Megint kiírtak egy 25 milliárdos Mircosoft-tendert

2009.01.16. 16:02
Újra elindított egy 25 milliárdos" Microsoft vagy azzal egyenértékű" szoftverbeszerzési tendert a magyar állam, egyelőre nem tudni, miért. Pontosan egy évvel a hasonló tartalomra és összegre kiírt pályázat megjelentetése után a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság megint a szoftvercég nevével keres licencek szállítására, bővítésére, cseréjére vállalkozó céget. A KSZF 2008-as pályázatát éppen a cégnév használata miatt a bíróságon támadta meg a Gazdasági Versenyhivatal.

A Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) január elején írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a közigazgatási és oktatási intézmények szoftverlicenszeinek beszerzésére. A pályázat lényegében megismétli a 2008 januárjában közzétett tendert.

Az állami beszerzés becsült összesített értéke áfa nélkül 25 milliárd forint. A beszerzés két területre: Microsoft (MS) vagy azzal egyenértékű vagy novelles közigazgatási illetve oktatási intézményi licenckonstrukciók alkalmazásával a korábban beszerzett szoftverlicencek bővítésére, kiegészítésére, meghosszabbítására, verzió-követésére, cseréjére, valamint új szoftverlicencek beszerzésére szól. A mennyiséget a kiírás szerint a KSZF a keret-megállapodás jellegére tekintettel nem tudja pontosan megadni.

A KSZF tavaly egyesítette először az addig külön tárcákhoz tartozó és emiatt gyakorlatilag felmérhetetlen nagyságú szoftverüzleteket, amely a minisztériumok, közintézmények, iskolák számára keresett szoftvereket. A "Microsoft vagy azzal egyenértékű" kitétel miatt a pályázatot akkor előbb az MS konkurenciájának magyarországi cégei támadták meg, majd a Gazdasági Versenyhivatal fordult bírósághoz, mert álláspontja szerint ebben a formában a kiírás sértette a versenysemlegességet.

A beszerzés akkor vált nemzetközi sajtótémává, amikor Steve Ballmer budapesti látogatásakor a Microsoft ügyvezető igazgatóját tojással dobáló fiatal ember az összeg visszaszolgáltatására szólította fel a cégvezért. A Fővárosi Bíróság szeptemberi döntése szerint nem volt törvénybe ütköző a Microsoft nevének használata a KSZF tenderében.

Az újabb 25 milliárdos Microsoft-pályázat hátteréről megkérdeztük Schäffer Istvánt, de a főigazgató egyelőre nem válaszolt kérdéseinkre.