Nem kell Iránnak a magyar segítség

2003.12.27. 12:23
Az iráni magyar nagykövet azt az információt kapta a teheráni kormánytól, nem tartanak igényt a magyar mentőkre, csak humanitárius segélyre és pénzre
Egyelőre nem utazik az iráni földrengés helyszínére a Magyar Speciális Mentők mentőcsapata - tájékoztatta a szervezet elnöke szombaton az MTI-t.

"Az iráni magyar nagykövet azt az információt kapta a teheráni kormánytól, nem tartanak igényt a magyar mentőkre, csak humanitárius segélyre és pénzre" - közölte Pavelcze László.

"Ez azért érdekes, mert a cseh mentők - akik pénteken este le is szálltak volna különgéppel Ferihegyen, hogy elvigyenek bennünket is ingyen - meg mentek" - tette hozzá a speciális mentők elnöke. Megjegyezte: nekik is van beutazó vízumuk az országba. Szavai szerint ilyet csak akkor adnak a hatóságok, "ha igénylik a társaságunkat".

Lamperth Mónika belügyminiszter pénteken úgy döntött, a Belügyminisztérium katasztrófa-keretéből ötmillió forint gyorssegélyt utalnak át Iránnak a péntek hajnali földrengés károsultjainak megsegítésére, az összeget Irán orvosi felszerelések, egészségügyi anyagok, kötszerek és gyógyszerek beszerzésére fordíthatja

Pavelcze László kijelentette: elfogadja a magyar állam döntését, de nem ért vele egyet. "A belügyminiszter asszony az egyszerűbb megoldást választotta" - mondta. "Én azt hiszem, (...) nem megfelelően lobbizik az országunk, vagy pedig nem is akartak mentőalakulatot küldeni" - jelentette ki az elnök.

Megjegyezte: a Magyar Speciális Mentők nem állami szervezet, ezért ha bármilyen más fórumtól felkérés érkezik, mennek a földrengés sújtotta országba. A szervezet és a Baptista Szeretetszolgálat pénteken ajánlotta fel, hogy egy mentőalakulattal az iráni földrengés helyszínére utazna segíteni a sebesültek mentésében. A 12 főből és négy mentőkutyából álló csapat teljesen önellátó lenne, a két és fél tonnás felszereléssel, ivóvízzel és élelmiszerrel ellátva, saját költségükön utaznának Iránba.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője arról tájékoztatta szombaton az MTI-t, hogy Irán nem vár Magyarországtól különleges mentőcsapatokat. Mivel hivatalos felkérést még nem kapott Magyarország arra, hogy mentőcsapatokkal segítse az áldozatok és túlélők felkutatását, nem utazik a tárca által szervezett mentőcsapat Iránba.

"Felelőtlenség lenne, ha útnak indítanánk különböző segélycsapatokat anélkül, hogy a működésükhöz szükséges garanciák rendelkezésre állnának" - mondta a szóvivő.