a választás érvénytelen. A szécsényi MSZP-SZDSZ-es Borenszki Ervin szerint a visszalépett Gáspár Győző roma szavazóit a Fidesz a szavazókörökhöz utaztatta. A szécsényi és a soproni választókerület korábbi országgyűlési képviselői a nyáron európai képviselői mandátumot szereztek.
Két héttel ezelőtt hiába szerezte meg a szavazatok több mint ötven százalékát az időközi választások két fideszes jelöltje, mégsem lettek országgyűlési képviselők, mert a részvétel nem érte el az ötven százalékot. A második fordulóban Sopronban már nem indult a szocialisták jelöltje, mert vásárlási utalványokat osztogatott nyugdíjasoknak.
Érvénytelen első forduló>>>
Az MSZP-s jelölt visszalépése>>>

A vasárnapi második fordulóban Szécsényben a fideszes Nagy Andor országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Sopron és környéke viszont egyéni országgyűlési képviselő nélkül marad, mert a választási részvétel 25 százalék alatt maradt. Galambos György, a város jegyzője az Indexnek elmondta: végleges adatok jövő hét szombatra lesznek, mert a külföldi szavazatokat fogadó szavazókör eredményei akkorra derülnek ki. A választási körzetekben kampánycsendsértés és egyéb rendkívüli esemény az elmúlt két napban nem történt.

Megautóztatott roma szavazók Szécsényben?

"A szocialista szavazópolgárok el vannak keseredve, az állítólag lendületben lévő Gyurcsány-kormány alatt még kevesebb szavazatot kaptak a körzetben, mint két évvel korábban" - nyilatkozta az Indexnek a fideszes Nagy Andor, akit elmondása szerint nagy nyomás alá helyeztek, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. Az MSZP azt állította, hogy a kampány alatt DVD-k mellett almát, sört és kenyeret is ajándékoztak Nagy Andor nevében. A Fidesz szerint sört és csokit osztogatott az MSZP szécsényi jelöltje. A pártok kölcsönösen feljelentették egymást, a választási bizottság viszont elutasította a kereseteket.


Szocialista kampánysör
Nagy Andor nem érti Kránitz visszalépését, szerinte erre azért volt szükség, hogy az MSZP elkerülje a szécsényihez hasonló nagy arányú vereséget. Az új fideszes képviselő szerint a helyi adok-kapok a következő napokban még folytatódik.

"A Fidesz komoly mozgósítást folytatott, a visszalépett idősebb Gáspár Győző kisebbségi szavazóit a szavazókörökhöz autóztatták" - mondta az MSZP-SZDSZ második helyen végzett jelöltje, Borenszki Ervin, aki nem kíván feljelentést tenni az ügyben. Szerinte ez "taktikai elem". Az Indexnek arra a kérdésére, hogy az MSZP miért nem élt ezzel a "lehetőséggel", Borenszki azt felelte: "Jó kérdés". A baloldali jelölt szerint nem lett volna célszerű Kránitzhoz hasonlóan visszalépnie, hogy ezzel a szécsényi választás érvényességét veszélyeztesse.

Ajándékozó kedv

A fideszes Nagy Andor, Orbán Viktor volt kabinetfőnöke három óvodát látott el DVD-kkel és televízióval. Nagy állítása szerint viszont az ő esete eltér a szocialista jelölt ajándékozásától, hiszen "egy olyan állami közintézménynek, óvodának adományozott DVD-lejátszót, amelyet kiraboltak", bár az Index körtelefonja után kiderült, hogy a megajándékozott szécsényi óvodákat még soha nem rabolták ki.

A második forduló előtt a tíz jelölt közül a független - és az előző fordulóban meglepő módon tíz százalékot szerzett - idősebb Gáspár Győző, a zenész "Győzike" édesapja, valamint az 1990 óta valamennyi választáson indult MDF-es Frisch Oszkár és a MIÉP-es Kürti István lépett vissza.
Nem rabolták ki a kirabolt ovikat>>>
Sör és alma a kampányhajrában>>>
Kránitz visszavág>>>

Szécsényben az MSZP csak egyszer győzött
A második forduló eredményi (30,42 százalékos részvétel):

1. Nagy Andor (Fidesz-KDNP) 69,58 százalék,
2. Borenszki Ervin (MSZP-SZDSZ) 24,38 százalék,
3. Franka Tibor (Jobbik) 2,24 százalék,
4. Fekete László (Zöld Párt) 1,18 százalék,
5. Nagy Attila (Munkáspárt) 1,03 százalék,
6. Miklós Szabolcs (Magyar Vidék és Polgári Párt) 0,81 százalék,
7. Simó Béla (Összefogás Magyarországért Centrum) 0,78 százalék.

A választások első fordulójának eredménye:

1. Nagy Andor (Fidesz-KDNP) 50,1 százalék,
2. Borenszki Ervin (MSZP-SZDSZ) 27,8 százalék,
3. idősebb Gáspár Győző (független) 10,7 százalék,
4. Franka Tibor (Jobbik) 3,9 százalék,
5. Frisch Oszkár (MDF) 2,4 százalék,
6. Fekete László (Zöld Párt) 1,5 százalék,
7. Nagy Attila (Munkáspárt) 1,3 százalék,
8. Simó Béla (Összefogás Magyarországért Centrum) 0,9 százalék,
9. Miklós Szabolcs (Magyar Vidék és Polgári Párt) 0,8 százalék,
10. Kürti István (MIÉP) 0,6 százalék.

Az 1990-es választáson a most is induló Frisch Oszkár, bár pártja országos győzelmet aratott, csak második lett a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltje, Juhász Péter mögött. A tizennégy induló közül az SZDSZ-es lett a harmadik. Az MSZP jelöltjét ebben a körzetben még egy MSZMP-s és egy független jelölt is megelőzte.
A szocialisták 1994-ben új jelölt után néztek - és nyertek. Serfőző András a második fordulóban a KDNP-s Juhászt győzte le, pedig a harmadik helyre visszacsúszó demokrata fórumos Frisch Oszkár visszalépett jobboldali jelölttársa javára. A Munkáspárt néven induló egykori MSZMP ismét az országos átlagnál erősebben szerepelt, Bozsik Bélára a választók 9,49 százaléka szavazott.
Szécsény és környéke 1998-ban ismét az országos győztesre adta a voksát. A KDNP-ből a Fideszhez igazolt Surján László a második fordulóban ezer szavazattal nyert a szocialista Serfőző ellen. Győzelme még úgy sem forgott veszélyben, hogy a Független Kisgazdapárt jelöltje a második fordulóban kilenc százalékot kapott.
Surján László 2002-ben megismételte győzelmét, a második helyre ismét a szocialista Serfőző futott be. A két jelölt nagy fölényét jelezte, hogy az első fordulóban a harmadik helyen végzett munkáspárti jelölt is csak a szavazatok 5,21 százalékát szerezte meg.

#alt#
Firtl győzött, mégsem lett képviselő

Kránitz nélkül tarolt a Fidesz Sopronban

A szocialista Kránitz László visszalépése után hiába szerezte meg a szavazatok majdnem kilencven százalékát a fideszes Firtl Mátyás, mégsem lett országgyűlési képviselő, mert a részvétel nem érte el a huszonöt százalékot. "Ilyen csalás mellett nem lehetett szó nélkül elmenni" - válaszolta Firtl az Indexnek arra a megjegyzésére, hogy most képviselői mandátumot ünneplhetne, ha a Fidesz nem jelenti fel Kránitzot vásárlási utalványok osztogatása miatt. A fideszes jelölt örült annak, hogy a második fordulóra ezerötszázzal növelte szavazói számát, szerinte az időközi választásokon "minden idők legnagyobb részvétele" lett volna, ha a baloldali és liberális szavazóknak lett volna kire adniuk szavazataikat.

Kránitz indulása már az első fordulóban megosztotta a helyi közvéleményt, mivel Kránitz László 2002-ben országos listáról már országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. A Fidesz másodszor egy héttel a második forduló előtt fordult a helyi választási bizottsághoz, mert a szocialista képviselő 137 nyugdíjasnak osztott szét ötszáz forintos vásárlási utalványokat. Miután az MSZP megyei és országos vezetése is kihátrált a csalással gyanúsított képviselő mögül, Kránitz visszalépett a jelöltségtől.
Utalványokat osztogatott>>>

Lépésével a Fideszt is nehéz helyzetbe hozta, mert a nem jobboldali szavazók így nagy valószínűséggel otthon maradtak.

Sopron: Firtlnek nem volt ellenfele
A második forduló eredményei 96,3 százalékos feldolgozottságnál:

1. Firtl Mátyás (Fidesz) 88,76 százalék,
2. Sárdy Barbara (MIÉP) 4,78 százalék,
3. Friedl László Mihály (független) 4,31 százalék,
4. Kirkovits Balázs (Jobbik) 2,15 százalék.

A választások első fordulójának eredménye:

1. Firtl Mátyás (Fidesz) 53,63 százalék,
2. Kránitz László (MSZP) 34,45 százalék,
3. Kóczán Zoltán (SZDSZ) 4,21 százalék,
4. Sárdy Barbara (MIÉP) 3,09 százalék,
5. Nagy Tamás (MDF) 2,22 százalék,
6. Kirkovits Balázs (Jobbik) 1,24 százalék,
7. Friedl László Mihály (független) 1,16 százalék.

Pozsgay Imre 1990-ben a harmadik helyre futott be a soproni időközi választáson, a második fordulóban már el sem indult. A győzelmet a fideszes Szájer József szerezte meg, a második fordulóban az MDF jelöltjét 217 szavazat különbséggel győzte le. A most a Fidesz színeiben induló Firtl Mátyás a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltjeként a szavazatok 4,66 százalékát szerezte meg.
A Fidesz 1994-es várakozáson aluli országos szereplése Szájer Józsefnek is vereséget hozott Sopronban. A harmadik helyre befutó politikust a szocialista Boros László és az SZDSZ-es Kertész Zoltán előzte meg, végül a második fordulóban a liberális jelölt - Szájer "átszavazó" táborának köszönhetően - négyezer szavazattal megelőzte a szocialista politikust.
Szájer Józsefet 1998-ban már a Fidesz mellett az MDF is támogatta. A második fordulóba a szocialista Borossal és a tőlük jócskán lemaradó SZDSZ-es Kertésszel jutott. A liberális jelöltre a "hármas döntőben" kétezerrel kevesebben szavaztak, és visszalépése esetén sem tudta volna megakadályozni Szájer második győzelmét.
A 2002-es választáson 1,31 százalékon múlt, hogy Szájer József már az első fordulóban megszerezze a szavazatok több mint a felét és a képviselői mandátumot. A második körbe a Fidesz-MDF-es jelölt mellett a most is induló Kránitz László került és négyezer-ötszázzal kapott kevesebb szavazatot Szájernél, de listáról a parlamentbe jutott.

A szécsényi és soproni választókerület országgyűlési képviselői - Surján László és Szájer József, mindketten fideszesek - a nyáron európai képviselői mandátumot szereztek, ezért kellett kiírni az időközi parlamenti választást.